Bezárás
Strasbourgi döntés

Mégsem fogvatartás a röszkei tranzitzónában elhelyezés

Ilias and Ahmed v. Hungary [GC]
no. 47287/15
2019. november 21.

A Nagykamara, megfordítva a Bíróság korábbi döntését, úgy ítélte meg, hogy a Szerbiából a röszkei tranzitzóna területére belépett bangladesi kérelmezők önként távozhattak volna a zónából Szerbia irányába, így az, hogy e területen korlátozott volt a szabadságuk, nem minősül szabadságelvonásnak, így a vonatkozó garanciák sem érvényesülnek. Azt, hogy Szerbiában an ENSZ jelentések szerint is gyakori a rutinszerű további visszaküldés, és a görög menekülttáborokban a Bíróság szerin is embertelen állapotok uralkodnak, ebből a szempontból a Nagykamara nem ítélte relevánsnak. Egyezményt sértett ugyanakkor a magyar kormány azzal, hogy a hatóságok nem mérték föl megfelelően, milyen veszélyek várnak a visszaküldött kérelmezőkre Szerbiában.

Támogasd a munkánkat pólóvásárlással!

Az ügy előzményei

Az ügy mindkét kérelmezője bangladesi állampolgár. Számos országon átutazva végül 2015-ben Szerbia felől léptek be a röszkei tranzitzóna kerítéssel határolt és őrzött területére. Arra tekintettel, hogy a 2015. (VII. 21.) Korm. rendelet szerint Szerbia a biztonságos származási országnak minősül, menedékkérelmüket a menekültügyi hatóság elutasította és elrendelte a kiutasítást. Az indokolás szerint a kérelmezők nem igazoltak semmilyen nyomós okot, amiért számukra Szerbia ne lenne biztonságos. Miután a bíróság jóváhagyta a kérelem elutasítását, a jogerős döntést kézbesítették a kérelmezőknek, akiket ezt követően haladéktalanul kikísértek a tranzitzónából a Szerb határra. Erőszakot, kényszerítő eszközöket a hatóságok nem alkalmaztak.

A kérelmezők ezt követően fordultak a Bírósághoz, elsősorban arra hivatkozva, hogy a magyar hatóságok nem vették kellőképpen figyelembe, hogy Szerbiába visszaküldésük esetén a kérelmezők embertelen bánásmód reális veszélyének lennének kitéve. Az ilyen országba való visszaküldés pedig az Egyezmény kínzást és embertelen, megalázó bánásmódot tilalmazó 3. cikkébe ütközik. Hivatkoztak továbbá arra is, hogy a magyar hatóságok a röszkei zárt tranzitzónában való elhelyezésük során is megsértették e cikket, valamint hogy ezzel kapcsolatban sérült a 13. cikkben előírt hatékony jogorvoslathoz való joguk is. A tranzitzónában elhelyezés a kérelmezők álláspontja szerint sértette az Egyezmény 5. cikke szerinti szabadsághoz és biztonsághoz való jogot, valamint az e cikk 4. pontja szerinti, a fogvatartásról való gyors bírói döntéshez való jogot is.

A Bíróság döntése

A Kamara döntése

A Bíróság héttagú kamarája 2015-ben egyhangúlag úgy döntött, hogy a kérelmezők szabadsághoz való jogát sértette a röszkei tranzitzónában való elhelyezés, mert az szabadságtól megfosztásnak (fogvatartásnak) minősül, ugyanakkor nem előzi meg formális, indokolt döntés, és nem adott a bírói felülvizsgálat sem.

A Kamara egyhangú döntése szerint a röszkei elhelyezés körülményei nem sértették meg a kínzás, embertelen, megalázó bánásmód 3. cikk szerinti tilalmát, ugyanakkor a körülményekkel kapcsolatban nem volt adott a hatékony kifogástétel lehetősége, ami sértette a jogorvoslathoz való 13. cikk szerinti jogot.

A Szerbiába történő kiadatással kapcsolatban azonban végül a 3. cikk sérelmét is megállapította a Kamara. Szerbiában ugyanis a hét bíró álláspontja szerint nem adottak azok a garanciák, amelyek az embertelen bánásmód lehetőségétől megvédték volna a kérelmezőket. A magyar hatóság döntése sablonos volt, nem vizsgálta meg a kérelmezők konkrét körülményeit, csupán a jogszabályi besorolásra hivatkozott, így a szerbiai körülményekről a kérelmezők által becsatolt jelentéseket és egyéb információkat sem vették figyelembe. A hatóság annak a bizonyítását is a kérelmezőkre hárította, hogy kiutasításuk láncolatos visszaküldési folyamatot (chain-refoulement) indíthat el, amelynek eredményeképp a kérelmezőket Görögországig visszaküldhetik, ahol embertelen körülmények várhatnak rájuk.

Az ügyben hozott döntést azonban a magyar kormány nem fogadta el, a Bíróság pedig befogadta a Nagykamara elé referálásra vonatkozó kérelmet, így a tizenhéttagú tanács újból megvizsgálta az ügyet.

Az ENSZ Menekültügyi Főbiztosa, Filippo Grandi látogatást tesz a röszkei tranzitzónában. Forrás: UNHCR

A Nagykamara döntése

Az ügy jelentőségét a nagykamarai referáláson felül az is jelzi, hogy a Bíróság beavatkozói státuszt engedélyezett a bolgár, lengyel és orosz kormánynak, az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának (UNHCR), egy holland menekültügyi NGO-nak, a Jogászok Nemzetközi Bizottságának (ICJ), az Európai Menekültügyi Tanácsnak (ECRE) és öt olasz jogtudósnak.

A Nagykamara a röszkei körülményekkel kapcsolatban a jogorvoslati lehetőség hiányára vonatkozó, a 13. cikkre alapított panaszt elkésettnek ítélte, ezért a Kamarával ellentétben érdemi vizsgálatra alkalmatlannak találta. A kérelmezők beadványukban ugyan említették, hogy a röszkei elhelyezés körülményeivel kapcsolatban nem állt rendelkezésre bírói felülvizsgálat, a Nagykamara azonban – a beadvány professzionális struktúráját is figyelembe véve – úgy ítélte meg, hogy ez nem a tranzitzóna körülményeire, hanem a tranzitzónában tartás tényére vonatkozott. Az eljárás későbbi szakaszában tett egyértelmű nyilatkozatokat pedig a hat hónapos határidőre tekintettel elkésettnek tekintette a tizenhéttagú tanács.

     A Szerbiába való visszaküldés

A Nagykamara e körben egyértelművé tette, hogy az ügyben nem tekinti feladatának, hogy érdemben megvizsgálja a kérelmezők menedék iránti kérelmének megalapozottságát. Ezt a vizsgálatot ugyanis a magyar kormány Szerbia biztonságos országkénti besorolásra hivatkozással helyettesítette. A Bíróságnak következésképp azt a kérdést kellett megválaszolnia, hogy ez a módszer megfelelt-e a célországgal kapcsolatos kockázatfelmérés 3. cikkből következő kötelezettségének. E kötelezettség ugyanis magában foglalja a Szerbiában elérhető menekültügyi eljárás hatékonyságának vizsgálatát és a lánc-visszaküldés kockázatának elemzését is, arra is tekintettel, hogy a Bíróság a görög menekülttáborokban uralkodó állapotokról már megállapította, hogy azok a 3. cikkel összeegyeztethetetlenek.

Ezzel kapcsolatban a Nagykamara figyelembe vette, hogy Szerbiát a magyar kormány 2015 júniusa óta minősítette biztonságos származási országnak. A magyar kormány e besorolást többek között arra alapozta, hogy Szerbiát kötik a releváns nemzetközi szerződések, EU-tagjelöltként segítséget kap menekültügyi rendszerének fejlesztéséhez, és hogy ebben az időben soha nem látott mértékben érkező menekültekre tekintettel az állam lépéskényszerben volt. A kormány ugyanakkor semmilyen bizonyítékot nem tudott felmutatni azzal kapcsolatban, hogy megvizsgálta volna, vajon a menekültstátusz elismerésére irányuló eljáráshoz a kérelmezők ténylegesen hozzáférnek-e Szerbiában. Ugyanígy nem tudta bizonyítani a kormány, hogy a lánc-visszaküldés veszélyét az ügyben felmérte volna.

A kérelmezők konkrét helyzetével kapcsolatos vizsgálathoz a kormány számára többek mellett elérhetőek voltak az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának a szerbiai állapotokról szóló jelentései is. Az ezekben jelzett problémákat, így a menekültügyi eljárás hozzáférhetetlenségét, a sommás eljárásban való, gyakran Görögországba történő visszaküldést a magyar kormány nem vette kellő súllyal figyelembe. A magyar hatóságok ráadásul rontottak is a kérelmezők helyzetén azzal, hogy anélkül kísérték vissza a kérelmezőket a határhoz, hogy a szerb kormánytól bármifajta garanciát beszereztek volna. Ezzel a kérelmezőket olyan helyzetbe hozták, hogy ismét illegálisan kellett belépniük Szerbiába.

Minderre tekintettel a magyar kormány a visszaküldés során elmulasztotta az embertelen, megalázó bánásmód veszélyének felmérésére vonatkozó, a 3. cikkből következő kötelezettségét, amivel egyezménysértést követett el.

     A tranzitzónában uralkodó körülmények

A Nagykamara áttekintette a röszkei tábor életkörülményeit és a kérelmezők itt töltött idejének hosszát. Figyelembe vette többek között, hogy a kérelmezők a táborban kapcsolatba léphettek más menedékkérőkkel, az ENSZ képviselőivel, civil szervezetekkel és jogásszal is. Minderre tekintettel a tizenhéttagú plénum egyetértett a Kamarával abban, hogy a kérelmezőket a röszkei táborban nem érte olyan súlyú sérelem, ami a 3. cikk megsértését megalapozná (minimum level of severity).

     Szabadságtól megfosztás-e a tranzitzónában való elhelyezés

Az ügy egyik kulcskérdése volt, hogy a röszkei, körbekerített és őrzött táborban való elhelyezés de facto szabadságelvonásnak minősül-e. Ez esetben ugyanis e helyzetre is vonatkoznak a letartóztatással és szabadságvesztéssel kapcsolatban kimunkált garanciák.

A Nagykamara ezzel kapcsolatban kiemelte, hogy ez volt az első olyan ügy, amelyben a Bíróságnak két Európa Tanács tagállam szárazföldi határán fekvő, kötelező tartózkodási helyként kijelölt tranzitzónával kapcsolatban e kérdést el kellett döntenie. A figyelembe vett szempontok között sorolta föl a Bíróság a kérelmezők egyéni körülményeit és saját döntéseit, a menekültügyben irányadó jogszabályokat és azok célját, az intézkedések hosszúságát és az eljárási garanciákat, valamint a ténylegesen foganatosított korlátozó intézkedések jellegét és a korlátozás mértékét.

A Nagykamara úgy értékelte a helyzetet, hogy a kérelmezők saját döntése volt, hogy menekültstátusz megszerzése céljából belépnek a magyar tranzitzónába. Szerbiában ugyanis semmi nem veszélyeztette közvetlenül sem az életüket, sem a testi épségüket, így semmi nem kényszerítette a kérelmezőket ezen állam elhagyására.

A jogszabályi környezettel kapcsolatban a Nagykamara relevánsnak tartotta, hogy a tranzitzóna kifejezett célja az volt, hogy a menekültkérelmek elbírálásának idejére várakozóhelyül szolgáljon a menedékkérőknek. A kérelmezőknek is itt kellett kivárnia kérelmeik elbírálását. A Nagykamara értékelése szerint a rövid ideig tartó várakozási kötelezettség nem tekinthető a személyi szabadságtól való megfosztásnak.

A plénum figyelembe vette, hogy a magyar jog garanciákat is tartalmaz a várakozási idővel kapcsolatban. A kérelmezők menedékkérelmét 23 nap alatt bírálták el. A Nagykamara figyelemmel volt a menedékkérők rendkívül nagy számára ebben az időszakban, és ezt is figyelembevéve úgy értékelte, hogy ez az ügyintézési idő nem utal a hatóságok tétlenségére.

A kérelmezőket ért tényleges jogkorlátozásokkal kapcsolatban a Bíróság úgy értékelte, hogy a kis területű és erősen őrzött tranzitzónában a kérelmezők mozgási szabadsága jelentősen korlátozott volt. E korlátozások azonban összefüggtek a menedékkérelmi eljárással, és nem tekinthetők szükségtelenül jelentősnek sem.

A Bíróság jelentőséget tulajdonított annak a kérdésnek is, hogy a kérelmezők Magyarországon kívül más irányba elhagyhatták-e a tranzitzónát, és rámutatott, hogy voltak menedékkérők akik Röszkéről önként visszatértek Szerbiába. A reptéri tranzitzónákhoz képest a Nagykamara azt is fontosnak tartotta, hogy a röszkei tábor elhagyásához a kérelmezőknek nem kellett drága repülőjegyet vásárolniuk. Erre tekintettel a Bíróság értékelése szerint elvi és a gyakorlati akadálya sem volt, hogy a kérelmezők elhagyják a tranzitzónát.

Több mint két évtizeddel ezelőtt, az Amuur-ügyben azonban már kimondta a Bíróság, hogy önmagában az még nem zárja ki a szabadságelvonásnak minősítést, hogy a menedékkérő az országból távozva (jellemzően visszafordulva) elhagyhatja a tranzitzónát. Abban az ügyben azonban reptéri tranzitzónáról volt szó, amelyből önként nem léphetett ki annak az ügynek a kérelmezője, ráadásul csak Szíriába repülhetett volna vissza, amely nem tagja a menekültek helyzetére vonatkozó genfi egyezménynek, illetve az Emberi Jogok Európai Egyezményének sem. Szerbia mindkét egyezménynek tagja, a kérelmezők pedig távozhattak a röszkei tranzitzónából. Erre tekintettel e korábbi esetet a Bíróság a jelen ügytől elhatárolta.

A Bíróság tudomásul vette a kérelmezők aggodalmát arra vonatkozóan, hogy Szerbiában nem lesz lehetőségük menekültstátuszért folyamodni, és hogy nagy eséllyel sommásan kiutasítják őket. E félelmeket azonban a Nagykamara a fogvatartás jellegének megítélése tekintetében nem tartotta érdemben figyelembe veendőnek. A plénum álláspontja szerint a szabadságtól való megfosztás kategóriájának túlzott kiterjesztése lenne a jelen ügyre való alkalmazás.

Összességében tehát a Nagykamara szerint amennyiben a menedékkérők vissza tudnak térni abba az országba, amelyből a tranzitzónába beléptek, és abban az országban az életük és testi épségük nincsen veszélyben, akkor a 3. cikkből következő kockázatfelmérési kötelezettség elmulasztása sem minősíti a tranzitzónában várakoztatást szabadságelvonásnak. E két kérdést ugyanis az Egyezmény a Bíróság megállapítása szerint nem kapcsolja össze.

Ez még abban az esetben is így van, emelte ki a Nagykamara, ha a Szerbiába való visszatéréssel a kérelmezők elveszítették volna a jogukat ahhoz, hogy a magyar hatóságok a menekültstátusz iránti kérelmüket elbírálják. A Bíróság ezen aggodalmak ellenére arra a meggyőződésre jutott, hogy a kérelmezők jelen esetben önként tartózkodtak a tranzitzónában, ami miatt e tartózkodást a Bíróság nem tekintette az 5. cikk hatálya alá tartozó szabadságelvonásnak.

Minderre tekintettel a kérelmezők esetére az 5. cikk nem vonatkozik, így a Nagykamara a kérelem e részét (két bíró egyet nem értése mellett) befogadhatatlannak minősítette.

A plénum 16:1 arányban úgy döntött, hogy a kérelmezők a 3. cikk megsértésére tekintettel fejenként 5.000 euró nem-vagyoni kártérítésre, költségeik tekintetében pedig további összesen 18.000 euró vagyoni ellentételezésre jogosultak.

Az albán Ledi Bianku részleges különvéleményében az 5. cikk alkalmazhatósága és a kamarai, egyezménysértést megállapító ítélet fenntartása mellett érvelt. A véleményhez a montenegrói Nebojša Vučinić is csatlakozott.

A kérelmezőket a Magyar Helsinki Bizottság ügyvédje képviselte a hazai és a strasbourgi eljárásban is.
A tranzitzónában várakoztatást szabadságtól megfosztásnak értékelő, a garanciák hiányára tekintettel e körben is egyezménysértést megállapító kamarai döntésben Sajó András magyar bíró is részt vett. Az ezen értelmezést elutasító Nagykamarai ítélet Paczolay Péter magyar bíró részvételével született.

✉ Iratkozzon fel hírlevelünkre, és mi hetente megküldjük Önnek a legfrissebb strasbourgi ügyek összefoglalóját!

Címlapkép: az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának képviselői Röszkén. Forrás: http://bit.ly/UNCHRroszke

Ha már egyszer itt vagy…
Az Átlátszó nonprofit szervezet: cikkeink ingyen is olvashatóak, nincsenek állami hirdetések, és nem politikusok fizetik a számláinkat. Ez teszi lehetővé, hogy szabadon írhassunk a valóságról. Ha fontosnak tartod a független, tényfeltáró újságírás fennmaradását, támogasd a szerkesztőség munkáját egyszeri adománnyal, vagy havi előfizetéssel. Kattints ide a támogatási lehetőségekért!