Bezárás
Strasbourgi döntés

Sigurður Einarsson: tisztessséges volt a bebörtönzött izlandi bankárok elleni eljárás?

Sigurður Einarsson and Others v. Iceland
no. 39757/15
2019. június 4.

A hitelválság során bedőlt izlandi bank és egy katari sejk rejtélyes tulajdonszerzésével kapcsolatos szövevényes bűnügyben börtönre ítélt bankárok az eljárás több aspektusát is vitatták. A legfelsőbb bíróság egyik bírájának fia a bankban dolgozott, az ügyészek a rengeteg dokumentumot egy saját maguk által beállított okos algoritmus segítségével szűrték meg, a kérelmezők szerint ráadásul az ügyvédeikkel való kommunikációjukat is lehallgatták. A Bíróság a tisztességes eljárás több garanciáját elemezve döntött az ügyben.

Fizess elő az Átlátszóra!

Az ügy előzményei

Az ügy négy kérelmezője a hitelválság idején bedőlt izlandi Kaupþing bank, illetve luxemburgi leányvállalata vezetőségének, illetve tulajdonosi körének volt tagjai. Az izlandi bankrendszer válságának kezdete idején, 2008 szeptemberében a bank bejelentette, hogy Mohammed bin Kalifa Al Tani sejk, a katari királyi család tagja a befolyása alatt álló vállalkozásokon keresztül megszerezte a bank részvényeinek 5,01%-át. Az ügylettel kapcsolatos vizsgálat kiderítette, hogy a tulajdonszerzéshez szükséges hitelt maga a Kaupþing nyújtotta. A hitel fedezete sem volt megfelelően biztosítva, ráadásul az ügylethez a bank hitelbírálati bizottságának ilyenkor kötelező jóváhagyását sem kérték.

Az izlandi pénzügyi felügyeleti hatóság az ügyben panaszt tett az izlandi bankrendszer összeomlásával kapcsolatos bűncselekmények felderítésére kinevezett különleges ügyésznél, aki 2012 februárjában vádat is emelt a kérelmezők ellen.

A büntetőeljárás során a kérelmezők kifogásolták, hogy a nyomozás során beszerzett iratokhoz nem férhettek hozzá, hogy két tanú meghallgatására tett indítványukat a bíróság elutasította, továbbá hogy a jogi képviselőkkel folytatott megbeszéléseiket a hatóságok lehallgatták.

A ügy 2015 februárjában a legfelsőbb bíróság ítéletével zárult. A volt többségi tulajdonos kérelmezőt piaci visszaélés, míg a bank tisztviselőit ezen felül hűtlen kezelés bűncselekménye miatt is elmarasztalták, egy és öt és fél év közötti tartamú börtönbüntetéssel sújtva a kérelmezőket. Hárman perújítást kezdeményeztek, de az ilyen kérelmek elbírálásáért felelős izlandi szerv 2016 januárjában hozott döntésével megtagadta az ügy újranyitását.

A kérelmezők ezt követően fordultak a Bírósághoz, annak megállapítását kérve, hogy:

  • az Egyezmény 6. cikk 1. bekezdése szerinti pártatlanság követelményét sértette, hogy az ügyben eljáró legfelsőbb bírósági tanács egyik tagjának felesége a pénzügyi felügyeleti hatóság igazgatótanácsának tagja volt a Kaupþing ellen folytatott vizsgálat idején, valamint ugyanennek a bírónak a fia a bank jogi osztályán dolgozott a pénzintézet fizetésképtelenségének bejelentéséig, majd felszámolása ideje alatt;
  • sértette az Egyezmény 6. cikk 1. és a 3. bekezdés (b) pontját, hogy az ügyész nem bocsátotta a védelem rendelkezésére a nyomozás során beszerzett bizonyítékokat, így a védelem nem rendelkezett a védekezés előkészítéséhez szükséges eszközökkel;
  • sértette az Egyezmény 6. cikk 1. és a 3. bekezdés (d) pontját, hogy a bíróság a kérelmezők indítványa ellenére nem idézte tanúként a sejket és egy további személyt; továbbá hogy
  • a jogi képviselőkkel folytatott egyeztetés lehallgatása sértette az Egyezmény 8. cikkében garantált magán- és családi élet tiszteletben tartásához való jogot.

A Kaupþing bank egyik épülete. Forrás: bit.ly/2WrgqTe

A Bíróság döntése

A legfelsőbb bíróság pártatlansága

A Bíróság e körben kiemelte, hogy a kérelmezőknek az eljárás során kifejezetten lehetőséget biztosított az eljáró tanács, hogy az érintett bíró ellen a felesége igazgatótanácsi tagságával kapcsolatban kizárási indítvánnyal éljenek. A jogi képviselők azonban e körülményre vonatkozóan úgy nyilatkoztak, hogy a bíró részvétele ellen nincs kifogásuk. A kérelem ezen részét tehát a Bíróság nyilvánvalóan alaptalannak minősítette.

Az érintett bíró fiának a Kaupþing bankban vállalt munkájáról azonban a terhelteknek az eljárás során nem volt hivatalos tudomása. Az izlandi kormány e körben arra hivatkozott, hogy az izlandi pénzügyi világ egy kis személyi kört jelent, ráadásul a kérelmezők jogi képviselői ismerték a bíró fiát, és tudtak a bank összeomlása előtt, illetve a felszámolás során végzett munkájáról is, ezt azonban a Bíróság nem fogadta el egyenlőnek a terheltek hivatalos értesítésével. Mivel a védelem arról nem nyilatkozott kifejezetten, hogy e családi vonatkozást sem tekintik aggályosnak, a Bíróság a kérelem ezen részét érdemben vizsgálta.

A nagykamarai Micallef-ügyben lefektetett szempontok szerint a bíróság pártatlanságát szubjektív és objektív tesztnek is alá kell vetni. Az előbbi szempontrendszer szerint a bíró személyes viselkedését, elfogultságát kell vizsgálni, míg az utóbbi arra vonatkozik, hogy az eljáró tanács létrehozása során megfelelő garanciák biztosították-e, hogy a pártatlanságra vonatkozó megalapozott kétség ne merülhessen föl.

A Bíróság e körben megállapította, hogy az érintett legfelsőbb bírósági bíró fia 2007-től az érintett pénzintézetnél dolgozott, 2008 és 2013 között pedig, a kérelmezők ellen zajló nyomozás, büntetőeljárás és a bank által két kérelmező ellen indított polgári perek idején a bank jogi osztályát és a felszámolási bizottságot is vezette, tanácsadóként pedig a legfelsőbb bíróság eljárásának idején is dolgozott a banknak. E családi kötődés a Bíróság értékelése szerint elegendő volt arra, hogy a büntetőeljárás valamennyi terheltjében megalapozott kételyt ébresszen az elfogulatlansággal kapcsolatban, akkor is, ha a bank által indított polgári per csak kettejüket érintette. Erre tekintettel a Bíróság héttagú kamarája egyhangúlag megállapította az Egyezmény 6. cikkének sérelmét.

A nyomozás során beszerzett iratokhoz való hozzáférés

Az ügyben több dokumentumhalmaz is született, amelyeknek némileg eltért a jogi megítélése. A rendkívül szövevényes banki tranzakciókat érintő eljárásban ugyanis a teljes dokumentumtömeg kezelhetetlen mennyiségűre duzzadt. A nyomozó hatóság ezért egy gépi tanulást használó “intelligens” szoftver, a Clearwell e-discovery segítségével egy általa betáplált szempontrendszer szerint megszűrte az iratokat. Az algoritmus a szempontrendszer alapján relevánsnak ítélt iratokat felcímkézte. Az algoritmus mellett az adatbázis egy részét kézzel is feldolgozták. A bírósági eljárásban az ezekből összeválogatott, relevánsnak ítélt dokumentumokból pedig egy (konténer)fájlt is készítettek.

A Bíróság elsőként rögzítette, hogy ez utóbbi, az eljárás során ténylegesen bizonyítékként felhasznált dokumentumhalmaz a védelem számára hozzáférhető volt. A kérelmezők nem is ezt kifogásolták, hanem azt, hogy a teljes dokumentumtömeget nem bocsátották a védelem rendelkezésére, továbbá azt, hogy az iratfeldolgozó Clearwell algoritmus által követett szűrési szempontokat a nyomozó hatóság határozta meg. Ennek következtében a védelemnek nem volt beleszólása abba, hogy az összes irat közül mi minősül majd relevánsnak.

A Bíróság e körben elfogadta, hogy a feldolgozhatatlan mennyiségű irattömeget a hatóságnak valamilyen módon szűrnie kellett. Ilyen esetben azonban a Bíróság szerint a védelemnek lehetőséget kell biztosítani a dokumentumok saját szempontok szerinti (a védelem számára kedvező bizonyítékok feltárását célzó) szűrésére is.

A Bíróság ugyanakkor a konkrét ügyben két körülményt is kiemelt. Egyrészt azt, hogy a védelem sem határozott meg olyan kérdésköröket, amelyek további, más szempontok szerinti kereséssel tisztázhatók lettek volna, másrészt, mivel a teljes – javarészt irreleváns – dokumentumtömeg feldolgozása elvileg sem volt életszerű, és a gyakorlatban sem történt meg, az iratok túlnyomó részét valójában a nyomozó hatóság sem ismerte. Erre tekintettel azt, hogy az irattömeghez a védelemnek nem biztosítottak hozzáférést, a Bíróság nem tekintette a klasszikus értelemben vett (és tilos) bizonyíték-visszatartásnak.

A kizárólag a nyomozó hatóság által meghatározott szűrési szempontok vonatkozásában a Bíróság felidézte, hogy a nagykamarai Rowe and Davis-ügyben az Egyezménnyel összeegyeztethetetlennek minősítette azt a gyakorlatot, hogy az egyes, a védelem által nem ismert bizonyítékok fontosságát egyedül a vádhatóság mérlegeli, bírói felügyelet nélkül. Ezen felül az ügyész a fontosnak jelzett dokumentumok listáját sem bocsátotta a védelem rendelkezésére arra hivatkozva, hogy a lista ilyen formában nem létezik, nem létező dokumentum szolgáltatására pedig a vádhatóság az izlandi jog szerint nem köteles.

A Bíróság az izlandi legfelsőbb bírósággal egyetértésben a dokumentumlista kapcsán elfogadta a belső jogra való hivatkozást, ugyanakkor arra az álláspontra helyezkedett, hogy a védelemnek lehetőséget lehetett és kellett volna biztosítani az általuk meghatározott szempontok szerinti keresésre. Ugyanakkor a védelem sem a nyomozati szakban, sem az elsőfokú bírósági eljárás során nem kérte a bíróságtól, hogy kötelezze a nyomozó, illetve vádhatóságot a teljes dokumentumhalmazhoz való hozzáférés biztosítására, vagy arra, hogy a saját szempontok szerinti szűrést tegyék lehetővé, és nem indítványoztak további nyomozati cselekményeket sem.

Az izlandi legfelsőbb bíróság éppen amiatt utasította el a kérelmezőknek a dokumentumok rendelkezésre bocsátásával kapcsolatos kifogásait, hogy azokra az eljárás korábbi szakaszában nem hivatkoztak, pedig ez esetben a bírói kontroll biztosítható lett volna a bizonyítékok szelektálása felett.

A Bíróság arra is figyelemmel, hogy a kérelmezők a kérelemben sem jelölték meg specifikusan, hogy milyen bizonyítékokat szerettek volna feltárni, 6-1 arányban úgy ítélte meg, hogy a bizonyítékokkal kapcsolatban nem sérült a tisztességes eljárás követelménye.

A negyedik kérelmező, Hreiðar Már Sigurðsson, a Kaupþing bank volt CEO-ja. Forrás: bit.ly/2WncsLq

A védelem által indítványozott tanúk meg nem hallgatása

A kérelmezők a 6. cikk tanúkihallgatással kapcsolatos garanciákat tartalmazó 3. bekezdés d) pontjának megsértésére is hivatkoztak arra tekintettel, hogy a hatóságok nem tettek meg minden elvárhatót azért, hogy Al Tani sejket és rokonát, illetve tanácsadóját, Szultán sejket az eljárásban élőben vagy videókapcsolaton keresztül tanúként kihallgassák.

A Bíróság a tanúkihallgatással kapcsolatban a kulcsfontosságú nagykamarai Murtazaliyeva-ügyben lefektetett teszt szerint azt vizsgálja, hogy:

  • a tanúkihallgatásra tett indítvány kellőképpen megindokolt és az ügyben releváns volt-e;
  • a nemzeti bíróság mérlegelte-e a tanúvallomás relevanciáját, és az indítványt megfelelően indokolt döntéssel utasította-e el; valamint
  • a tanúkihallgatás mellőzése összességében értékelve aláásta-e az eljárás tisztességes mivoltát.

Az első pontot vizsgálva a Bíróság a jelen ügyben a kérelmezők indítványában felsorolt érveket túlzottan általánosnak és kevéssé megalapozottnak értékelte. A második szempontnak megfelelve a legfelsőbb bíróság mérlegelte a tanúk meghallgatásának szükségességét, megfelelően indokolta az indítvány visszautasítását. A Bíróság értékelése szerint a számos más bizonyítékra is figyelemmel az e két tanú megidézését visszautasító döntés önkényesnek vagy nyilvánvalóan észszerűtlennek sem volt tekinthető. Erre tekintettel a kamara e körben egyhangúlag mellőzte az egyezménysértés megállapítását.

Az ügyvédekkel folytatott kommunikáció lehallgatása

A magán-és családi életet (és a személyes kapcsolattartást) védő 8. cikkre alapított panaszt két kérelmező tekintetében bizonyítékok hiányában nyilvánvalóan alaptalannak minősítette.

A harmadik kérelmező kapcsán a Bíróság kiemelte, hogy a lehallgatásra a hazai fórumok egyike előtt sem hivatkozott. A negyedik kérelmező ugyan hivatkozott a lehallgatásra a legfelsőbb bíróság előtt, e fórum azonban ebben az ügyben nem minősült hatékony jogorvoslati lehetőségnek. A kérelmező polgári pert is indított, ennek státusza azonban a Bíróság számára ismeretlen volt. Erre tekintettel az utóbbi két kérelmező kifogását a Bíróság a hazai jogorvoslati lehetőségek kimerítésének elmulasztása miatt minősítette befogadhatatlannak.

A Bíróság az egyezménysértés megállapítását kellő elégtételnek értékelte, a felmerült költségekre tekintettel azonban a kérelmezőknek megítélt fejenként 2.000 eurót.

Az albán bíró részleges különvéleményében kifejtette, hogy megállapíthatónak látja a védekezés előkészítéséhez való jog sérelmét. A Van Wesenbeeck- és Natunen-ügyekben összefoglalt szempontrendszerre utalva kifejtette, hogy a védelem iratmegismerési joga ugyan nem abszolút jog, de korlátozása csak a legszükségesebb esetben kerülhet sor. Darian Pavli az ítéletből hiányolta a kérelmező által felvetett komplex jogi kérdés kellő súlyú vizsgálatát és a szükségességi teszt következetes alkalmazását. Az ítélet ehelyett álláspontja szerint beérte az általános megállapítással, hogy összességében az eljárás tisztessége nem sérült, ami a bíró álláspontja szerint a joggyakorlat következetessége ellen hat.

✉ Iratkozzon fel hírlevelünkre, és mi hetente megküldjük Önnek a legfrissebb strasbourgi ügyek összefoglalóját!

Címlapkép: Ólafur Ólafsson volt többségi tulajdonos, Sigurður Einarsson volt CEO és Magnús Guðmundsson, a luxemburgi leány volt CEO-ja. Forrás: bit.ly/2WwKqSw