Dos Santos Calado and Others v. Portugal
nos. 55997/14, 68143/16 & 78841/16
2020. március 31.

A portugál alkotmánybíróság egy szakaszszám hiányos megjelölése miatt utasította vissza az egyik kérelmező keresetét. Más esetben az alkotmányos érvek alapügyben való elégtelen kifejtése akadályozta az érdemi vizsgálatot. A Bíróság – elismerve az eljárási szabályok fontosságát – a túlzott formalizmust a tisztességes eljárás követelményével összeegyeztethetetlennek ítélte.

Az ügy előzményei

Az ügyben a Bíróság négy kérelemről döntött. Az első kérelem előzménye, hogy a kérelmező korai nyugdíjazás iránti kérelmének a portugál hatóságok helyt adtak, a négyezer euró körüli összeget azonban a kérelmező vitatta. A lisszaboni közigazgatási bíróság a keresetet azonban elutasította, amit a fellebbviteli fórum is megerősített. A kérelmező a jogkérdésre korlátozott felülvizsgálati jogkörrel rendelkező közigazgatási felsőbírósághoz is kérelemmel fordult az ügyben, ezt azonban érdemi vizsgálat nélkül elutasították. Ezt követően a kérelmező a portugál alkotmánybírósághoz folyamodott, vitatva a nyugdíjösszeg megállapításának jogalapjául szolgáló rendelet alkotmányosságát, illetve a szociális ellátórendszerről szóló törvénnyel való összeegyeztethetőségét. A kérelemben szerepelt, hogy ezeket az aggályokat a kérelmező az alapügyben benyújtott keresetében és a fellebbezésében is felvetette.

Az alkotmánybíróság sommás eljárásban, egyesbíró által hozott végzéssel visszautasította a kérelmet arra hivatkozva, hogy a kérelmező kétféle típusú panasza ellenére csak az alkotmánybíróságról szóló törvény egyik alpontját jelölte meg a kérelemben.

A végzés megjelölte, hogy a rendelet törvénysértő jellegére vonatkozó kérelem az f) alpont alatt lett volna vizsgálható, a kérelmező azonban csak az alkotmánnyal való összeütközésre vonatkozó b) pontot jelölte meg. A kérelmező az alkotmánybíróság végzésének felülvizsgálatát kérte (reclamação). Az alkotmánybíróság háromfős tanácsa azonban helybenhagyta az egyesbíró végzését. A kérelmező e döntés kijavításáért (reforma) is folyamodott arra hivatkozva, hogy a hibás alpont elírásnak tekinthető, így fel kellett volna neki ajánlani a kijavítás lehetőségét. Az alkotmánybíróság azonos háromfős bizottsága azonban ezt a kérelmet is elutasította.

A második ügy kérelmezői az állami közútkezelő ügynökségnél dolgoztak ellenőrként. Formálisan ugyanakkor a státuszuk nem ellenőr volt. E besorolásbeli eltérés hátrányosan érintette a kérelmezők közalkalmazotti jogviszonyát, akik jogviszonyuk rendezése érdekében keresetet indítottak. Első fokon nyertek is, a bíróság úgy találta, hogy a kérelmezők kompenzációra jogosultak. A pontos összeg tekintetében a határozat a feleket megegyezésre szólította fel. A kormány fellebbezett a döntés ellen, azzal érvelve, hogy a de facto ellenőrök és a jogilag elismert ellenőr státusza közötti különbségtétel jogszabállyal igazolható. A kérelmezők a különbségtétel alkotmányellenessége mellett érveltek, hivatkozva az egyenlő munkáért járó egyenlő bér elvére, illetve arra, hogy besorolásbeli különbség a kontinentális Portugália és az Azori-szigetek, illetve Madeira eltérő jogi státuszára vezethetők vissza. A másodfokú bíróság elfogadta a kormány érveit, miszerint a különbségtételt a közszolgálati karrier és a szerződéses partneri jogviszony közötti különbség igazolta. E döntést a legfelsőbb közigazgatási bíróság is helyben hagyta.

A kérelmezők az alkotmánybírósághoz fordultak, amely egyesbíróként eljárva a kérelmet visszautasította. Az indokolás szerint a kérelmezők az alapeljárásban nem hivatkoztak az alkotmányos vetületre, ami az alkotmányjogi panasz előfeltétele. A kérelmezők ebben az ügyben is éltek a reclamação lehetőségével. A háromfős bizottság azonban helyben hagyta a visszautasító végzést.

A harmadik alapügy kérelmezőjét minősített csalás miatt elítélték. Fellebbezésében a kérelmező a kétszeres értékelés alkotmányos és büntetőjogi tilalmának (ne bis in idem) megsértésére hivatkozott arra tekintettel, hogy az elítélése alapjául szolgáló tények egy része egy korábbi, felmentésével zárult büntetőügy tényállásának részét képezte. A fellebbezést a másodfokú bíróság elutasította. Az ítélet ellen a kérelmező az alkotmányjogi érvekre alapított további jogorvoslattal próbálkozott, sikertelenül. Ezt követően alkotmányjogi panasszal élt az ítélet ellen a büntető törvénykönyv alkotmányellenes értelmezésére és alkalmazására hivatkozva. Az egyesbíróként eljáró alkotmánybíróság a panaszt visszautasította arra hivatkozva, hogy az nem alkotmányos ogkérdés eldöntésére, hanem a kérelmező elítélésének felülvizsgálatára irányult. A reclamação nyomán eljáró háromfős tanács a végzést helybenhagyta.

A negyedik kérelmezőt családon belüli erőszak bűncselekményben találták bűnösnek. Az ítélet ellen a kérelmező eredménytelenül fellebbezett. A jogbiztonság követelményére alapított alkotmányjogi panaszt az alkotmánybíróság egyesbírája végzésben visszautasította. A döntés ellen a kérelmező nem élt a reclamação lehetőségével.

A kérelmezők (egymástól függetlenül) a bírósághoz való hozzáférés hiányára tekintettel az Egyezmény tisztességes eljárást garantáló 6. cikkének megsértésére hivatkozva a Bírósághoz fordultak.

A Bíróság döntése

A Bíróság az ügyeket az Egyezményt érintő jogkérdés hasonlóságára tekintettel egy eljárásban bírálta el.

Az első kérdés, amit a Bíróságnak át kellett tekintenie, az volt, hogy a portugál alkotmányjogi panaszt mennyiben tekinti hatékony jogorvoslatnak.

Amennyiben ugyanis az adott ügyben hatékony jogorvoslatot nem vesz igénybe a kérelmező, a kérelmet a Bíróság ezen okból befogadhatatlannak minősíti. Amennyiben ugyanakkor a kérelmező olyan jogorvoslatot vesz igénybe, ami az ügyében nem hatékony, a hat hónapos strasbourgi határidő lejár, mire kérelmét a kérdéses hazai hatóság elbírálja, ami szintén kizárja a Bíróság érdemi vizsgálatát.

Erre tekintettel a Bíróság mélyrehatóan elemezte a portugál alkotmánybíróság gyakorlatát. Ennek eredményeképp arra jutott, hogy a valamely norma alkotmányellenességére vagy normatív értelmezésre irányuló kérdésben hatékony jogorvoslat az alkotmányjogi panasz, és a strasbourgi eljárás előtt ki kell meríteni. A Bíróság ehelyütt utalt a 2018-ban hozott Mendrei v. Hungary-döntésre. Amennyiben azonban a kérelmező egy konkrét bírói döntés alkotmányosságát vitatja, a portugál panaszeljárás nem hatékony jogorvoslat.

A portugál kormány a negyedik kérelemmel kapcsolatban a hazai jogorvoslati lehetőség kimerítésének hiányára a körben hivatkozott, hogy a kérelmező nem élt a reclamação lehetőségével. A Bíróság a Selmouni-, Vučković– és Klass-ügyekre mutatva összegezte ezzel kapcsolatos joggyakorlatát, hangsúlyozva, hogy egy adott jogorvoslat hatékonyságát az ügy összes körülménye és az emberi jogi jogvédelmi mechanizmus egészének fényében, rugalmasan értelmezi. Az egyesbíró döntése ellen a háromtagú bizottsághoz folyamodás lehetőségét a Bíróság hatékonynak minősítette arra is tekintettel, hogy a visszautasító végzés jóváhagyásához a három bíró egyhangú szavazata szükséges. A negyedik kérelem tehát a reclamação kimerítésének elmulasztására tekintettel érdemi elbírálásra alkalmatlan volt.

Az első kérelem kapcsán a Bíróság felidézte, hogy a kérelmező alkotmányjogi panaszában az alkotmánybíróságról szóló törvény előírásait megsértve a megfelelő f) alpontot nem tüntette föl jogalapként. A panasz érdemi elbírálhatóságának követelményei törvényben meghatározottak voltak. A Bíróság e körben legitim célnak tekintette a jogállamiság és az alkotmányos igazságszolgáltatás rendjének fenntartását. A kérelmezőt az eljárásban saját maga által választott ügyvédje képviselte, akinek felelőssége a megfelelő szakmai gondosság.

A Bíróság ugyanakkor úgy találta, hogy a kétféle panaszt a kérelmező tartalmilag egyértelműen kifejtette, olyannyira, hogy az alkotmánybíróság be is tudta azonosítani, melyik további pontot kellett volna a kérelmezőnek megjelölnie. Ilyen helyzetben a túlzott formalizmus aránytalanul korlátozta a kérelmező jogát, hogy panaszát az alkotmánybíróság érdemben elbírálja.

Különösen igaz ez annak fényében, hogy alkotmánybírósági törvény kifejezetten lehetővé teszi a hiánypótlásra, illetve javításra való felhívást, valamint, hogy a visszautasító végzés maga meg is jelölte a hiányzó alpontot. Minderre tekintettel az első kérelmező esetében a Bíróság megállapította a 6. Cikk megsértését.

A második kérelem esetében az alkotmánybíróság azzal utasította vissza a végzést, hogy a kérelmezők az alkotmányossági kérdésre az alapeljárásban nem hivatkoztak. A Bíróság az ügy részletes elemzésébe bocsátkozva arra jutott, hogy a kérelmezők a területi alapú megkülönböztetés tilalmára vonatkozó alkotmányos érveiket adták elő az eljárásban, míg a kormánynak igazat adó fellebbviteli fórumok a jogviszony jellege szerint disztingváltak, követve egy korábbi ítéletet, amire a minisztérium az eljárásban hivatkozott is. A Bíróság azonban figyelembe vette, hogy a kérelmezők ügyéhez hasonló, és a minisztérium által hivatkozottnál hónapokkal későbbi döntés a kérelmezők által hivatkozottakkal összhangban minősítette elfogadhatatlannak a különbségtételt. A Bíróság szerint a kérelmezőktől tehát nem volt alappal elvárható, hogy előre lássák, hogy az ügyükben eljáró bíróság a régebbi döntés logikájához tér vissza. Erre tekintettel az alkotmányjogi panasz elutasítása olyan túlzó formalizmus volt az alkotmánybíróság részéről, ami megsértette a kérelmezők 6. cikkben garantált, bírósághoz hozzáféréshez való jogát.

A harmadik kérelem tekintetében a Bíróság úgy találta, hogy a kérelmező alkotmányjogi panasza a érdemben nem a kétszeres értékelés tilalmának alkotmányos sztenderdjei, hanem a bizonyítékok bírói mérlegelése ellen irányult. Erre tekintettel a probléma kívül esett a portugál alkotmányjogi panasszal támadható normatív jogkérdések körén. Erre tekintettel a Bíróság ebben az ügyben nem állapított meg egyezménysértést.

Az első két ügy kérelmezői a 6. cikkel kapcsolatban a pártatlanság követelményének megsértésére is hivatkoztak arra tekintettel, hogy a reclamação nyomán eljáró háromfős bizottságnak az alkotmánybíróság eljárási szabályai szerint a visszautasító végzést hozó bíró is a tagja, ráadásul ő az ügy előadó bírója.

A Bíróság a bíróságok függetlensége körében visszautalt a 2018-as, kulcsfontosságúnak tekintett Ramos Nunes de Carvalho-ügyben hozott nagykamarai döntésére. Az elfogultság kérdésének tartalmi vizsgálatába azonban jelen ügyben a Bíróság nem bocsátkozott arra tekintettel, hogy az egyesbíró általi visszautasítást és a reclamação háromfős bizottság döntését mint egészet tekintette a befogadhatóság kérdését vizsgáló eljárásnak. Erre tekintettel – némileg formális indokolással – a háromfős tanács nem tekintette a 6. cikk szempontjából önállóan vizsgálható entitásnak, így az erre vonatkozó kérelmeket nyilvánvalóan alaptalannak minősítette.

A megítélt egyezménysértésre tekintettel a Bíróság az első és második ügy kérelmezőinek fejenként 3,300 euró nem-vagyoni kártérítést ítélt meg. A kérelmezők által az elmaradt juttatásokra vonatkozóan előterjesztett vagyoni kárigényeket a Bíróság elutasította arra hivatkozva, hogy az alkotmányjogi panasz érdemi elbírálása esetén sem lehet az eljárás kimenetelére vonatkozóan következtetést levonni.

A Bíróság döntése minden vonatkozásában egyhangú volt.

Iratkozzon fel hírlevelünkre, és mi hetente megküldjük Önnek a legfrissebb strasbourgi ügyek összefoglalóját!

Címlapkép: Joaquim de Sousa Ribeiro, a kérdéses időszakban, 2012 és 2016 között a portugál alkotmánybíróság elnöke. Forrás: https://bit.ly/2SjM9GY

 

Ha már egyszer itt vagy…
Az Átlátszó nonprofit szervezet: cikkeink ingyen is olvashatóak, nincsenek állami hirdetések, és nem politikusok fizetik a számláinkat. Ez teszi lehetővé, hogy szabadon írhassunk a valóságról. Ha fontosnak tartod a független, tényfeltáró újságírás fennmaradását, támogasd a szerkesztőség munkáját egyszeri adománnyal, vagy havi előfizetéssel. Kattints ide a támogatási lehetőségekért!