Bezárás
Strasbourgi döntés

Újságírót nem lehet menekülttáborból egyéni mérlegelés nélkül kitiltani

Szurovecz v. Hungary
15428/16
2019. október 8.

2015-ben a magyar hatóságok nem engedték be az abcug.hu újságíróját a debreceni menekülttáborba, és a döntést részletesen meg sem indokolták. Az EJEB szerint a tagállami hatóságok eldönthetik, hogy mikor és hogyan biztosítják a sajtó menekülttáborokba való belépést, de a közérdek mérlegelése nélkül nem lehet általában kitiltani a sajtót.

Támogasd a munkánkat pólóvásárlással!

Az ügy előzményei

Szurovecz Illés, az abcug.hu újságírója 2015-ben próbált meg bejutni két menekülttáborba is azért, hogy az ott élők éltekörülményeiről írjon cikket. Májusban a vámosszabadi menekülttáborba való belépésre kért engedélyt a Bevándorlási és Állampolgársági Hivataltól (BÁH, mai nevén: Országos Idegendrendészeti Főigazgatóság), majd szeptemberben a debreceni menekülttáborba szeretett volna bejutni. A BÁH mindkét kérését elutasította.

A debreceni menekülttábor azért volt különösen fontos, mert az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala egy jelentésben problémákat tárt fel a táborral kapcsolatban. Az újságíró ezzel összefüggésben be szerette volna mutatni a körülményeket. A menekülők védelme érdekében az újságíró vállalta, hogy csak olyan személyekről készít fényképet, akik ehhez hozzájárulnak, és akár azt is, hogy előzetesen, írásban kér hozzájárulást a fényképezéshez. A BÁH az elutasításban a menekülők magánélethez való jogának védelmére hivatkozott, valamint arra, hogy sokan üldözés elől menekültek, és az ő hollétüket nyilvánosságra kerülése az ő és a családjuk biztonságát is veszélyeztetheti.

Szurovecz pert indított a tiltás ellen, de a Budapesti Munkaügyi és Közigazgatási Bíróság elutasította a keresetet és úgy döntött, hogy a tiltás nem közigazgatási döntés volt, így az ellen nincs helye jogorvoslatnak.

Rendőrök állnak készenlétben a debreceni migrációs tábor bejáratánál 2015. június 29-én. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

2016 júliusában a kérelmező a körmendi menekülttábort is meg szerette volna vizsgálni, Kunhalmi Ágnes parlamenti képviselővel együtt próbált bejutni, azonban az újságírót nem engedték be, csak a képviselőt.

Az ügy fontosságát mutatja, hogy ahhoz nyolc civil szervezet nyújtott be amicus curiae beadványt (Media Legal Defence Initiative, Index on Censorship, Reporters Committee for Freedom of the Press, European Publishers Council, PEN International, Magyar Helsinki Bizottság, the Dutch Association of Journalists, and the European Centre for Press and Media Freedom). A beavatkozók szerint az oknyomozó újságírás nem képzelhető el bizonyos helyekhez való fizikai hozzáférés nélkül, bizonyos problémákat csak akkor lehet megérteni, ha ott lehet az újságíró a helyszínen. Az ilyen jelenlét nélkül a sajtó nem tudja betölteni az őrkutya (public watchdog) szerepét sem.

A Bíróság döntése

A magyar kormány azzal érvelt, hogy a beadvány elfogadhatatlan, mert a 10. cikk (véleménynyilvánítás szabadsága) nem biztosít jogot az információkhoz való hozzáféréshez, vagy a közérdekű adatok nyilvánosságához. Ezért a kormány szerint a beadvány ratione materiae elfogadhatatlan volt. A kormány szerint a kérelem ratione personae is elfogadhatatlan volt, mert a kérelmezőt a véleménynyilvánítás szabadságának gyakorlása miatt soha semmilyen hátrány nem érte. A Bíróság szerint a befogadhatóság kérdése ebben az ügyben olyan szorosan kapcsolódik az ügy lényegéhez, hogy nem hozott külön döntést a befogadhatóságról, hanem arra az ügy érdemének vizsgálata során tért ki.

A Bíróság mindenekelőtt rögzítette, hogy az információk összegyűjtése több korábbi döntés szerint is a véleménynyilvánítás szabadságának védelme alá tartozik, mert csak így tudja a sajtó betölteni ellenőrző szerepét (public watchdog). Azt egyik fél sem vitatta, hogy a kérelmezőt nem engedték be a menekülttáborba, így nem láthatta a körülményeket és nem beszélhetett az ottlévő emberekkel. A Bíróság szerint ez az újságcikk előkészítő fázisában jelentkező korlátozást valósított meg, ezért a kormány ratione materiae és ratione parsonae kifogását is el kellett utasítani. A Bíróság megállapította, hogy jogszabályon alapult a belépés megtiltása és azt is, hogy az a menedékkérők magánéletének védelmét szolgálta, vagyis legitim cél érdekében történt a korlátozás.

Az általános korlátozási teszt utolsó részeként vizsgálta a Bíróság azt, hogy a kérelmező jogainak korlátozása szükséges volt-e egy demokratikus társadalomban.

A Bíróság figyelembe vette, hogy a kérelmező által elkészíteni szándékozott cikk egy fontos és sokat tárgyalt közügyről szólt. 2015-ben sok menedékkérő érkezett Magyarországra, amit széleskörben “menekültválságként” emlegettek és rengeteget beszéltek róla. A debreceni táborral kapcsolatban problémákat állapított meg az ombudsman is. A táborban ráadásul sérülékeny csoportba tartozó emberek voltak, ilyen esetben különösen fontos, hogy a sajtó jelen lehessen, mert ennek a hatósági túlkapásokkal vagy hanyagsággal szemben visszatartó ereje van.

Ilyen körülmények között a hatóságoknak különösen alaposan figyelembe kellett volna venniük a kérelmező, mint újságíró szempontjait, de erre a BÁH döntése a Bíróság szerint egyáltalán nem utalt. A BÁH a menedékkérők magánéletének védelmére hivatkozott, ami releváns szempont ugyan, de a sajtó teljes kitiltásához nem volt elegendő.

A Bíróság vizsgálata szerint nincs európai konszenzus a sajtó menekülttáborokhoz való hozzáférése tekintetében, ezért a Bíróság szélesebb mérlegelési lehetőséget lát biztosítottnak az államok részére (somewhat wider margin of appreciation). Ugyanakkor még a szélesebb mérlegelési lehetőség mellett sem látta indokoltnak a Bíróság a BÁH döntését. Az újságíró nem szenzációhajhász cikket szeretett volna készíteni, és elsősorban nem is az egyes menedékkérők személyét szerette volna bemutatni, hanem a magyar hatóságok által biztosított körülményeket. Az iratok alapján a BÁH egyáltalán nem vette figyelembe, hogy az újságíró vállalta, hogy csak előzetes (akár írásbeli) hozzájárulás esetén készít fényképet menedékkérőkről. A kormány azzal is érvelt, hogy más forrásokból is tudott információt szerezni az újságíró, például civil szervezetek jelentéseiből, a Bíróság szerint azonban a közvetett adatoknak nincs olyan meggyőző ereje a nyilvánosság szemében, mint az elsőkézből származó információnak, illetve a civil szervezetek és más szereplők értelemszerűen részben mást tartanak relevánsnak, mint egy újságíró. A Bíróság hivatkozott az állandó gyakorlatára, hogy a szólásszabadság nemcsak a gondolatok tartalmát, hanem azok közlési módját is védi. Sem a tagállami hatóságok és bíróságok, sem a Bíróság nem vizsgálhatja felül, hogy egy újságíró milyen eszközzel és milyen formában kíván bemutatni egy ügyet.

A Bíróság azt is figyelembe vette, hogy Magyarországon a kérelmező nem tudta vitatni a belépési tilalmat: a magyar bíróság úgy döntött, hogy a BÁH döntése nem közigazgatási határozat, ezért érdemben nem vizsgálta az ügyet. Ezért a kérelmező nem tudta vitatni a BÁH döntésének arányosságát, elő sem adhatta, hogy miért tartja aránytalannak a korlátozást.

A Bíróság végső következtetése szerint a nemzeti hatóságok jobb helyzetben vannak annak eldöntése során, hogy mikor és milyen feltételek mellett engedik be a sajtót egy menekülttáborba. Azonban a média demokratikus társadalomban betöltött fontosságát figyelembe véve ezeket a korlátozásokat megfelelően indokolni kell. Ebben az ügyben a BÁH nagyon röviden és sommásan indokolt és nem mérlegelte a különböző érdekeket és abszolút tilalmat rendelt el, vagyis általában tiltotta meg a belépést.  A Bíróság szerint így tehát nem állt fenn kényszerítő társadalmi szükséglet (pressing social need), ami a Bíróság gyakorlata szerint szükséges egy ilyen korlátozás igazolásához.

A Bíróság egyhangú döntése szerint Magyarország megsértette az Egyezmény 10. cikkét, és úgy döntött, hogy a jogsértés kimondása önmagában elegendő elégtétel, vagyoni jóvátételt nem írt elő a kérelmező költségeinek megtérítésén felül.

✉ Iratkozzon fel hírlevelünkre, és mi hetente megküldjük Önnek a legfrissebb strasbourgi ügyek összefoglalóját!

Ha már egyszer itt vagy…
Az Átlátszó nonprofit szervezet: cikkeink ingyen is olvashatóak, nincsenek állami hirdetések, és nem politikusok fizetik a számláinkat. Ez teszi lehetővé, hogy szabadon írhassunk a valóságról. Ha fontosnak tartod a független, tényfeltáró újságírás fennmaradását, támogasd a szerkesztőség munkáját egyszeri adománnyal, vagy havi előfizetéssel. Kattints ide a támogatási lehetőségekért!