Alparslan Altan v. Turkey
No. 12778/17
2019. április 16.

Alparslan Altant hivatalban lévő török alkotmánybíróként egy másik alkotmánybíróval és számos bíróval egyidejűleg a 2016-os, Erdogan elnök elleni puccskísérlet másnapján tartóztatták le, majd helyezték előzetes letartóztatásba annak gyanújával, hogy részt vett a puccs megszervezéséért felelőssé tett titkos güllenista hálózatban. Azóta az alkotmánybíróság egy, a puccs utáni rendkívüli állapotban megalkotott elnöki rendelettel teremtett jogkörében megfosztotta tisztégétől, és idén márciusban első fokon 11 éves szabadságvesztésre ítélték. Az Emberi Jogok Európai Bírósága most azt mondta ki, hogy a 2016-ban elrendelt letartóztatás még a puccs utáni rendkívüli helyzet minden speciális körülményét figyelembe véve is sértette az Egyezményt, mivel mentelmi jogának felfüggesztését jogsértően mellőzték, a letartóztatáshoz szükséges gyanút pedig semmilyen észszerű bizonyítékkal nem támasztották alá a török nyomozó hatóságok és bíróságok.

Az ügy előzményei

Alparslan Altan 2010 óta volt alkotmánybíró, korábban négy évig az alkotmánybíróság alelnökének tisztségét is betöltötte. A 2016. július 15-éről 16-ára virradóra lezajlott sikertelen, de 250 ember életét követelő puccskísérlet másnapján, a letartóztatások első hullámában vette őrizetbe a rendőrség, eredetileg a török kormány által FETÖ/PDY-nek (Güllenista Terrorszervezet, Párhuzamos Állami Struktúra) elkeresztelt szervezetben mint terrorszervezetben való részvétel mellett ennek okaként az alkotmányos rend megdöntésében való közreműködést is megjelölve. Végül azonban a puccsban való közvetlen részvétellel a továbbiakban nem gyanúsították, illetve nem vádolták meg, az eljárás vele szemben a török kormány álláspontja szerint atipikus terrorszervezetnek minősülő, a törvényesség látszata alatt a puccsra készülő FETÖ/PDY-ben való részvételéért zajlott le.

Altan előzetes letartóztatásáról 2016. június 20-án tettenérésére hivatkozva mentelmi jogának az alkotmánybíróság általi előzetes felfüggesztése nélkül döntöttek, amivel szemben annak jogellenessége és megalapozatlansága miatt sikertelenül élt bírósági jogorvoslattal. Bűnösségét kezdettől tagadta, álláspontja szerint alkotmánybíróként kifejtett véleményéért, különösen pedig különvéleményei miatt indult ellene az eljárás. Az ügyészi indítvány és a bírósági döntés nem tartalmazott a gyanú tényének rögzítésén túl érdemi bizonyítékot, és bár utal arra, hogy a gyanút az ügy aktájában lévő bizonyítékok alapozzák meg, azonban a terhelt bűnösségét megalapozó konkrét bizonyíték ebből a szakaszból nem került az ügynek az EJEB által megismert iratai közé. A panaszos az előzetes letartóztatásról szóló másodfokú döntés, illetve az óvadék ellenében való szabadlábra helyezés elutasítása után, 2017 januárjában nyújtotta be a most elbírált strasbourgi panaszt.

Az előzetes letartóztatásról szóló döntés napján hirdették ki a végül összesen két évig fenntartott rendkívüli állapotot, amire hivatkozva a török kormány másnap bejelentette az Egyezmény 15. cikke alapján az Egyezmény hatályának szükséghelyzet miatti felfüggesztését. Ez azonban nevével ellentétben nem általános eltérési lehetőséget adott az Egyezménytől, hanem a helyzet szükségessége által feltétlenül megkövetelt, de a Bíróság által továbbra is ellenőrizhető intézkedéseknek adott alapot.

Az ügyben még számos további fejlemény történt és eljárás indult. 2016. augusztus elején egy rendkívüli rendelet által frissen adott hatáskörben az alkotmánybíróság megfosztotta tisztségétől Alparslan Altant, azzal az indokkal, hogy társadalmi kapcsolatai alapján az alkotmánybírák többségében kialakult meggyőződés alapján tisztségére méltatlanná vált. A büntetőeljárásban az elrendelt előzetes letartóztatást a török bíróságok azóta is folyamatosan fenntartják, az ezzel szembeni jogorvoslatokat pedig elutasították. Maga a török alkotmánybíróság 2018. január 11-én utasította el nyilvánvalóan alaptalanként Altan alkotmányjogi panaszát, az előzetes letartóztatást érintő részben az egyéb jogorvoslatok kimerítetlensége miatt.

A vádemelési javaslat 2017. októberben, a vádemelés novemberben történt meg: a vád az volt, hogy a terhelt szándékosan segítette a FETÖ/PDY „bírósági szárnyának” működését, illetve vett részt annak tevékenységében. Az ennek bizonyítékait összegző vádemelési javaslat erre csak közvetett bizonyítékokat jelöl meg: anonimitás mellett nyilatkozó volt alkotmánybírósági alkalmazottaknak az alkotmánybíróként jegyzett kisebbségi vélemények és a bíró látogatói alapján kialakult meggyőződését, más vádlottak vallomásait és megszerzett elektronikus üzeneteit arról, hogy Altant ők a szervezet támogatói közé sorolták, „Selahattin” álnéven emlegették, illetve úgy tudták, hogy kapott a szervezettől egy telefonkészüléket. A tagként végzett tevékenység ezek alapján abban állt, hogy a terhelt nyomon követte a güllenisták számára fontos alkotmánybírósági ügyeket, illetve azokban az ő érdekeiknek megfelelő álláspontot képviselt. A 2019. március  9-i elsőfokú ítélet e vád alapján Altant 11 év 3 hónap szabadságvesztésre ítélte fegyveres terrorszervezet tevékenységében való közreműködés miatt.

A Bíróság döntése

A kérelem az őrizetbe vétel és az előzetes letartóztatásról szóló eredeti – 2016. júniusi – döntés ellen irányult, mindkettőt támadva tartalmi megalapozatlansága és törvénysértő mivolta miatt is. A Bíróság elfogadta a török kormány azon érvelését, hogy az őrizetbe vétel tekintetében a kérelmező nem merítette ki a nemzeti jog alapján igénybe vehető jogorvoslatokat, így abban a részében a kérelmet elfogadhatatlannak minősítette. Az előzetes letartóztatás kapcsán azonban ugyanezt – a török alkotmánybíróság álláspontjával ellentétben – nem látta fennállni, mivel a török kormány által hiányolt jogorvoslati indítványok legfeljebb anyagi kompenzációra vezethettek volna, a szabadságelvonás megszüntetésére azonban nem voltak alkalmasak.

A Bíróság nem előkérdésként, hanem tartalmi mérlegelés részeként vizsgálta, hogy az Egyezmény 15. cikke szerinti felfüggesztés hogyan hat ki az eljárás tárgyára. Azt eddigi gyakorlatával összhangban ebben az ügyben is megállapította, hogy a puccskísérlet és az azt követő rendkívüli állapot időszaka általában véve megfelel a 15. cikk szerinti követelményeknek, illetve hogy az ügy körülményeinek mérlegelésekor e speciális körülményeket nyomatékosan figyelembe kell venni. Arra viszont nem kényszerült a Bíróság, hogy minősítse az ügybeli jogsértéseket abból a szempontból, hogy azok egyáltalán a 15. cikk hatálya alá tartoznak-e, hiszen ez, mint látni fogjuk, nem befolyásolta megítélésüket. A Bírság ugyanakkor rögzítette, hogy a rendkívüli állapot idején elfogadott, az általános jogrendtől eltérő jogszabályok egyike sem érintette az előzetes letartóztatás feltételeit.

Az 5. cikk (1) bekezdésének sérelmét a letartóztatás törvényességének hiánya miatt állító kérelem kapcsán a török kormány arra hivatkozott, hogy a tettenérésnek az ügyben is alkalmazott értelmezése állandó volt a török bírói gyakorlatban, a döntés pedig egyebekben is törvényes volt. A Bíróság ezzel szemben a török felsőbírósági gyakorlatban a konkrét esetre, azaz a terrorszervezetben való részvétel konkrét bűncselekmény elkövetésében való közreműködést nem igénylő tényállására csak 2017-től látta érvényesülni ezt az értelmezést, ami az előreláthatósági követelényt mindenképpen sérti. Emellett azonban a Bíróság szerint a kiterjesztő értelmezés a tettenérést hagyományos értelemben, azaz folyamatban lévő vagy éppen befejezett elkövetésre értő törvényi szabállyal ellentétes, emellett kifejezetten ésszerűtlen is. A konkrét helyzetben pedig az értelmezés ahhoz vezetett, hogy a bírói függetlenséghez kapcsolódó eljárási garanciától a kérelmezőt megfosztották, amit sem a rendkívüli helyzet, sem a gyanú szerint szervezett elkövetés nem kényszerített volna ki, hiszen a török jog nem zárta ki hivatalban lévő alkotmánybíró elleni büntetőeljárás lefolytatását. Így az Egyezmény 15. cikke szerinti elfogadható eszköznek a támadott kiterjesztő értelmezés nem minősülhetett.

Az 5. cikk (1) bekezdésének sérelmét a letartóztatáshoz szükséges alapos gyanú hiánya miatt állító kérelem kapcsán a török kormány a 2017-es vádemelési javaslat szerinti bizonyítékokra utal, illetve a speciális körülményekre (a puccsot követő szükséghelyzet, a FETÖ/PDY működésének titkossága) hivatkozik. A Bíróság ezzel szemben nem látta bizonyítottnak, hogy a megjelölt bizonyítékok bármelyike rendelkezésre állt volna az előzetes letartóztatásról szóló döntés meghozatalakor, márpedig a gyanú bizonyítékokkal való alátámasztásának teljes elmulasztása a terheltet, és különösen a fogva lévő terheltet megillető büntetőeljárási garanciák negligálására vezet. A török kormány azt ugyan állította, hogy erős bizonyítékok álltak rendelkezésre már a letartóztatáskor a terhelt ellen, de nemcsak az ügy iratai között nem szerepeltek ilyenek (a 12 másik személyt is érintő ügyészi indítvány kifejezetten a kérelmezőre vonatkozó érvelést nem is tartalmazott), hanem a Bírság előtt sem jelölt meg ilyen bizonyítékot a kormány. A 15. cikk szerinti körülmények fennállása, illetve az elkövetés szervezett jellege ugyan itt is figyelembe veendő szempontok, azonban ezek együtt sem tesznek jogszerűvé egy olyan szabadságelvonást, aminek ténybeli alapjait annak elrendelése során egyáltalán nem jelölték meg. A Bíróság a megállapított egyezményértésekre tekintettel a kérelemnek a döntés Egyezménybe ütközését az 5. cikk további rendelkezései alapján állító elemeit már nem vizsgálta.

Mindezekre tekintettel a Bíróság megállapította, hogy a letartóztatásról szóló 2016. júniusi döntés sérti a személyes szabadságtól való megfosztás Egyezmény 5. cikk (1) bekezdés szerinti feltételeit. Az eljáró tanács 10.000 euró nem vagyoni kártérítést állapított meg a kérelmező javára. E döntéseket a tanács 6-1-es többséggel hozta meg, mivel az ügyben eljáró török eseti bíró, Harun Mert ezekben a kérdésekben a török kormány jogi álláspontját osztotta.

? Iratkozzon fel hírlevelünkre, és mi hetente megküldjük Önnek a legfrissebb strasbourgi ügyek összefoglalóját!

Címlapkép: [képfelirat] Forrás: [kép forrása bit.ly szolgáltatással rövidítve]