Strasbourgi Figyelő

A strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságának fontosabb friss döntéseinek összefoglalása

Strasbourgi döntés

Az illegális határátlépőket nem illeti meg automatikusan a menekültügyi eljárás

N.D. and N.T. v. Spain [GC]
nos. 8675/15 & 8697/15
2020. február 13.

Az ügyet két marokkóban ideiglenes táborokban élő afrikai kérelmező indította, akik 2014-ben egy ötszáz fős csoport tagjaként megkísérelték a kerítéseken átmászva a spanyol Melilla városának megközelítését. A kérelmezőket a spanyol határőrök rövid úton, jogi procedúra nélkül visszaszállították Marokkóba. A Nagykamara megfordította a Bíróság korábbi döntését, és nem állapította meg sem az Egyezmény kollektív kiutasítást tiltó, sem a hatékony jogorvoslatot garantáló cikkének megsértését.

Támogasd a munkánkat pólóvásárlással!

Az ügy előzményei

Az ügy egyik kérelmezője az északnyugat-afrikai Mali állampolgára a 2012-ben kirobbant fegyveres konfliktus hatására elhagyta országát, ahonnan Mauritánián és Algérián keresztül 2013-ban Marokkóba érkezett. Itt a Mount Gurugu menekülttáborban tartózkodott, közel az afrikai földrészen található kis spanyol államterület, Melilla határához. A második kérelmező elefántcsontparti állampolgár, aki 2012 végén érkezett Marokkóba, és szintén a Mount Gurugu táborban lakott.

Melilla városa kizárólag Marokkóval és a tengerrel határos. A spanyol hatóságok a 13 kilométeres marokkói határra háromrétegű kerítést telepítettek, amelyen négy belépési pontot alakítottak ki. A főleg Szubszahara irányából érkező külföldi állampolgárok gyakori illegális határátlépési kísérletei ellen a spanyol hatóságok intenzív őrjárattal igyekeznek védekezni.

2014 augusztus 13-án kora reggel körülbelül 500 ember indult el a marokkói oldalról, hogy megmássza a kerítést, a marokkói hatóságok fellépésének köszönhetően azonban csupán egyötödük jutott át az első kerítésen. Körülbelül hetvenöten az utolsó kerítésig is eljutottak: legtöbbjük a kerítés tetején maradt, őket a spanyol hatóságok lesegítették és visszakísérték Marokkóba. A két kérelmező is több órát töltött az utolsó kerítés tetején, majd koradélután a spanyol hatóságok segítségével ők is lemásztak.

A három rétegű határkerítés. Forrás: bit.ly/383gbU9

A kérelmezők szerint a spanyol hatóságok azonosítás nélkül egy rendőrőrsre szállították őket, ahol állításuk szerint kértek, de nem kaptak orvosi ellátást. Ehelyett a 300 kilométerre található marokkói Fez (vagy Fès) városába szállították és magukra hagyták őket.

A kérelmezők az Egyezmény külföldiek kollektív kiutasítását tiltó Negyedik Kiegészítő Jegyzőkönyv 4. cikkére hivatkozva fordultak a Bírósághoz. Azzal érveltek, hogy kitoloncolásuk (visszafordításuk) mindenfajta jogi procedúrát nélkülözött, így az egyéni körülményeik mérlegelésére sem került sor. Az Egyezményben biztosított jogokkal kapcsolatban a hatékony jogorvoslathoz való jogot garantáló 13. cikk megsértését jelentette továbbá álláspontjuk szerint az, hogy az intézkedés ellen nem állt rendelkezésükre hatékony, azaz felfüggesztő hatályú jogorvoslat.

A Bíróság döntése

A Bíróság héttagú Kamarája 2017 októberében meghozott döntésében egyhangúlag megállapította mindkét cikk sérelmét, és teljes összegében megítélte a kérelmezők által indítványozott fejenként ötezer euró nem-vagyoni kártérítést.

A döntés ellen a spanyol kormány a Nagykamarához folyamodott. A kérelemnek a Bíróság helyt adott, így a tizenhét fős plénum újra megvizsgálta az ügyet. Bevatkozóként a belga, francia és olasz kormány, valamint az Európa Tanács, illetve az ENSZ égisze alatt működő nemzetközi szervezetek és számos civil szervezet is részt vett.

A kollektív kiutasítás kérdése

A Nagykamara hangsúlyozta, hogy a kérelmezők egy nagyobb csoport tagjaként, előre eltervezetten, számbéli fölényüket kihasználva igyekezett törvénytelenül belépni Spanyolország területére a szárazföldi határkerítésen keresztül. A személyazonosítás és jogi procedúra hiányára tekintettel a Nagykamara értékelése szerint valójában a spanyol határrendészet azonnali és egyedi intézkedéséről volt szó.

A Bíróság hangsúlyozta, hogy az érintett határszakasz egyben a schengeni övezet határát is képezi. Az Egyezmény részes államaitól pedig csak akkor várható el az Egyezményben garantált jogok hatékony érvényesítése, ha hatékony eszközök állnak rendelkezésükre ahhoz, hogy határaikon a jogszerű belépést megfelelően ellenőrizni tudják. Ennek során az Egyezmény 3. cikkéből (és a nemzetközi menekültjogból) következően lehetőséget kell biztosítani arra, hogy akiket üldöztetés fenyeget, azok (nemzetközi) védelem iránti kérelmet terjeszthessenek elő.

Amennyiben az állam biztosít a nemzetközi jognak (ideértve az Egyezményt is) megfelelő, ténylegesen elérhető és hatékony jogot a védelem kérelmezéséhez, az állam dönthet úgy, hogy ezt csak a legális belépési pontokon érkező külföldi állampolgárok számára teszi elérhetővé.

A részes államok azonban megtilthatják a belépést, amennyiben a potenciális menedékkérő kényszerítő ok nélkül illegálisan, az ellenőrzőpontokat megkerülve lép be az állam területére, különösen, ha eközben erőszakot alkalmaz, vagy számbéli fölényét kihasználó csoport tagjaként lép be.

A Nagykamara kiemelte azt is, hogy a spanyol jog számos lehetőséget biztosít a menedékkérők számára a legális belépésre. A kérelmezők folyamodhattak volna nemzetközi védelemért és belépésre jogosító vízumért a határellenőrző pontokon és a spanyol nagykövetségeken és konzulátusokon is, akár saját állampolgárságuk szerinti országukban, akár bármelyik tranzitállamban vagy Marokkóban. A Bíróság hangsúlyozta, hogy a spanyol állam 2014 szeptembere óta a Beni Enzar ellenőrzőponton éjjel-nappal nyitva tartó, menedékkérelmeket kezelő irodát tart fenn a releváns határszakasz déli oldalán (ez a kérelmezők augusztusi belépését követően nyílt tehát meg).

A spanyol kormány által közölt adatok alapján a 0-24 órás pont felállítása előtt, a kérelmezők számára releváns időszakban 2014 január elsejétől augusztus 31-ig is érkezett összesen huszonegy menedékkérelem Melillából. A spanyol kormány sem vitatta, hogy a nyolc hónap alatt érkező huszonegy kérelem nagyon alacsony számot jelent, ez azonban a Nagykamara szerint nem változtatott azon, hogy a kérelmezők határátlépésének idején is biztosítva volt a menedékkérelem jogszerű és elérhető módja.

Szír menekültek a kerítés tövében a CETI menekülttábor mellett. Forrás: bit.ly/32yD2Gd

A Nagykamara kiemelte, hogy az eljárás legnagyobb részében a kérelmezők sem állították, hogy valaha megpróbáltak volna jogszerűen belépni Spanyolországba. A Nagykamarai meghallgatáson ugyan elmondták, hogy a Beni Enzar ellenőrzőpont felé közeledve a marokkói hatóságok elkergették őket, a Bíróság azonban ezt nem tartotta hitelesnek, arra tekintettel, hogy az írásbeli szakaszban ezt nem említették a kérelmezők. Ugyanakkor a Nagykamara álláspontja szerint még ez esetben sem hivatkoztak a kérelmezők a spanyol hatóságoknak betudható körülményre.

Összességében a Nagykamara úgy ítélte meg, hogy a kérelmezők semmilyen kényszerítő okot nem prezentáltak, ami kizárta volna, hogy a tizenöt kilométeres körzeten belül található Nador-i konzulátuson jogszerűen menedékért folyamodjanak. A kérelmezők sem állították továbbá, hogy saját államukban és a tranzitállamokban a spanyol konzulátusokon ne lett volna lehetőségük kérelmet előterjeszteni.

A Nagykamara szerint azzal, hogy a kérelmezők a Schengeni határ-ellenőrzési kódex előírásai szerinti jogszerű határátlépés helyett jogellenesen, csapatosan igyekeztek belépni Spanyolországba, a saját magatartásuknak köszönhetően nem részesültek egyedi elbírálásban a határrendészet intézkedése során.

Mindezekre tekintettel a Nagykamara egyhangúlag, 17:0 szavazataránnyal megfordította a kamarai ítéletet, és nem állapította meg a kollektív kiutasítás tilalmának megsértését.

A hatékony jogorvoslathoz való jog

A Nagykamara kifejtette, hogy a spanyol jog számos jogorvoslati lehetőséget biztosít a kiutasítás és kitoloncolás ellen. A plénum értékelése szerint azonban a kérelmezők saját magatartásának, tiltott helyen, csoportosan történő határátlépésük következményeképp maguk idézték elő azt a helyzetet, amelyben a határrendészeti intézkedéssel szemben nem tudtak jogorvoslattal élni. A célországban, Marokkóban a Bíróság nem látta igazoltnak, hogy olyan veszély várta volna a kérelmezőket, amely a kitoloncolásukat, illetve visszafordításukat kizárta volna. Erre tekintettel szintén egyhangú döntéssel a Nagykamara a 13. cikk sérelmét sem látta megállapíthatónak.

A döntéshez a cseh bíró, Aleš Pejchal párhuzamos indokolást csatolt, amelyben kifejtette, hogy az ügyet jobb lett volna érdemben el sem bírálni, a nagykamarai meghallgatást pedig pénz- és erőforrás-pazarlásnak értékelte. A finn Pauliine Koskelo részleges különvéleményében kifejtette, hogy szerinte az ügyben a külföldiek kollektív kiutasítását tiltó cikk nem is lett volna alkalmazható, a kérelmet tehát érdemi vizsgálat nélkül el kellett volna utasítani.

Iratkozzon fel hírlevelünkre, és mi hetente megküldjük Önnek a legfrissebb strasbourgi ügyek összefoglalóját!

Címlapkép: marokkói bálahordók az egyik melillai határátlépési pont közelében, háttérben a kerítés. Forrás: http://bit.ly/2T80gQw

 

Ha már egyszer itt vagy…
Az Átlátszó nonprofit szervezet: cikkeink ingyen is olvashatóak, nincsenek állami hirdetések, és nem politikusok fizetik a számláinkat. Ez teszi lehetővé, hogy szabadon írhassunk a valóságról. Ha fontosnak tartod a független, tényfeltáró újságírás fennmaradását, támogasd a szerkesztőség munkáját egyszeri adománnyal, vagy havi előfizetéssel. Kattints ide a támogatási lehetőségekért!

Megosztás