Bezárás
Strasbourgi döntés

Csonka: megverték a kihallgatáson, majd eltussolták az ügyet, az eredmény kétszeres egyezménysértés

Csonka v. Hungary
no. 48455/14
2019. április 16.

A tanúként kihallgatott kérelmező a rendőrséget vérző szájjal és egy beismerő vallomással hagyta el. A hatóságok nem tudtak elszámolni az eljárás során keletkezett sérüléssel, a panasztétel nyomán eljáró nyomozó ügyész pedig meg sem kísérelte az eset hatékony felderítését és az ellentmondások feloldását. A kérelmező ellen később megszüntették a nyomozást, miután bátyja alibit igazolt neki. 

Fizess elő az Átlátszóra!

Az ügy előzményei

Az ügy előzménye, hogy a Szigetvárhoz tartozó 150 lelkes Becefán élő kérelmezőt 2013 február 4-én délelőtt 11 óra tájban a rendőrség a Sellyei Rendőrörsön előállította és a környéken elharapódzott falopások kapcsán tanúként kihallgatta. A rendőrségi jegyzőkönyv szerint a kérelmező a jogi képviselőhöz való jogáról a helyszínen lemondott, majd beismerő vallomást tett. Ezt követően kihallgatása gyanúsítotti minőségben folytatódott. Annak érdekében, hogy a kihallgatáskor viselt lábbelit bizonyítékként lefoglalhassák, a rendőrök az otthonába szállították cipőt cserélni, majd a lopás helyszínére vitték, ahol a jegyzőkönyv szerint a kérelmező részletesen feltárta a lopás körülményeit. Délután négy óra tájban a kérelmező aláírt egy nyilatkozatot, hogy az őrizet ideje alatt sérülést nem szenvedett és a kihallgatással kapcsolatban panasza nincs. A kihallgatásról távozó kérelmező hazaúton összetalálkozott az őt, illetve a falopások miatt szintén kihallgatott unokatestvérét váró nagynénjével és a település egy másik lakójával.

A kérelmező a kihallgatást követően egy órán belül, délután öt óra előtt pár perccel Sellyén a körzeti orvoshoz fordult, aki a bal arcán 8 cm átmérőjű kipirosodást és egy kisméretű szájsebet diagnosztizált, továbbá följegyezte, hogy a kérelmezőnek mellkasi panaszai is vannak. A február 6-án Pécsett fölvett röntgen és ultrahang-vizsgálat törést nem, de a bordák környékén zúzódást mutatott. A kérelmező még ugyanezen a napon panaszt tett a kihallgatása ellen, amely állítása szerint a beismerő vallomás kikényszerítésére irányult. Igaza bizonyítására jelezte, hogy hajlandó magát poligráfos vizsgálatnak is alávetni.

Március 28-án a pécsi nyomozó ügyész meghallgatta a kérelmezőt, akinek leírása szerint az őt kihallgató öt rendőr közül az egyik kesztyűben több ízben mindkét arcát pofozta, majd egy másik felállította a székről, és mellkason rúgta. A kérelmező leírása szerint egy harmadik rendőr ezt követően hasba vágta. A kérelmező az eljárásban részt vevő két rendőrt korábbról ismerte, a fizikai bántalmazásban részt vevő két másik rendőrről pedig személyleírást adott (az ítélet az ötödik rendőrről hallgat). A nyomozóügyész ezt követően kihallgatta a kérelmező kihallgatását vezető rendőrt, aki tagadta, hogy bármilyen szabálytalanságot elkövettek volna. Megjegyezte, hogy a cipőcsere miatt hazavitt kérelmező ekkor nem jelezte édesanyjának, hogy a kihallgatáson bántalmazták volna. Ugyanakkor megjegyezte, hogy a kihallgatást követően a kérelmező összetalálkozott egyik tettestársával, akire terhelő vallomást tett, a sérüléseket ekkor is szerezhette a kérelmező. A nyomozó ügyész által szintén meghallgatott nagynéni, és fia, a szintén gyanúsított unokatestvér is azt állították, hogy a rendőrőrsöt elhagyva a kérelmezőnek vérzett a szája. Az orvosszakértő véleménye szerint a körzeti orvos látlelete alapján a száj sérülését egyetlen közepes erejű pofon is okozhatta, ami az arc belső felületét a szemfoghoz préselte. A mellkasi fájdalom pedig csak mint a beteg szubjektív panasza került rögzítésre, ezért az testi sértés bizonyítására nem alkalmas.

A nyomozó ügyész november 15-én megszüntette a nyomozást. Indokolásában erősen támaszkodott az orvosszakértői véleményre, amely álláspontja szerint a kérelmező vallomásának ellentmondott, hiszen az állított több bántalmazás helyett csupán egy ütést bizonyított, így “nem volt kétséget kizáróan megállapítható,” hogy a kérelmező kihallgatása szabálytalanul zajlott.

Becefa főutcája a klasszicista református templommal. Forrás: Google Maps

A kérelmező panaszt tett a nyomozó ügyész határozata ellen, arra hivatkozva, hogy a tanúvallomások közötti vélt ellentmondások tisztázása érdekében szembesíteni kellett volna őt a kihallgatást vezető rendőrrel, illetve felismerésre bemutatást kellett volna elrendelni az eljárásban részt vevő rendőrök azonosítása érdekében, ezeket azonban a nyomozó ügyész nem tette meg. Sérelmezte továbbá, hogy a nyomozó ügyész nem vette figyelembe a két tanú vallomását, akik közvetlenül a rendőrőrs elhagyását követően látták, hogy vérzik a szája. A Baranya Megyei Főügyészség a fellebbezést megalapozatlannak minősítette. A panaszt elutasító határozat szerint a kérelmező által hiányolt további bizonyításnak akkor lett volna helye, ha az orvosszakértői vélemény megerősíti a kérelmező állításait, ez pedig a végzés szerint nem történt meg. A határozat megjegyezte továbbá, hogy a tanúk egyike sem állította, hogy látta volna a bántalmazást. A kérelmezőt tájékoztatták, hogy az ügyben pótmagánvádlóként fellépve tehet vádindítványt.

A kérelmező ellen folyó nyomozást időközben megszüntették arra tekintettel, hogy bátyja alibit igazolt az elkövetés időpontjára, beismerő vallomását pedig visszavonta.

A kérelmező az Egyezmény kínzás és embertelen, megalázó bánásmód tilalmát deklaráló 3. cikkének megsértése miatt fordult a Bírósághoz.

A Bíróság döntése

A Bíróságnak először a kérelem befogadhatóságáról kellett döntenie: a magyar kormány álláspontja szerint azzal, hogy a kérelmező nem lépett fel pótmagánvádlóként, nem tett eleget a hazai jogorvoslatok kimerítésével kapcsolatos kötelezettségének, így a kérelem érdemi vizsgálatra alkalmatlan. A Bíróság ezzel szemben felidézte a (régi Be. szerinti) magyar pótmagánvád intézményével kapcsolatban az M.F.– és Tarjáni-ügyekben 2017-ben kifejtett álláspontját, mely szerint a pótmagánvádlóként való fellépés nem minősül a Bírósághoz fordulás előtt kötelezően kimerítendő jogorvoslatnak.

A Bíróság a tényállás értékelése kapcsán megállapította, hogy a felek egyike sem vitatta, hogy a kihallgatást megelőzően a kérelmezőnek nem voltak sérülései. A nyomozó ügyész által beszerzett orvosszakértői vélemény által is megerősített tény továbbá, hogy a kérelmező a kihallgatást követően legalább egy tompa ütéstől származó sérüléssel rendelkezett. A Bouyid v. Belgium [GC]-ügyet felhívva a Bíróság rámutatott, hogy egy ilyen sérülés már elegendő súlyú sérelem ahhoz, hogy a 3. cikk alkalmazható legyen. Ezt követően vizsgálta az eljáró háromfős tanács, hogy a magyar állam felelős-e a kérelmező sérüléséért.

E körben a Bíróság arra a megállapításra jutott, hogy a kérelmező állítása szerint a kihallgatása közben sérült meg, a magyar állam pedig nem tudott megfelelően elszámolni azzal, hogy a rendőrségi eljárás ideje alatt szerzett sérülés hogyan keletkezett. A Bíróság értékelése szerint a kevesebb mint egy óra, ami a rendőrőrs elhagyása és a látlelet felvétele között eltelt, a Balogh-ügyre is tekintettel önmagában nem menti ki az állami hatóságokat, arra pedig nem merült föl semmilyen bizonyíték, hogy a kérelmező tettestársa okozta volna a sebet. A Bíróság annak sem tulajdonított nagy jelentőséget, hogy a kérelmező a kihallgatás vége előtt nyilatkozatot írta alá arról, hogy a vele szemben folytatott eljárást nem kifogásolja, arra tekintettel, hogy a rendőrség épületében tartózkodva a kérelmező e nyilatkozat aláírásakor is az állítólagos inzultust elkövető rendőröknek kiszolgáltatott helyzetben volt.

Arra tekintettel, hogy a magyar hatóságok nem tudtak elszámolni a hatósági intézkedés alatt bekövetkezett sérüléssel, az eljáró tanács egyhangúlag megállapította, hogy a kérelmezővel szemben a hatóságok által foganatosított intézkedések kimerítik a 3. cikkben tilalmazott megalázó bánásmódot. A Bíróság értékelésében a jogsértés felderítésére vonatkozó eljárás sem volt kellően alapos: az eljáró nyomozó ügyész a rendőrök és a kérelmező szembesítésének megtagadásával és a kérelmezővel a rendőrőrs előtt találkozó tanúk által szolgáltatott bizonyítékok irrelevánsnak minősítésével megsértette a hatékony felderítés követelményét is. A Bíróság a Kmetty-ügyben már megerősítette, hogy a 3. cikkből a hatékony eljárás követelménye is fakad, ezért jelen ügyben e szemszögből is megállapította az embertelen, megalázó bánásmód tilalmát deklaráló cikk sérelmét.

A Paczolay Péter magyar bíró részvételével működő tanács a kérelmező által követelt 8.000 eurós nem-vagyoni kártérítést méltányosnak találta, és teljes egészében megítélte.

✉ Iratkozzon fel hírlevelünkre, és mi hetente megküldjük Önnek a legfrissebb strasbourgi ügyek összefoglalóját!

Címlapkép: a Sellyei Rendőrőrs. Forrás: Google Maps