Bezárás
Strasbourgi döntés

Cselekvőképességet érintő döntés csak gondos mérlegelés útján hozható meg

Nikolyan v. Armenia
no. 74438/14
2019. október 3.

Egyezménysértő, ha a cselekvőképességről való döntés során a nemzeti bíróságnak nincs lehetősége mérlegelésre vagy mérlegelése nincs figyelemmel a mentális korlátozottság mértékére. Szintén nem áll összhangban az Egyezménnyel, ha a nemzeti jog nem biztosít perképességet a gondnokság alatt álló számára a gondnokság megszüntetése, megváltoztatása iránti perben, valamint ha a hatóságok elmulasztják vizsgálni a gondnok és a gondnokolt közötti érdekellentétet.

Támogasd a munkánkat pólóvásárlással!

Az ügy előzményei

A kérelmező tizenöt éven keresztül élt feleségével és közös gyermekükkel, valamint annak családjával. Kibékíthetetlen ellentétekre hivatkozva 2012 áprilisában a házasság felbontása iránt nyújtott be keresetet. A keresetben kérte, hogy a bíróság kötelezze a feleségét a kérelmező tulajdonában álló lakás elhagyására. A feleség 2012 júliusában a kérelmező beszámíthatatlanságára, agresszív-fenyegető viselkedésére hivatkozva kérte, hogy egy különeljárásban állapítsák meg a kérelmező cselekvőképtelenségét. A feleség keresete nyomán a kérelmező pszichiátriai vizsgálatát rendelték el, melynek eredményeképpen egy két oldalas szakvélemény készült. A szakvélemény szerint a kérelmező téveszmékkel küzd, mentálisan betegnek tekinthető, amely olyan fokban korlátozza a kérelmezőt, hogy képtelenné teszi cselekményei következményének felismerésére. Novemberben a kérelmező fia is keresetet nyújtott be a cselekvőképtelenség megállapítása érdekében. A bíróság a kérelmező által a lakás elhagyása kapcsán indított eljárást felfüggesztette a cselekvőképességről való döntés meghozataláig. A feleség keresetét a bíróság elutasította, mivel a szakvélemény a cselekvőképesség kizárására nem volt elégséges. A döntés ellen a feleség fellebbezést nyújtott be. Időközben a bíróság egy másik tanácsa ennek ellenére ugyanezen szakvélemény alapján helyt adott a kérelmező fia keresetének, és cselekvőképtelennek nyilvánította a kérelmezőt.
A határozat fellebbezés hiányában első fokon jogerős lett 2013 márciusában. A gondnoki feladatok ellátására a gyámhatóság a kérelmező fiát jelölte ki, aki a kérelmező házasságfelbontási és lakáskiürítési keresetét visszavonta. Indokolása szerint a kérelmező szándékának megfelelően került kirendelésre a fia gondnokként. A kérelmező 2015 februárjában perképesség hiányában sikertelenül nyújtott be keresetet új gondnok kirendelése iránt.

2015 áprilisában az ombudsman indítványára az alkotmánybíróság megállapította, hogy a polgári perrendtartás azon rendelkezése, mely elzárja a cselekvőképtelen személyek személyes eljárását, alkotmányellenes. Az ügy Bíróság általi elbírálásakor mind a gondnokrendelés megváltoztatása, mind pedig a cselekvőképeség felülvizsgálata iránt a kérelmező által indított eljárások folyamatban voltak.

A kérelmező strasbourgi kérelmében sérelmezte, hogy megfosztották az Egyezmény 6. cikke által garantált bírósághoz fordulás jogától, valamint hogy a cselekvőképességétől való megfosztás nem tisztességes eljárásban történt, amely eredményében a 8. cikk által biztosított magánélet védelméhez fűződő jogát sértette.

A Bíróság döntése

A bírósághoz való jog sérelme körében a Bíróság megállapította, hogy sem az alkotmánybíróság döntése, sem pedig a folyamatban lévő ügyek nem teszik befogadhatatlanná a kérelmet. Az alkotmánybíróság döntése egyrészt nem a kérelmező ügyében, hanem az ombudsman általános indítványára született. Másrészt az Alkotmánybíróság nem rendelkezett az érintett ügyek újratárgyalásáról. Szintén nem vehető figyelembe, hogy az alkotmánybíróság döntése óta sikerrel indított pert a kérelmező, hiszen a kérelem tárgya egy korábbi eljárás.

A tisztességes eljáráshoz való jog kapcsán a Bíróság általánosságban leszögezte, a részes államok joga, hogy korlátozásokkal éljenek. A korlátozások azonban nem lehetnek olyan mértékűek, amelyek a jog lényeges tartalmának sérelmével járnak. A korlátozás emellett nem lehet összeegyeztethető az Egyezmény 6. cikk (1) bekezdésével, ha annak nincs legitim célja, és ha az korlátozás és az elérni kívánt cél között nincs ésszerűen igazolható arányosság. A korlátozás akkor igazolható, ha annak célja magának a személynek vagy másoknak a védelme, illetve az igazságszolgáltatás érdekében.

A Bíróság hangsúlyozta, hogy a bírósághoz való jog nem pusztán az eljárás kezdeményezésére való jogot foglalja magában, hanem a vita bíróság általi rendezéséhez fűződő jogot. Az ügyben érintett nemzeti jog nem volt figyelemmel a különböző mentális korlátozottságok mértékére, hanem általános tilalmat von minden valamilyen fokban korlátozott személy részére. A polgári törvénykönyv szerint illetékes gyámhatóság pedig nem volt figyelemmel a kérelmező és a gondnok közötti érdekellentétre, valamint magának a kérelmezőnek a kifejezett tiltakozására sem. Mindezek olyan mulasztások, amelyek ellentétesek a Fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló egyezmény 12. cikkének 4. pontjával. Emellett a házasság-felbontási és lakáskiürítési kereset esetében eljáró bíróság a gondnok keresettől elállása során nem vizsgálta a gondnok és a kérelmező közötti érdekellentétet, valamint nem támasztotta alá, hogy mi alapján történt volna az elállás a kérelmező egyetértésével. Mindezekre tekintettel a Bíróság megállapította az Egyezmény 6. Cikk 1. pontjának sérelmét.

A Bíróság ezt követően azokat az eljárásokat vizsgálta, amelyeket a kérelmező saját cselekvőképességének helyreállítása iránt indított, azonban azok perképesség hiányában az alkotmánybíróság döntése előtt ex lege nem indulhattak meg. A vonatkozó nemzeti jog ugyanis nem csak általános tilalmat fogalmazott meg a személyes eljárás vonatkozásában a cselekvőképtelenek számára, de nem rendelkezett az időközönkénti felülvizsgálat szükségességéről sem. A Bíróság leszögezte, ez a fajta eljárásindítási jog a legfontosabb a cselekvőképtelenek számára, hiszen annak eredménye minden más eljárási képességre hatással lehet. Az Egyezmény szempontjából pedig közömbös, hogy a kérelmező egyébként személyesen adott be keresetet, ha annak elbírálását a jog kizárja. A Bíróság ezen vonatkozásban is megállapította az Egyezmény 6. Cikk 1. pontja szerinti sérelmét.

A Bíróság a kérelemnek megfelelően vizsgálta annak az eljárásnak a tisztességességét, amelynek eredményeképpen a kérelmező gondnokság alá került. A kérelmező kifogásolta ugyanis, hogy hatékonyan nem vehetett részt az eljárásban, érdemi meghallgatására nem került sor, az puszta formalitás volt, valamint hogy a bíróság döntését egy már nem aktuális szakvéleményre alapította. A kormányzat álláspontja szerint viszont azt, hogy az eljárás első szakaszában a kérelmező nem vehetett részt hatékonyan, később a másodfokú bíróság a kérelmező jogainak védelmében orvosolta. A Bíróság ekörben leszögezte, önmagában abból, hogy a gondnoksági eljárás speciális, nem kontradiktórius eljárásban történik, nem következik automatikusan egyezménysértés, hiszen a konkrét eljárás minden körülményét vizsgálni kell. A vizsgálat során arra jutott, hogy a másodfokú bíróság döntése nyomán megismételt eljárásban a kérelmező már hatékonyan tudott részt venni, azaz nem tudta alátámasztani, hogy a már megszerzett eljárási pozíciója puszta formalitás lett volna, így a Bíróság a kérelemet ekörben mint elfogadhatatlant elutasította. A szakvélemény kérdését pedig a Bíróság a magánélet védelme körében kívánta tárgyalni.

A Bíróság végül a magánélet védelméhez fűződő jog sérelmét vizsgálta. A kérelmező állítása szerint a cselekvőképességét kizáró gondnokság nem szolgált legitim célt, így szükségtelen és aránytalan korlátozását jelentette jogainak. Hivatkozott a belátható időn belüli felülvizsgálat hiányára, valamint arra, hogy elavult szakvéleményre, valamint az ellenérdekelt felesége vallomására alapította a bíróság a döntését. A kormány ezzel kapcsolatban kifejtette, hogy a kizáró gondnokság mások védelmében, különösen a kérelmező feleségének érdekében volt szükséges, a bíróság pedig a feleségen kívül mást is meghallgatott, illetve a közvetlenség elvére figyelemmel saját észlelése alapján döntött.

A Bíróság leszögezte: ahhoz, hogy elkerülhető legyen az egyezménysértés, a magánélethez való jog korlátozásának törvényben meghatározottnak kell lennie. A korlátozásnak pedig szükségesnek is kell lennie egy demokratikus társadalomban a nemzetbiztonság, a közbiztonság vagy az ország gazdasági jóléte érdekében, zavargás vagy bűncselekmény megelőzése, a közegészség vagy az erkölcsök védelme, avagy mások jogainak és szabadságainak védelme érdekében. A Bíróság előtt nem volt vitatott, hogy a kérelmező korlátozásáról törvényi szinten rendelkeztek, ugyanakkor a törvény nem disztingvál a cselekvőképtelenség és a teljes cselekvőképesség egyes fokozatai között, a jogalkalmazónak sem biztosít szükséges mérlegelési lehetőségét.

Bármely fokú mentális korlátozottság így automatikusan a cselekvőképtelenség megállapítására kell, hogy vezessen, ami aránytalan mértékben korlátozta a kérelmező Egyezmény 8. cikk szerinti jogait. A cselekvőképesség vizsgálatakor aktuális és a korlátozás szempontjából releváns bizonyítási eszközöket kell beszerezni, majd azokat mérlegelni. Minderre tekintettel a Bíróság a 8. cikk megsértését is megállapította.

A Bíróság az egyezménysértések megállapítására tekintettel 7.800 euró elégtétel megfizetésére kötelezte Örményországot.

✉ Iratkozzon fel hírlevelünkre, és mi hetente megküldjük Önnek a legfrissebb strasbourgi ügyek összefoglalóját!

Címlapképünk illusztráció. Forrása: http://bit.ly/33KVevW

Ha már egyszer itt vagy…
Az Átlátszó nonprofit szervezet: cikkeink ingyen is olvashatóak, nincsenek állami hirdetések, és nem politikusok fizetik a számláinkat. Ez teszi lehetővé, hogy szabadon írhassunk a valóságról. Ha fontosnak tartod a független, tényfeltáró újságírás fennmaradását, támogasd a szerkesztőség munkáját egyszeri adománnyal, vagy havi előfizetéssel. Kattints ide a támogatási lehetőségekért!