Bezárás
Strasbourgi döntés

Rendőri önkényre ad alkalmat a fokozott ellenőrzés magyar szabályozása

Vig v. Hungary
no. 59648/13
2021. január 14.

szerző: Huszár Daniella

Az “illegális migráció elleni küzdelem” jegyében vonták intézkedés alá és kutatták át Vig Dávidot, az Amnesty International Magyarország későbbi igazgatóját a Sirály Kulturális Központban. A Bíróság megállapította, hogy tényleges korlátok és felülvizsgálat nélkül a fokozott ellenőrzés nem összeegyeztethető az Egyezménnyel.

Támogasd a munkánkat pólóvásárlással!

Az ügy előzményei

2013. január 16-án az országos rendőr-főkapitány a rendőrségi szolgálati szabályzat alapján közleményt adott ki, amellyel Magyarország egész területére fokozott ellenőrzéseket rendelt el. A január 16. és március 31. közötti fokozott ellenőrzések az Európai Unióba vezető illegális migrációs útvonalak vizsgálatát és az illegális migrációt megakadályozó szűrőhálózat működtetésének elősegítését célozták. Ebben az időszakban került megrendezésre az ügy középpontjában álló kulturális fesztivál is a budapesti Sirály Közösségi Központban.

A közlemény alapján az eljáró rendőrkapitányság operatív tervet készített fokozott ellenőrzés végrehajtására. A terv részét a látogatók figyelemmel kísérése, személyazonosságuk ellenőrzése és a keresett személyek felkutatása képezte azzal a céllal, hogy a Sirály szabálytalan működését és más kapcsolódó illegális tevékenységét a megakadályozza.

Az terv alapján másnap éjjel számos rendőr jelent meg a Sirályban, mindenkit arra kérve, hogy hagyja el az épületet, és oda csak a rendőri ellenőrzés után térjenek vissza.

Az ügy kérelmezőjét, Vig Dávidot – az Amnesty International Magyarország jelenlegi igazgatóját – a rendőrség úgy informálta, hogy az intézkedések egy „éjszakai ellenőrzés” részét képezik, ám véleménye szerint a rendőrségről szóló törvény alapján az eljárásnak nem volt jogalapja. Ekkor tájékoztatták, hogy egy eltűnt személyt keres a rendőrség, ugyanakkor más résztvevők viszont arról értesültek, hogy a művelet a „fokozott ellenőrzések” része. Az eljárás során arra kérték a kérelmezőt, hogy adja át személyi igazolványát, aminek ő eleget is tett, azonban mégis felszólították, hogy menjen ki az épületből a rendőrökkel együtt. A kérelmező ellenőrzését követően nem látta okát a parancs teljesítésének, de oly mértékben megfélemlítették az őt körülvevő rendőrök, hogy inkább nem ellenkezett. Kifelé menet a kérelmező elmondása szerint az egyik tiszt megpróbálta lökdöséssel provokálni őt és felsőruházatát megfélemlítés célzatával átkutatták.

Vig Dávid kérelmező. Forrás: Amnesty, bit.ly/3rq7aPP

Hazai eljárások

1. Az eset után a kérelmező, akit a Helsinki Bizottság képviselt, az Abtv. 26.§ (2) bekezdése szerinti alkotmányjogi panasszal fordult az Alkotmánybírósághoz, amiben a rendkívüli intézkedés alapját képező jogszabály alaptörvény-ellenességére hivatkozott. A panaszt a testület elfogadhatatlannak nyilvánította azzal az indokkal, hogy azt a kérelmező az alaptörvény-ellenes jogszabály hatálybalépésétől számított, törvényben előírt 180 napos határidőn kívül nyújtotta be, hiszen a törvény 1994. május 1-én vált kötelezővé.

2. A kérelmező panasszal élt a Független Rendőrségi Panasztestületnél is, sérelmezve, hogy a rendőrségi törvény rendelkezései a szolgálati szabályzattal együtt alkalmazva korlátlan jogot adnak a rendőrségnek bárki ellenőrzésére és átkutatására anélkül, hogy az érintett pontosan tudná, mi a vele szemben folytatott eljárás alapja. A kérelmező kifogásolta továbbá az eljárás végrehajtását is, mivel a rendőrök nem adták meg neki az azonosítószámukat, és az eljárás okát sem jelölték meg. A kérelmező szerint ráadásul sértő hangnemben is beszéltek vele, és a jogorvoslati lehetőségekről sem tájékoztatták.

A Panasztestület úgy értékelte, hogy a kérelmező ellenőrzése és átkutatása jogszerű volt, és nem sértette sem a magánélet tiszteletben tartásához való jogát, sem a személyes adatainak védelmét. Ennek ellenére megállapította, hogy a kérelmező átkutatásának elnyomó célja volt, és ezzel megsértette a tisztességes eljáráshoz való jogát, valamint az intézkedések végrehajtásának módja megsértette a kérelmező méltóságát.

3. Ezt követően a kérelmező a Fővárosi Rendőr-főkapitánysághoz fordult, a Panasztestülethez benyújtott panaszhoz hasonlóan szintén az intézkedések jogszerűségét és a végrehajtás módját kifogásolva. A rendőrség azonban elutasította a kérelmező összes panaszát, kivéve azokat, amelyek a rendőrség műveletének végrehajtási módjára vonatkoztak.

4. A kérelmező az elutasító határozat bírósági felülvizsgálatát kérte a Budapesti Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság előtt, valamint, hogy a bíróság a jogszabály alkotmány-ellenességének vizsgálatára egyedi normakontroll eljárást kezdeményezzen. (Erre az eljárásra akkor van lehetőség, ha a bírónak az előtte folyamatban levő egyedi ügy elbírálása során olyan jogszabályt kell alkalmazni, amelynek alaptörvény-ellenességét észleli.) Jelen ügyben a bíróság elutasította a keresetet és kijelentette, hogy nincs hatásköre megvizsgálni sem a fokozott ellenőrzések engedélyezését, sem az ezen engedély alapján elfogadott operatív tervet. Eljárása során csupán az egyes végrehajtott rendőri intézkedéseket vizsgálhatja felül, melyek állásfoglalása szerint összhangban voltak a vonatkozó jogszabályi rendelkezésekkel és az azokat engedélyező operatív tervvel. A bíróság az egyedi normakontroll eljárásra irányuló kérelemnek nem tett eleget. A kérelmező az ítélet ellen nem nyújtott be felülvizsgálati kérelmet a Kúriához.

A hazai fórumok után a kérelmező a Bírósághoz fordult arra hivatkozva, hogy a rendőrség korlátlan joga bárki ellenőrzésére és átkutatására egy fokozott ellenőrzés keretében sérti az Egyezmény 8. cikkében foglalt magánélet tiszteletéhez való jogát. Különösen azért, mert az indokolatlanul végrehajtott intézkedések könnyen megalázók lehetnek, valamint mivel nem állnak rendelkezésre olyan garanciák, amelyek megakadályozhatnák a visszaéléseket. A kérelmező nem vitatta az intézkedés legitim célját, ugyanakkor az ellenőrzés előfeltételeit nem tartotta kellően világosnak. Véleménye szerint a vonatkozó rendelkezéseket olyan homályosan fogalmazták meg, hogy az intézkedések bármikor önkényesen elrendelhetők, így ennek következtében lehetetlen volt vitatni bármely rendőri intézkedés jogszerűségét vagy arányosságát.

Az egykori Sirály Közösségi Központ, amit ma MOM Kulturális Központként ismerünk. forrás: bit.ly/2ZWNTt2

A Bíróság döntése

A kormány vitatta az ügy befogadhatóságát, mivel álláspontja szerint a kérelmező nem merítette ki valamennyi rendelkezésre álló jogorvoslati lehetőséget. Véleménye szerint, a kérelmezőnek a Kúriához kellett volna fordulnia a bíróság határozatának felülvizsgálata iránt, majd alkotmányjogi panasszal kellett volna élnie a Kúria ítéletének megsemmisítése iránt, arra hivatkozva, hogy az az Alaptörvényben rögzített jogait megsértette, vagy hogy az alkalmazott jogszabály alkotmányellenes, vagy annak értelmezése Alaptörvénybe ütközik.

A Bíróság e kérdésben a Vučković-ügyre mutatva felidézte a hazai jogorvoslati lehetőségek kimerítésének szabályaira vonatkozó általános elveket, és úgy foglalt állást, hogy ezek a szabályok azon a feltételezésen alapulnak, miszerint az állítólagos jogsértéssel szemben a hazai rendszerben hatékony jogorvoslat áll rendelkezésre, és hogy ez a jogorvoslat képes az állítólagos jogsértés orvoslására. A nagykamarai Kozacıoğlu-döntésre hivatkozva hozzátette továbbá, hogy a jogorvoslati lehetőségek kimerítésének szabálya nem abszolút, és nem is alkalmazható automatikusan, azt az egyes esetek körülményeinek figyelembevétele kell vizsgálni.

A jelen ügy körülményeire tekintettel a Bíróság kimondta, hogy a Kúria előtti felülvizsgálat csupán annak a megállapítására korlátozódott volna, hogy az ellenőrzés során a hatóságok a törvényben biztosított hatáskörüknek megfelelően jártak-e el. A kérelmező ugyanakkor a rendőrségi törvény és a szolgálati szabályzat együttes alkalmazásából eredő korlátlan felhatalmazást sérelmezte, amelyre a felülvizsgálat nem tudott volna hatékony jogorvoslattal szolgálni, így annak kimerítése, valamint további alkotmányjogi panasz indítványozása nem is volt elvárható tőle. Mindezek fényében a Bíróság befogadhatónak találta a kérelmet.

Az ügy érdemére vonatkozóan a kormány a Bírósághoz nem terjesztett elő érvelést, a kérelmet csupán eljárásjogi szempontból kifogásolta.

A Bíróság az Al-Nashif-ügyre mutatva felidézte az intézkedés jogszabályokkal való összhangjának vizsgálatára szolgáló tesztjét. Rögzítette, hogy a „törvénynek megfelelően” kifejezés azt jelenti, hogy a jogalapnak „hozzáférhetőnek” és „előreláthatónak” kell lennie. A szabály hatásai akkor minősülnek „előreláthatónak”, ha kellő pontossággal vannak megfogalmazva ahhoz, hogy bármely egyén ennek megfelelően alakíthassa magatartását. Ezenkívül továbbá a nemzeti jognak rendelkeznie kell egyfajta jogi védelemmel a hatóságok önkényes beavatkozása ellen az Egyezmény által biztosított jogok védelmének érdekében. A jogállamiság megköveteli, hogy a törvény kellő egyértelműséggel jelölje meg az illetékes hatóságokra ruházott mérlegelési mozgásteret és annak gyakorlását, tekintettel a szóban forgó intézkedés jogszerű céljára, hogy az megfelelő védelmet nyújtson az önkényes beavatkozásokkal szemben.

A Bíróság megállapította, hogy a jelen ügyben végrehajtott intézkedéseknek megvolt az alapja a nemzeti jogban, ugyanakkor egyetértett azzal, hogy a jogalkotó nem írt elő semmilyen tényleges korlátozást vagy ellenőrzést a végrehajtó hatalom fokozott ellenőrzésekre vonatkozó engedélyének kiadásával kapcsolatban.

Azt is kimondta továbbá a Bíróság, hogy míg ugyan az egyén megtámadhatja a vele szemben végrehajtott rendőri intézkedéseket egy a rendőrséghez benyújtott panasszal, illetve a bírósághoz fordulhat felülvizsgálat miatt, addig a jelen eset azt mutatja, hogy ezek a jogorvoslatok a végrehajtás módjának értékelésére korlátozódnak, és nem terjednek ki a személyazonosság-ellenőrzés és az átkutatás szükségességének vizsgálatára.

Mindezek fényében a fokozott ellenőrzés engedélyezésének, illetve a végrehajtott rendőri intézkedések tényleges korlátozásának, valamint felülvizsgálatának hiányában a héttagú Kamara egyhangú döntésében megállapította, hogy a nemzeti jog nem adott megfelelő biztosítékokat az egyén önkényes beavatkozás elleni védelméhez, így a rendelkezések nem állnak összhangban a „törvényben meghatározott” korlátozás követelményével. A Bíróság 1.000 euró nemvagyoni kártérítés és 4.080 euró ügyvédi munkadíj megfizetésére kötelezte az államot.

✉ Iratkozzon fel hírlevelünkre, és mi rendszeresen megküldjük Önnek a legfrissebb strasbourgi ügyek összefoglalóját!

Címlapkép: Rendőrök ellenőrzés közben, forrás: MTI/Vasvári Tamás (24.hu): https://bit.ly/37RwOFf

Ha már egyszer itt vagy…
Az Átlátszó nonprofit szervezet: cikkeink ingyen is olvashatóak, nincsenek állami hirdetések, és nem politikusok fizetik a számláinkat. Ez teszi lehetővé, hogy szabadon írhassunk a valóságról. Ha fontosnak tartod a független, tényfeltáró újságírás fennmaradását, támogasd a szerkesztőség munkáját egyszeri adománnyal, vagy havi előfizetéssel. Kattints ide a támogatási lehetőségekért!