Gjini v. Serbia
no. 1128/16
2019. január 15.

A horvát kérelmezőt a szerb hatóságok egy hamis tízeurós miatt letartóztatták. A 31 napnyi börtönben töltött idő alatt a férfit rabtársai brutálisan bántalmazták, amihez a börtönszemélyzet asszisztált. Az ügy pikantériája, hogy a tízeurósról később kiderült: eredeti. A szerb kormányt az embertelen, megalázó bánásmód tolerálása és az eset ki nem vizsgálása miatt is elmarasztalta a Bíróság.

Az ügy előzményei

A horvát kérelmezőt 2008 augusztusában tartóztatták le a szerb hatóságok, amikor a szerb-horvát határon egy fizetőkapunál a gyanú szerint hamis tízeuróssal próbált fizetni. A hatezer euróban meghatározott óvadékot a férfi nem tudta kifizetni, így a nyomozás lezárásáig előzetes letartóztatásba helyezték. Végül összesen 31 napot töltött a hírhedt Sremska Mitrovica börtönben, mire a nyomozást lezárták, mert a tízeurósról bebizonyosodott, hogy eredeti.

A fogvatartás ideje alatt a kérelmezőt állítása szerint súlyosan bántalmazták és megalázták cellatársai. Az atrocitások a kérelmező bekerülésével azonnal elkezdődtek. A többi fogvatartott a padló felmosására kényszerítette, megtiltotta, hogy felemelje a fejét és rúgásokkal is bántalmazta. A cellatársak nem hitték el, hogy a kérelmező egy tízeurós bankjegy miatt került börtönbe. Meggyőződésük szerint a férfi rendőrségi besúgó volt, akit információszerzés céljával helyeztek el közöttük. Meg is fenyegették, hogy megrendezik öngyilkosságát, ha a cellában történtekről bárkinek beszámol.

Később az egész éjszakát a mosdóban kellett töltenie, lábát végig jeges vízben tartva, aminek következtében reggelre a lábfejéről lehámlott a bőr, és nyílt sebek keletkeztek rajta. A támadások brutalitása fokozódott, amikor fogvatartott társai tudomást szereztek horvát és albán származásáról. Fejét sorozatosan egy vödör vízbe nyomták, a hideg víz alá állították és szerb nacionalista dalokat énekeltettek vele egész éjszakákon át. Amikor harcra kényszerítették egy társukkal, és a kérelmező a kapott törölközővel megütötte ellenfelét, négyen ráugrottak, és megverték, mert meg mert ütni egy szerbet. Később be is gyógyszerezték és meg is erőszakolták az öntudatlan kérelmezőt, amitől egyértelmű sérülései keletkeztek, valamint szemöldökét és haját is leborotválták, ami a börtönben a megerőszakolás szimbóluma.

A kérelmező állítása szerint az őrök pontosan tudták, mi zajlik a cellában, és asszisztáltak az eseményekhez. Kiemelte, hogy a támadások mindig egy adott őr szolgálata idején történtek, aki a kérelmező elmondása szerint a cellatársak egyikének iskolatársa lehetett.

Végül a kérelmező ügyvédje vetett véget az eseményeknek. Bár a kérelmező neki sem mert semmit mondani, a jogi képviselő érzékelte, hogy védence viselkedése megváltozott, és saját maga kezdeményezte, hogy a kérelmezőt helyezzék át másik cellába. Ezt követően a kérelmezőt nem bántalmazták.

Miután a tízeurós valósnak bizonyult, és letartóztatását megszüntették, a kérelmező polgári pert indított a sérelmek jóvátétele iránt. A pert megnyerte, de a kártérítési összeg kevéssel haladta meg a kétezer eurót. A kérelmező alkotmányjogi panaszát az alkotmánybíróság elutasította. A kérelmező az atrocitásokról levelet írta a szerb köztársasági elnöknek és az igazságügyminiszternek is, de egyiküktől sem kapott választ. Jogi képviselője útján az ombudsmant is megkereste, aki azt válaszolta, hogy nem tartozik hatáskörébe az ügy.

A kérelmező ezt követően fordult a Bírósághoz az Egyezmény kínzás tilalmát rögzítő 3. cikkének megsértése miatt.

A Bíróság döntése

A kormány előzetes védekezése

A szerb kormány arra hivatkozott, hogy a kérelmet több okból sem lehet érdemben elbírálni. Egyrészt a szerb bíróságok megítéltek kártérítést a kérelmezőnek, így már nem számít áldozatnak, az Egyezmény 34. cikke szerint pedig csak ilyen személyek fordulhatnak a Bírósághoz.

A Bíróság e körben kifejtette, hogy az áldozati minőség nem szűnik meg automatikusan attól, hogy az üggyel kapcsolatban pert nyer a nemzeti bíróság előtt. Az egyezmény szerint is elismert jóvátételhez a nagykamarai Murray-ügyre figyelemmel az is kell, hogy az ítélet által az állam (akár kifejezetten, akár a tartalmilag) elismerje, hogy Egyezménysértés történt. A Shestopalov-döntés ezt kiegészítette a megfelelő elégtétel nyújtásának kötelezettségével, amely szerint az államnak legalább meg kell teremtenie annak a jogi lehetőségét, hogy a sérelmet szenvedett fél kompenzációhoz jusson. A szerb bíróság meg is állapította a szerb állam felelősségét, ugyanakkor a megítélt 2.300 euró körüli kompenzáció jelentősen elmarad az ilyen súlyú ügyekben a Bíróság által megítélt kártérítés jellemző összegétől. Erre tekintettel a Bíróság úgy ítélte meg, hogy a kérelmező továbbra is áldozatnak minősül, ez okból a kérelem nem alaptalan.

A szerb kormány hivatkozott arra is, hogy a kérelmező nem merítette ki a hazai jogorvoslatokat (ami szintén az érdemi elbírálás előfeltétele). Álláspontja szerint az alkotmányjogi panasz nem volt megfelelően megindokolva, ezért a panasza nem volt alkalmas a kérdés elbírálására. A Bíróság ezzel kapcsolatban emlékeztetett, hogy a nagykamarai Gäfgen-ügyben kimunkált gyakorlata szerint érdemi vizsgálat nélkül elutasítja a kérelmet, amennyiben a kérelmező hazai jogorvoslati kérelme elkésik, vagy formai ok miatt nem alkalmas az elbírálásra. Ebben az ügyben azonban ilyesmiről nem volt szó, a kérelmező a releváns tényeket leírva és okiratokkal alátámasztva hivatkozott a szerb alkotmány kínzás és embertelen, megalázó bánásmódot tilalmazó rendelkezéseire. Ez által a jogorvoslati kérelem alkalmas volt arra, hogy az alkotmánybíróság a strasbourgi kérelem tárgyát képező ügyben a kérelmező javára döntsön. Erre tekintettel a kormány e kifogásának sem adott helyt a Bíróság.

A kormány arra is hivatkozott, hogy a kérelmező nem tett büntetőfeljelentést az őt bántalmazó elítéltek ellen, amire tekintettel – szintén a hazai jogorvoslatok kimerítésének hiánya miatt – a kérelem érdemi elbírálásra alkalmatlan. A kérelmező álláspontja szerint azonban a szerb igazságszolgáltatásnak hivatalból kellett volna eljárnia ezekben az ügyekben. A Bíróság a kérdést az ügy érdeméhez tartozónak minősítette, így a tartalmi elbírálás körében értékelte.

További eljárásjogi kifogás nem lévén a Bíróság az ügyet érdemben is értékelte.

Az ügy érdemére vonatkozó döntés

A Bíróság elöljáróban reflektált arra, hogy a felek között a strasbourgi eljárásban vita tárgyát képezte, hogy a kérelmezőt a börtönben bántalmazták-e. Felhívta a figyelmet ugyanakkor, hogy maguk a szerb bíróságok jogerősen megállapították, hogy a fogvatartás idején bekövetkezett incidensek eredményeképpen a kérelmező 10%-os munkaképesség-csökkenést szenvedett el. A Bíróság erre tekintettel tényként állapította meg, hogy a kérelmezővel szemben tanúsított bánásmód eléri azt a súlyosságot (minimum level of severity), ami a 3. cikk hatályának megállapításához szükséges.

A szerb kormány az eljárás során minden felelősséget hárított, és a börtönhatóságok semmilyen hibáját vagy mulasztását nem ismerte el. Arra hivatkozott, hogy a kérelmező semmilyen panaszt nem tett, így a hatóságoktól nem volt elvárható, hogy az atrocitásoktól megvédjék. A Bíróság ezzel szemben felhívta a figyelmet az Európa Tanács Kínzás Megelőzésére Létrehozott Bizottságának (CPT) CPT/Inf (2006) 18 és CPT/Inf (2009) 1 jelentései az érintett Sremska Mitrovica fegyházzal kapcsolatban komoly aggályokat fogalmaztak meg, felívva a figyelmet a fogvatartottak között gyakori verbális és fizikai agresszióra. A szerb hatóságoknak tehát tudniuk kellett a problémáról, azonban az első jelentés publikálása óta semmilyen intézkedést nem tettek az erőszak visszaszorítása érdekében (a Sremska Mitrovica erőszakellenes reformjának szükségességét még a 2016-os jelentés is hangsúlyozza). A jelentés külön is kritizálta a fegyház egészségügyi személyzetének azt a gyakorlatát, hogy rendszeresen elmulasztják rögzíteni az elítéltek közötti agresszió következtében elszenvedett sérüléseket.

A börtönszemélyzetnek a Bíróság szerint az kérelmezőt ért bántalmazást is érzékelnie kellett volna, különösen és legkésőbb akkor, amikor a fejét és a szemöldökét is leborotválták. A hatóság tehát vagy nem vette észre, vagy nem tett semmit a helyzet kezelése érdekében. Az eredmény a Bíróság értékelése szerint mindenképpen az volt, hogy a hatóság nem gondoskodott a kérelmező környezetének biztonságáról, ami pedig különösen a szabadságuktól megfosztott személyek esetében az állam kötelezettsége. Az Oroszország elleni Premininy-ügyben egyértelművé tette a Bíróság, hogy fogvatartott személyeket érő erőszak esetében az állam nem mentesülhet akkor sem, ha az embertelen, megalázó bánásmód nem a hatóság aktív magatartásának, hanem például más fogvatartottak közreműködésének eredménye. Bár a fogvatartottak közötti erőszakos cselekményekért az állam felelőssége nem korlátlan, a Nagykamara az O’Keeffe-ügyben leszögezte, hogy a hatóságoknak – ha minden atrocitást nem is tudnak megelőzni – legalább hatékony intézkedéseket kell kidolgozniuk a fogvatartottak védelme érdekében.

Mindezt a szerb hatóságok a CPT jelentései és a kérelmezőn látható egyértelmű jelek ellenére elmulasztották megtenni, ami a héttagú kamara egyhangú döntése alapján az embertelen, megalázó bánásmód tilalmának megsértését jelentette.

A 3. cikkel kapcsolatos felderítési kötelezettség

A nagykamarai Selmouni-ügyre mutatva a Bíróság kiemelte, hogy a jogsértés megakadályozásán felül az Egyezmény 3. cikkébe beleérti a már bekövetkezett jogsértések hatékony felderítésének kötelezettségét is. Ez a 3. cikk eljárásjogi vonatkozása, amelynek megsértése önmagában is egyezménysértést alapozhat meg. Egy Jehova Tanúival kapcsolatos ügyben a Bíróság azt is kimondta, hogy amennyiben a hatóságok egyértelműen érzékelhették a 3. cikket sértő helyzetet, hivatalból is el kell járniuk.

A Szerbia ellen indult Krsmanović-ügyben a Bíróság részletesen meghatározta, hogy a 3. cikk alapján fennálló felderítési kötelezettség megfelelő eljárásnak

• alkalmasnak kell lennie arra, hogy azonosítsa és felelősségre vonja az elkövetőket;
• az érintettektől függetlennek kell lennie;
• alaposnak kell lennie, ami azt jelenti, hogy a hatóságoknak komoly erőfeszítést kell tennie a tényállás felderítése érdekében, a nyomozást pedig csak valós indokok alapján lehet lezárni;
• időszerűnek kell lennie, ami azt jelenti, hogy a feljelentést, vagy hivatalból történő eljárás esetén a hatóság tudomásszerzését követően meg kell kezdeni az eset kivizsgálását;
• lehetőséget kell biztosítania a sértettnek, hogy az eljárás állapotáról minden szakaszban megfelelő tájékoztatást kaphasson.

A fenti tesztet a konkrét ügyre alkalmazva a Bíróság arra jutott, hogy bár a kérelmező valóban nem tett panaszt a börtönben, és feljelentést sem tett, ügyvédje kérésére mégis áthelyezték egy másik cellába. Szabadságra bocsátását követően pedig a bántalmazásra tekintettel polgári eljárást indított, valamint az őt ért abúzusokról tájékoztatta a köztársasági elnököt, az igazságügyért felelős minisztert és az ombudsmant is. Eljárás azonban nem indult, így a Bíróságnak az eljárás hatékonyságát nem áll módjában értékelni. Abban kell állást foglalnia, hogy a kérelmező mulasztása megakadályozta-e a hatóságokat az eljárás lefolytatásában, illetve felmentette-e az államot a kivizsgálási kötelezettség alól.A Bíróság e körben visszautal rá, hogy a hatóságoknak már a fogvatartás ideje alatt is érzékelnie kellett volna a kérelmezővel szembeni atrocitásokat, az ügyvéd jelzését és a kérelmező keresetindítását követően pedig már semmilyen jogi vagy ténybeli akadálya nem volt az eljárás megindításának. A Bíróság szerint az, hogy a kérelmező nem tett feljelentést, nem mentesíti az államot az általa érzékelt vagy érzékelhető, embertelen, illetve megalázó bánásmódot megvalósító (azaz kiemelt tárgyi súlyú) cselekmények felderítésének kötelezettsége alól. Erre tekintettel a Bíróság – szintén egyhangú döntéssel – a 3. cikk eljárási vonatkozásának sérelmét is megállapította.

A kérelmező által elszenvedett sérelemre tekintettel a Bíróság 25.000 euró nem-vagyoni kártérítést ítélt meg.

Az Andorrai és Ciprusi bírák részleges különvéleményükben hangot adtak annak, hogy a származás miatti diszkriminációt a többségi vélemény nem értékelte kellő súllyal. A két bíró erre is tekintettel a megítéltnél magasabb összegű kártérítést tartott volna indokoltnak.

✉ Iratkozzon fel hírlevelünkre, és mi hetente megküldjük Önnek a legfrissebb strasbourgi ügyek összefoglalóját!

Címlapképünk Igor Čoko szerb börtönfotó-sorozatából származik. Forrás: http://bit.ly/2H1o81p