Stoian v Romania
no. 289/14
2019. június 25.

A súlyos mozgásszervi fogyatékossággal született kérelmező fogadására a román iskolarendszer nem volt előre felkészülve, érkezését követően fokozatosan biztosították számára, hogy társaihoz hasonlóan vehessen részt az oktatásban. Az EJEB megállapította, hogy kiemelten fontos a fogyatékossággal élők integrált oktatásban részesítése, e során azonban a tagállamok mozgástérrel rendelkeznek abban, hogy milyen – néhol ideiglenes – eszközökkel biztosítják az oktatásban való részvételt. A Bíróság álláspontja szerint jelen ügyben a román hatóságok az Egyezménnyel összhangban jártak el, és megkésve bár, de megfelelő eszközöket biztosítottak Stoian számára, még ha ehhez nem egyszer a román bíróságok közbeavatkozására volt szükség. A Bíróság figyelembe vette azt is, hogy a szolgáltatások egy részét a fiú édesanyja felróható magatartása miatt nem tudta igénybe venni.

79%

Év végéig még

21 125 027 forint

hiányzik a

költségvetésünkből.

Támogasd az Átlátszó

tényfeltáró munkáját!

atlatszo.hu/tamogatom

Az ügy előzményei

Az elsőrendű kérelmező 2001-ben a végtagjait érintő súlyos fizikai fogyatékossággal született, ami miatt csak korlátozottan tud járni, mankó, illetve elektromos kerekesszék segítségével. A betegség – spastic quadriplegia – azonban nincs kihatással a mentális képességeire. A másodrendű kérelmező az elsőrendű kérelmező édesanyja.

Amikor az elsőrendű kérelmező iskoláskorba lépett, a hatóságok integrált oktatást javasoltak számára, és ennek megfelelően általános oktatási intézményekben tanult. Az első- és másodrendű kérelmezők szerint azonban az iskolarendszer nem volt felkészülve a fogadására, állapota miatt számos hátrány érte. A kérelmező 2007 és 2013 között a 131. számú iskolában („első iskola”) majd 2015 és 2017 között az Eminescu Gimnáziumban („második iskola”) tanult, az ügyben e két iskola hiányosságai merültek fel.

Az iskolák és azok teljes területének szabad megközelítésével kapcsolatban a kérelmezők előadták, hogy az első iskolában Stoian érkezésekor semmilyen speciális berendezés nem állt rendelkezésre; nem volt speciális mellékhelyiség, illetve az iskola rámpákkal sem volt felszerelve, emiatt pedig a fiút gyakran édesanyjának kellett cipelnie. A második iskolában hasonló problémák adódtak, illetve itt a kérelmezők állítása szerint az iskola nem biztosította a megfelelően személyre szabott tananyagot. A kormány, habár elismerte, hogy az iskolák akadálymentesítése későn, a kérelmező érkezését követően kezdődött meg, vitatta ezeket az állításokat, és felhívta a figyelmet arra, hogy az elsőrendű kérelmező beiratkozását követően az első iskola fokozatosan megkezdte az épület akadálymentesítését, a második iskola pedig már a beiratkozáskor részben akadálymentesítve volt, amely később tovább bővült.

Az elsőrendű kérelmező ezek mellett nem vitatottan különböző támogatásokban részesült tanulmányai során. Ennek megfelelően támogató tanár segítette haladását, extra időt kapott a vizsgák során, valamint felajánlották neki, hogy skypeon kapcsolódjon be az oktatásba, fizioterápiában és beszédterápiában részesült.

Ezekkel a támogatásokkal kapcsolatban két nehézség merült fel. Egy részüket, így a fizioterápiát és a beszédterápiát azért nem tudta teljes mértékben igénybe venni, mivel édesanyja, a második rendű kérelmező nem adta szükséges beleegyezését. Ezeken túl az édesanya igényelte személyi segítő kirendelését, amelyet a gyermekvédelmi hatóság megtagadott, és csak a bíróság közbelépése révén rendeltek ki segítőt a kérelmező mellé. A kirendelt személyek azonban felmondtak, mivel elmondásuk szerint az édesanya olyan feladatok elvégzésére is kérte őket, amelyek nem tartoztak a munkaköri leírásukba (pl. takarítás).

Végezetül az ügy előzményéhez tartozik, hogy a kérelmezők több tucat közigazgatási, bírósági és egyéb eljárást indítottak arra hivatkozással, hogy az elsőrendű kérelmező sem az iskolában sem pedig azon kívül nem részesült megfelelő ellátásban a hatáskörrel rendelkező hatóságok mulasztása miatt. Ezek közül egyes kérelmeknek a bíróság részben helyt adott, elrendelte többek között személyre szabott „beavatkozási terv” készítését, a tananyag személyre szabását, az első rendű kérelmező iskolában történő egyéb segítését, illetve nem vagyoni kártérítés megfizetését.

Az első- és másodrendű kérelmezők ezek után a Strasbourgi Bírósághoz fordultak az Egyezmény 3., 8., 13. és 14. cikkére hivatkozással, valamint az Első Kiegészítő Jegyzőkönyv (EKJ) 2. cikkére és Tizenkettedik Kiegészítő Jegyzőkönyv 1. hivatkozással.

A Bíróság döntése

Mivel a kérelmezők az Egyezmény számos rendelkezésére hivatkoztak, a Bíróság először leszűkítette az ügyet a 8. cikk (magánélethez való jog), az EKJ 2. cikk (oktatáshoz való jog) önmagukban, valamint a 14. cikkel (megkülönböztetés tilalma) összefüggésben fennálló sérelmének vizsgálatára.

A Bíróság a 8. cikkel és EKJ 2. cikkel összefüggésben általános jelleggel leszögezte, hogy egyrészt a magánélethez való jog kiemelt fontosságú, valamint esetenként az állam részéről nem csak tartózkodást, hanem aktív magatartást is igényelhet, másrészt pedig, hogy az államoknak kötelessége ésszerű keretek közt befogadni (reasonable accomodation) az oktatási rendszerbe a fogyatékossággal élő személyeket. Az ügy központi kérdése tehát az volt, hogy Románia eleget tett-e ezen kötelezettségeinek, vagyis, hogy olyan intézményi struktúrát teremtett-e, amely lehetővé teszi az észszerű befogadást, illetve az azzal kapcsolatos panaszok megfelelő elbírálását.

A testület felhívta a figyelmet arra, hogy a román hatóságok inkluzív oktatást javasoltak, amely összhangban áll a nemzetközi sztenderdekkel, és a Bíróság értelmezése szerint is a legmegfelelőbb megközelítés. Amennyiben az iskolák nincsenek teljes mértékben akadálymentesítve és a fogyatékossággal élők számára hozzáférhetővé téve, úgy attól a pillanattól kezdve, hogy az adott tanuló igényli, a hatóságoknak biztosítaniuk kell az észszerű befogadást, amely különböző eszközökkel, így például mobilrámpákkal, az osztályterem ideiglenes elhelyezésével, stb. valósulhat meg. A Bíróság értelmezésében tehát az észszerű befogadásnak különböző eszközei lehetnek, amelyek ideiglenesen érvényesülnek addig, amíg a teljes hozzáférhetőség (accessibility) állandó jelleggel nincs biztosítva.

A Bíróság értékelése szerint a román hatóságok eleget tettek az észszerű befogadás követelményének, még ha erre időben megkésve is került sor. A testület kiemelte, hogy egyrészt az elsőrendű kérelmező nem volt elzárva az oktatástól, hiszen látogatta az intézményeket valamint osztályzatokat is kapott, az osztállyal együtt haladt a tananyagban. Másrészt a hatóságok tudatában voltak ez elsőrendű kérelmezővel kapcsolatos kötelezettségeiknek, illetve, ha ez nem teljesült maradéktalanul, e kötelezettségeket a román bíróságok is egyértelművé tették.

A Bíróság elismerte, hogy a kérelmezők bizonyos nehézségekkel találkoztak, különösen a személyi segítő kijelölésével kapcsolatban, azonban a testületnek tekintetbe kellett vennie, hogy ezeknek a nehézségeknek egy részét maga a második rendű kérelmező, az édesanya okozta, amikor a személyi segítőtől olyan tevékenységet is elvárt, amely nem szerepelt a munkaköri leírásban. A Bíróság értelmezése szerint ugyancsak az édesanya magatartása hiúsította meg, hogy az elsőrendű kérelmező beszédterápián vegyen részt, támogató tanár, illetve fizioterapeuta és pszichológus segítségét vegye igénybe, vagy azt, hogy lépcsőfelvonó kerüljön elhelyezésre az iskolában.

Végül a testület kiemelte, hogy elsősorban a nemzeti hatóságok és bíróságok feladata meghatározni, hogy milyen erőforrásokat szükséges megmozgatni a fogyatékossággal élő gyermekekkel kapcsolatos oktatási teendőkkel összefüggésben, azonban a hatóságoknak tekintettel kell lenniük e csoport adottságaira. A Bíróság értelmezése szerint a román hatóságok figyelemmel voltak az elsőrendű kérelmező körülményeire, és megfelelő mértékű erőforrást csoportosítottak át annak érdekében, hogy a különleges igényeinek eleget tegyenek, így például az iskolákat akadálymentesebbé tették, illetve támogató tanárokat és terapeutákat utaltak ki számára.

Mindezek alapján a Bíróság háromfős tanácsa egyhangúlag megállapította, hogy az ügyben a román hatóságok nem jártak el egyezménysértő módon.

✉ Iratkozzon fel hírlevelünkre, és mi hetente megküldjük Önnek a legfrissebb strasbourgi ügyek összefoglalóját!

Címlapkép: Disability rights activists march down Madison Avenue in New York in 1993 – Picture by Tom Olin Forrás: www.chicagoreporter.com