Kırdök and Others v. Turkey
no. 14704/12
2019. december 3.

A kérelmező ügyvédek közös irodát működtettek egy kollégájukkal, akit a török hatóságok letartóztattak. A gyanúsított elleni házkutatás a közös ügyvédi irodára is kiterjedt. Ennek keretében a rendőrök a közösen használt számítógép teljes tartalmát és az egyik ügyvéd pendrive-ját is lefoglalták. A gyanúsítással nem érintett ügyvédek hiába hivatkoztak ügyvédi titokra, a bíróság elutasította a rájuk vonatkozó adatok törlésére irányuló kérelmüket. Ez sértette az Egyezményt, amely kiemelt védelmet biztosít az ügyvéd-ügyfél bizalmi viszonynak.

Az ügy előzményei

Az ügy kérelmezői Isztambulban praktizáló török ügyvédek. 2011-ben az isztambuli ügyészség nyomozást indított, hogy felderítse a Törökország által elsőszámú kurd terroristavezérnek tekintett Abdullah Öcalan és a betiltott, fegyveres Kurdisztáni Munkáspárt (PKK), illetve a Kurd Közösségek Uniója (KCK) ernyőszervezet közötti kommunikációs csatornákat. A nyomozás során bírói engedéllyel a lakásán őrizetbe vettek egy ügyvédet is.

A gyanúsított ügyvéd és a kérelmező ügyvédek közös irodát tartottak fenn, amit a rendőrség szintén átkutatott. Ennek során

a nyomozók másolatot készítettek a kérelmezők és a gyanúsított ügyvédek által közösen használt számítógépen tárolt valamennyi adatról,

valamint az egyik kérelmező ügyvéd pendrive-járól is. Az iroda átkutatása során jelen volt az Isztambuli Ügyvédi Kamara egy képviselője és az egyik kérelmező ügyvéd. A lefoglalt adathordozókat a rendőrség lezárt csomagolásba tette.

A kérelmezők a gyanúsított kollégájuk jogi képviselőjeként és saját nevükben is fellebbeztek az iroda átkutatását is engedélyező bírói döntés ellen. Ennek során többek között kérték, hogy az ő adataikat és ügyfeleikkel való kommunikációt tartalmazó adatokat a hatóság szolgáltassa vissza vagy semmisítse meg, mert azok az ügyvédi titok védett körébe tartoznak, és lefoglalásukra a hatóság nem rendelkezett megfelelő engedéllyel. Az ügyész arra hivatkozott, hogy a másolatokat tartalmazó adathordozó feldolgozását még nem kezdték meg, így az egyes adatok jogosultjait sem lehet azonosítani. A török bíróság az ügyvédek kérelmét elutasította.

A gyanúsítással nem érintett három ügyvéd ezt követően fordult a Bírósághoz az Egyezmény magán- és családi élet tiszteletben tartásához való jogot garantáló 8. és a hatékony jogorvoslathoz való jogot biztosító 13. cikkeinek megsértésére hivatkozva.

A Bíróság döntése

A Bíróság elsőként a Buck-ügyre mutatva rögzítette, hogy a 8. cikk védelme vonatkozik a házkutatással érintett ügyvédi irodára is, a cikkben védett kommunikáció fogalma alatt pedig a Petri Sallinen-ügy alapján az elektronikusan tárolt adatot is érteni kell.

A hét fős Kamara a házkutatást engedélyező végzés kapcsán megállapította, hogy annak megfogalmazása igen tág, az intézkedés céljaként a gyanúsított esetleges PKK-s, illetve KCK-s kapcsolataira vonatkozó “bizonyítékok beszerzése és tárgyak lefoglalása” szerepelt. A végzés nem határozta meg pontosabban, hogy a megjelölt címeken (így a közös ügyvédi irodában) milyen tárgyakra, illetve dokumentumokra vonatkozik, illetve, hogy a beszerezni kívánt bizonyítékok és lefoglalandó tárgyak milyen módon relevánsak a nyomozás szempontjából. A végzés alapján tehát a nyomozó hatóság arra tekintet nélkül vizsgálhatta meg a közös számítógépen tárolt adatokat, hogy a helységek ügyvédi iroda funkcióját és a potenciális védett adatok jelenlétét érdemben figyelembe vette volna. Specifikus óvintézkedéseket a hatóság annyiban tett, hogy jelen lehetett az Isztambuli Ügyvédi Kamara egy képviselője, az egyik kérelmező, illetve az adathordozókat lezárt zacskóban helyezték el.

Ezen felül semmilyen intézkedést nem tettek az ügyvédi titkot tartalmazó adatok védelme érdekében.

A nyomozóhatóság semmilyen elektronikus szűrőt nem használt az ügyvédi titok körébe tartalmazó adatok kiszűrésére, nem vonatkozott semmilyen tilalom sem az ilyen adatok lefoglalására, így a hatóság gond nélkül lemásolhatta a számítógép tartalmát és lefoglalhatta a pendrive-ot.

A kérelmezők ezt követően indítványozták az adatok megsemmisítését vagy visszaszolgáltatását, amelyek azonosítására az igazságszolgáltatási szervek kötelesek lettek volna. Sem a török jog, sem az irányadó gyakorlat nem volt azonban egyértelmű abban a kérdésben, hogy mi a szankciója annak, ha a hatóság e kötelezettségének nem tesz eleget.

A török bíróság a kérelmezők indítványát azzal az indokkal utasította el, hogy a házkutatást engedélyező végzés jogszerű volt, az ügyvédi titokra vonatkozó érvekre nem is reagált. A Bíróság ebből arra következtetett, hogy a török bíróság elfogadta az ügyész indokolását, miszerint az adatokat még nem dolgozták föl, ezért azok jogosultjait sem lehet azonosítani. A strasbourgi Bíróság ezt az indokolást több okból is elfogadhatatlannak minősítette: egyrészt nem volt jogszabályi alapja, másrészt az ügyvédi titok intézményének lényegével sem találta összeegyeztethetőnek. A Heino-ügyre mutatva a Bíróság hangsúlyozta, hogy

az ügyvéd központi szerepet játszik az igazságszolgáltatásban, ezért az ügyféllel való kapcsolatát érintő bármilyen, ellene foganatosított intézkedés kereteit nagyon pontosan meg kell határozni.

Ennek megfelelően az ügyvédi irodát érintő házkutatás elrendelése is csak megfelelő, az ügyvéd-ügyfél bizalmat szigorúan védő biztosítékok mellett egyezménykonform. Különösen így van ez arra tekintettel, hogy az önvádra kötelezés tilalma a 6. cikkben védett tisztességes eljárás egyik esszenciális eleme is.

A jelen ügyben a török bíróság nem végezte el azt a szigorú arányossági tesztet, amelyet az ügyvédi titokkal kapcsolatban az Egyezmény a Bíróság esetjoga értelmében megkövetel. E körben hangsúlyosnak tekintette a Bíróság, hogy a kérelmező ügyvédek nem voltak gyanúsítottak, csupán közös irodában dolgoztak az eljárás alanyával.

A Kolesnichenko-ügyre hivatkozva azt is problémásnak találta a Bíróság, hogy a végzés tág megfogalmazására is tekintettel a nyomozóhatóság anélkül folytatta le a házkutatást, hogy az ügyvédi irodában potenciálisan előforduló titkos adatok megfelelő védelméről gondoskodott volna.

E körülményekre tekintettel mind a bizalmas adatok lefoglalásához vezető intézkedést, mind az adatok visszaszolgáltatásának vagy megsemmisítésének megtagadását egyhangúlag egyezménysértőnek ítélte a Bíróság. Nem-vagyoni kártérítésként fejenként 3.500 euró, míg a költségekre tekintettel összesen 3.000 euró vagyoni kártérítést ítélt meg a Kamara.

A 8. cikkel kapcsolatos kérdéssel való lényegi azonosság miatt a Bíróság mellőzte a hatékony jogorvoslat hiányával kapcsolatos, 13. cikkre alapított panasz érdemi vizsgálatát.

Iratkozzon fel hírlevelünkre, és mi hetente megküldjük Önnek a legfrissebb strasbourgi ügyek összefoglalóját!

Az átdolgozott címlapkép eredetijének forrása: http://bit.ly/2T3lRd2

 

Ha már egyszer itt vagy…
Az Átlátszó nonprofit szervezet: cikkeink ingyen is olvashatóak, nincsenek állami hirdetések, és nem politikusok fizetik a számláinkat. Ez teszi lehetővé, hogy szabadon írhassunk a valóságról. Ha fontosnak tartod a független, tényfeltáró újságírás fennmaradását, támogasd a szerkesztőség munkáját egyszeri adománnyal, vagy havi előfizetéssel. Kattints ide a támogatási lehetőségekért!