Khural and Zeynalov v. Azerbaijan
no. 55069/11
2022. október 6.

Az ügy a Khural újság polgári jogi felelősségét érintette, amiért egy ismert magas rangú kormányzati tisztviselőről rágalmazó állításokat tett közzé. A Bíróság különösen azt állapította meg, hogy bár az újság hivatkozhatott arra, hogy közérdekű „őrkutyaként” felügyeleti funkciót tölt be amikor nagy közérdeklődésre számot tartó kérdésekről tudósít, ugyanakkor emellett kötelessége jóhiszeműen eljárni annak érdekében, hogy az újságírói etikának megfelelően pontos és megbízható tájékoztatást nyújtson. A Bíróság megállapította, hogy az újság nem teljesítette az Egyezmény 10. cikke szerinti „kötelességeit és felelősségét”.

Az ügy előzményei
Khural egy Bakuban megjelenő újság, amely azeri jog szerint jogi személyiséggel rendelkezik, alapítója és főszerkesztője Avaz Tapdig oglu Zeynalov. 2010 májusában megjelent egy cikk az újságban az elnöki hivatal vezetőjéről, Ramiz Mehdiyevről és annak állítólagos kapcsolatairól egy neves azeri költővel, valamint a végrehajtó hatóság korábbi vezetőjével. Mehdiyev a cikk szerint gyűlölte a szóban forgó költőt és sikertelenül próbálta megakadályozni, hogy 2000-ben parlamenti képviselővé válasszák. A cikk alapján továbbá lázadást is szervezett a végrehajtó hatóság korábbi vezetője ellen, amiért az nem akadályozta meg a költő újraválasztását, illetve Mehdiyev bojkottálta a költő halála utáni megemlékezést is.

A következő hónapban Mehdiyev polgári pert indított a Khural ellen arra hivatkozva, hogy a cikk olyan hamis állításokat tartalmaz, amelyek sértik a becsületét, méltóságát és szakmai hírnevét. Az elsőfokú bíróság helyt adott a kereseti kérelmének és megállapította, hogy a cikkben ismertetett állítások jó hírnevet sértő és minden ténybeli alapot nélkülöző kijelentések voltak, továbbá, hogy az újság nem nyújtott be semmilyen bizonyítékot az állítások valóságtartalmának bizonyítására, így a szóban forgó cikk a véleménynyilvánítás szabadságával való visszaélésnek minősül. A nemzeti bíróság a Khuralt nyilvános bocsánatkérésre és 10 000 azeri manátot (AZN) (ami akkoriban körülbelül 10 000 eurónak felelt meg) nemvagyoni kár megtérítésére kötelezte.

Az újság fellebbezett a döntés ellen azzal érvelve, hogy a szóban forgó cikk közzétételével a közérdeklődésre számot tartó témákról tudósító „őrkutya” szerepét töltötte be, és Mehdiyevnek, mint közismert magas rangú kormánytisztviselőnek, nagyobb toleranciát kellett volna tanúsítania az őt ért kritikákkal szemben. Az újság továbbá előadta, hogy a cikkben tett kijelentések értékítéletnek minősültek, így nem volt szükség bizonyításukra, valamint, hogy a cikk csupán reprodukálta és kommentálta az egy másik újságban megjelent információkat. A bakui fellebbviteli bíróság helybenhagyta az elsőfokú bíróság ítéletét megismételve ugyanazokat az indokokat, amelyekre az elsőfokú bíróság hivatkozott.

A Legfelsőbb Bíróság eljárását követően az újság és Zeynalov a Bírósághoz fordultak az Egyezmény 10. cikkének megsértése miatt. A Bíróság ugyanakkor megállapította, hogy az újság bejegyzett médiaszervezetként jogi személyiséggel rendelkezik, így jogai és felelőssége eltér az alapító és a főszerkesztő jogaitól és felelősségétől. Mivel ez utóbbi nem volt fél a belföldi polgári jogi eljárásban és nem állította, hogy ő a cikk szerzője, ezért a Bíróság megállapította, hogy nem volt a 10. cikk állítólagos megsértésének áldozata, így elutasította a kérelemnek ezt a részét.

A Bíróság döntése

A jó hírnévhez való jog és a véleménynyilvánítás szabadsága közötti összeütközéssel kapcsolatos ügyekben a Bíróság megismételte, hogy a nemzeti bíróságoktól elvárható a két jog közötti mérlegelés elvégezése a Bíróság vonatkozó ítélkezési gyakorlatában meghatározott kritériumokat alkalmazásával. A döntéseiket továbbá releváns és elégséges indokokra kell alapozniuk. A jelen ügy kapcsán a Bíróság azonban megállapította, hogy a nemzeti bíróságok nem végezték el ezt a szükséges mérlegelést, így a Bíróságnak kellett alkalmazni eljárásában a kritériumok vizsgálatát.

Az Bíróság mindenekelőtt megállapította, hogy a cikkben szereplőhöz hasonló típusú, erkölcsileg érzékeny, törvénytelen vagy akár bűncselekményt is megvalósító cselekményekre vonatkozó állítások alkalmasak arra, hogy valaki jó hírnevét megsértsék. Éppen ezért a jelen ügyben kifogásolt állítások is úgy tekinthetők, mint amelyek elérik a Mehdiyev jó hírnevének sérelméhez elegendő súlyossági szintet a jogsértés megállapításához. A mérlegelés elvégzéséhez így a Bíróság az alábbi szempontokat vette figyelembe:

• A jó hírnév védelmére vonatkozó elvek

A Bíróság elismerte, hogy az államnak a 8. cikk szerinti jogok védelmére vonatkozó pozitív kötelezettségének eleget téve, bizonyos mértékben korlátoznia kellhet a 10. cikk által egy másik személy számára biztosított jogokat. Annak mérlegelése során, hogy egy demokratikus társadalomban „mások jó hírnevének vagy jogainak védelme” miatt szükség van-e korlátozásra, azt kell vizsgálni, hogy a hazai hatóságok megfelelő egyensúlyt teremtettek-e két olyan érték védelme között, amelyek bizonyos esetekben ütközhetnek egymással. (lásd Bédat-ügy ). Ahhoz azonban, hogy a 8. cikk szerinti védelem életbe lépjen, a személy jó hírnevét ért támadásnak el kell érnie egy bizonyos súlyossági szintet, és annak oly módon kell történnie, hogy az sértse a magánélet tiszteletben tartásához való jog személyes élvezetét (ahogyan ezt ismertettük egy korábbi cikkünkben is.

A Bíróság továbbá hangsúlyozta, a Purea-ügyre hivatkozva, hogy különbséget kell tenni a magánszemélyek és a közszereplők között, így ennek megfelelően, míg a nyilvánosság előtt ismeretlen magánszemély a magánélethez való jogának nagy fokú védelmére tarthat igényt, ugyanez nem igaz a közszereplőkre, akikkel szemben a kritikai észrevételek határai tágabbak, mivel ők elkerülhetetlenül és tudatosan ki vannak téve a nyilvánosság vizsgálatának, és ezért nagyobb fokú toleranciát kell tanúsítaniuk. Kimondta azonban, hogy a jó hírnév védelem a politikusokra is kiterjed, de ilyen esetekben a védelem követelményeit a politikai kérdések nyílt megvitatásának érdekeihez képest kell mérlegelni (lásd Lingens-ügy )

Az ügy kapcsán megállapította a Bíróság, hogy a szóban forgó cikkben tett kifogásolt kijelentések kétségtelenül hozzájárulhattak egy közérdekű vitához, mivel a parlamenti választásokról, valamint egy ismert magas rangú kormányzati tisztviselőről szóltak, ám éppen ezért Mehdiyev-vel szemben az elfogadható kritika határai is szélesebbek voltak.

• A közzététel tartalmára, formájára és következményeire vonatkozó elvek

A Bíróság különbséget tesz a tényállítások és az értékítéletek között, a tények léte bizonyítható, míg az értékítéletek igazsága nem. Abban az esetben azonban, ha egy kijelentés értékítéletnek minősül, a beavatkozás arányossága attól függhet, hogy a kifogásolt kijelentésnek van-e elegendő „ténybeli alapja” (lásd Morice-ügy). A nemzeti bíróságok által rágalmazó jellegűnek ítélt értékítéleteket illetően a Bíróság megerősítette a Do Carmo de Portugal e Castro Câmara-ügyre hivatkozva, hogy a kijelentés kapcsán vizsgálandó a használt nyelvezet jellege, az ellenérdekűfél rágalmazására vagy megbélyegzésére irányuló szándék, és hogy a kijelentésnek volt-e elegendő ténybeli alapja. A Bíróság ugyanakkor azt is kiemelte, hogy az Egyezmény 10. cikke alapján kevés a politikai szólás vagy a közérdekű kérdésekkel kapcsolatos vita korlátozásának lehetősége (lásd Sürek és Özdemir-ügy).

Tekintve, hogy a szóban forgó cikkben szereplő kifogásolt kijelentések többsége konkrét időpontokat, személyeket és eseményeket említett, a Bíróság azokat tényállításoknak (tényszerű kijelentések) minősítette, míg néhány más, a szerző szubjektív érzéseivel és érzelmeivel erősen terhelt állítást, mint például azokat, amelyek azt állítják, hogy Mehdiyev ellenséges viselkedést tanúsított a költő iránt, értékítéleteknek tekintette.

• Az információszerzés módszerére és annak valóságtartalmára vonatkozó elvek

Ami az információszerzés módját és annak valóságtartalmát illeti, a Bíróság megismétli, hogy az Egyezmény nem garantálja a véleménynyilvánítás teljesen korlátlan szabadságát még a komoly közérdeklődésre számot tartó ügyekről szóló sajtóvisszhang tekintetében sem. A véleménynyilvánítás szabadsága „kötelezettségeket és felelősséget” is von maga után, amelyek a médiára is vonatkoznak. E „kötelességek és felelősségek” miatt a 10. cikk által az újságíróknak a közérdekű kérdésekről való tudósítással kapcsolatban nyújtott védelme attól a feltételtől függ, hogy jóhiszeműen, az újságírói etikának megfelelően, pontos és megbízható tájékoztatás érdekében jártak-e el (lásd Fressoz és Roire-ügy).

A rágalmazási eljárásokban vizsgálandó a 10. cikk szerinti beavatkozás arányosságának értékelése során az is, hogy az alperesnek reális esélyt biztosítottak-e arra, hogy bizonyíthassa állításainak elegendő ténybeli alapja van. Ezzel összefüggésben különbséget kell tenni aszerint is, hogy az adott kijelentések ténylegesen az újságírótól származnak-e, vagy mások idézetét képezik, mivel az újságíró büntetése a más személy által egy interjúban tett kijelentések terjesztésében való közreműködésért súlyosan akadályozná a sajtó hozzájárulását a közérdekű kérdések megvitatásához (lásd Pedersen és Baadsgaard-ügy). A Bíróság megállapította, hogy habár a kérelmező közérdekű „őrkutya” funkcióval rendelkezik és komoly közérdeklődésre számot tartó kérdésekről tudósít, kötik a 10. cikk szerinti „kötelességek és felelősségek”, ezért jóhiszeműen kell eljárnia annak érdekében, hogy az újságírói etikának megfelelően pontos és megbízható tájékoztatást nyújtson.

A hazai bírósági eljárás során az kérelmezőnek reális esélye volt annak bizonyítására, hogy milyen erőfeszítéseket tett a tényállításoknak minősülő, kifogásolt állítások valóságtartalmának ellenőrzése érdekében, mindazonáltal a Khural meg sem kísérelt bizonyítékokat benyújtani, így a Bíróság arra a következtetésre jutott, hogy a kérelmező nem teljesítette az Egyezmény 10. cikke szerinti „kötelességeit és felelősségét” és a közzétételt megelőzően nem járt el jóhiszeműen annak érdekében, hogy pontos és megbízható tájékoztatást nyújtson.

• A kiszabott szankció jellege és súlyossága szempontjából releváns elvek

A hazai bíróságok által megállapított jogkövetkezmény jellege és súlyossága is olyan tényezők, amelyeket figyelembe kell venni a véleménynyilvánítási szabadságba való beavatkozás arányosságának értékelésekor (lásd Cumpǎnǎ és Mazǎre-ügy ). A kiszabott szankciók nem lehetnek olyanok, amelyek a sajtót vagy más, nyilvános vitát folytató személyeket eltántorítsanak attól, hogy részt vegyenek a jogos közérdekű kérdések megvitatásában.

A Khural a kiszabott szankció kapcsán azzal érvelt, az olyan súlyos volt, hogy az a bezárásához vezetett. A Bírósághoz benyújtott anyagokból azonban kitűnik, hogy az kérelmező a hazai bíróságok előtt soha nem hivatkozott arra, hogy a tőle követelt összeg eltúlzott lenne, és nem nyújtott be olyan dokumentumokat sem, amelyek részletesen ismertetnék pénzügyi helyzetét a tárgyidőszakban. Következésképpen a Bíróság nem állapíthatta meg, hogy a kérelmezővel szemben hozott ítélet aláásta volna gazdasági alapjait, és a bezárásához vezetett volna, ahogyan azt a Khural állította.

A Bíróság végezetül megállapította, hogy habár a nemzeti bíróságok nem végezték el a szükséges mérlegelést a két egymással versengő jog – a jó hírnévhez való jog és a véleménynyilvánítás szabadságához való jog – között, a bíróság döntésével és a kiszabott bírsággal mégsem sértették meg az Egyezmény 10. cikkét.

✉ Iratkozzon fel hírlevelünkre, és mi rendszeresen megküldjük Önnek a legfrissebb strasbourgi ügyek összefoglalóját!

Címlapkép: Illusztráció Forrás: https://bit.ly/3UtFhUI

 

Ha már egyszer itt vagy…
Az Átlátszó nonprofit szervezet: cikkeink ingyen is olvashatóak, nincsenek állami hirdetések, és nem politikusok fizetik a számláinkat. Ez teszi lehetővé, hogy szabadon írhassunk a valóságról. Ha fontosnak tartod a független, tényfeltáró újságírás fennmaradását, támogasd a szerkesztőség munkáját egyszeri adománnyal, vagy havi előfizetéssel. Kattints ide a támogatási lehetőségekért!