SHAHZAD v. HUNGARY
no. 12625/17
2021 július 8.

Az ügy középpontjában a magyar államhatárról szóló törvény által bevezetett „feltartóztatás és átkísérés” intézkedés áll, amely felhatalmazást nyújtott a rendőrség számára, hogy a Magyarország területén illegálisan tartózkodó külföldi állampolgárokat határozat nélkül a határkerítés külső oldalára (a szerb határra) szállítsa. A kérelmezőt 2016 augusztusában vonták intézkedés alá 11 másik migránssal együtt. Az eljárás során Magyarország megsértette a kollektív kiutasítás tilalmát, mivel egyedi határozat hiányában a kérelmezőt, magatartásától függetlenül, 11 társával együtt kitoloncolta anélkül, hogy valódi és hatékony módot biztosított volna számukra a Magyarországra való beutazásra, illetve a megfelelő jogorvoslatra.

81%

Év végéig még

19 101 233 forint

hiányzik a

költségvetésünkből.

Támogasd az Átlátszó

tényfeltáró munkáját!

atlatszo.hu/tamogatom

Támogasd a munkánkat pólóvásárlással!

Az ügy előzményei
A kérelmező Khurram Shahzad pakisztáni állampolgár, aki 2008-2009 körül hagyta el hazáját a pakisztáni katonai erők által alkalmazott erőszak miatt. Kezdetben Görögországban tartózkodott, majd 2016-ban két alkalommal is megpróbált menedékjogot szerezni Szerbiában, azonban kérelmeit vizsgálat nélkül elutasították. Ezt követően a kérelmező az egyik magyarországi tranzitzónán keresztül kísérelt meg jogszerűen belépni Magyarországra, ám elmondása szerint a belépést akkoriban 15 főre korlátozták, továbbá a menedékkérőknek a belépés előtt regisztrálniuk is kellett az egyik listavezetőnek kijelölt migránsnál. Shahzad kérelmét elutasították, mivel egyedül álló férfiként próbált belépni az országba, ugyanakkor sem a várólistára való feljegyzésre, sem a belépések engedélyezésére nem volt hivatalos eljárás. Mivel a kérelmező nem tudott belépni Magyarországra, így Szerbiában maradt, ahol alkalmanként megengedték neki, hogy a táborban éjszakázzon, de többnyire egyedül, megfelelő szállás és élelem nélkül maradt.

Ezt követően a kérelmező illegálisan próbált meg Magyarország területére bejutni, 11 másik pakisztáni férfival együtt lyukat vágva a határkerítésen. Körülbelül 8 órát gyalogoltak, mielőtt a Bács-Kiskun megyei Katymár és Madaras között egy kukoricaföldön megpihentek. Másnap a magyar rendőrök bekerítették és átkutatták őket, miközben az eseményekről videófelvétel készült. A kérelmező jelezte a rendőröknek, hogy menedékjogot kér, kérését azonban megtagadták, mondván a „menekült ügy le van zárva és nem kérhet menedék jogot”. Az elfogott férfiakat körülbelül 20 perc alatt a határkerítéshez vezették, majd arra utasították őket, hogy üljenek le. A videofelvétel akkor állt meg, amikor az utolsó férfi is áthaladt a határkapun, és a rendőrök utasításának megfelelően leült. A kérelmező szerint a magyar rendőrök ezt követően megverték őt és a csoport többi tagját, majd utasították őket, hogy menjenek vissza Szerbiába, a határkerítés külső oldalára.

A kép illusztráció. Forrása: https://bit.ly/3l3X1X3

Elszállításuk után a kérelmező és a csoport többi tagja 10-15 km-t gyalogoltak a szerbiai Bajmok faluba, majd busszal a szabadkai migránsok befogadóközpontjába mentek. Onnan a kérelmezőt mentőautóval egy közeli kórházba szállították, és még aznap este vallomást tett a rendőrségen, amelyben leírta a határátlépést, az azt követő elfogását, az állítólagos megverését és a Szerbiába való visszatérését. A kérelmező büntetőfeljelentésével kapcsolatos hivatalos jelentésekben az érintett rendőrök azt állították, hogy a csoportot a magyar határkapun kilépve a magyar tranzitzónák felé irányították. A nyomozás során a határkerítés külső oldalán álló és parancsot adó rendőrök által tett nyilatkozatok azonban arra utalnak, hogy a csoportot szerb terület felé irányították. A rendőrök elmondták, hogy biztonsági okokból utasították a migránsokat, hogy üljenek le, majd a kerítéstől távolabbra irányították őket. Az egyik rendőr szerint a migránsok csak egyszerre és csoportosan hagyhatták el a területet. Két rendőr azt vallotta, hogy felettesük utasította őket, hogy gondoskodjanak arról, hogy minden eltávolított migráns egy irányba – Szerbia felé – távozzon, megakadályozva ezzel, hogy a határkerítés mentén két irányba szétszóródjanak, és esetleg újra megpróbáljanak átkelni a határkerítésen. A nyomozás során a hatóságok sem a kérelmező személyazonosságát, sem a sérülései meglétét nem vitatták. A hatóságok álláspontja szerint azonban nem lehetett kétséget kizáróan megállapítani, hogy a sérüléseket a magyar rendőrség okozta. 2016 végén a kérelmező végül önként visszatért Pakisztánba.

A kép illusztráció. Forrása:https://bit.ly/3DSr7oJ

Előzetes kérdések
Shahzad az Egyezmény külföldiek kollektív kiutasításának tilalmára és a hatékony jogorvoslathoz való jogra vonatkozó cikkeire hivatkozva fordult a Bírósághoz.

Az ügy kapcsán a kormány azzal érvelt, hogy a kérelmező nem tudta bizonyítani, hogy valaha személyesen elszenvedte a kifogásolt intézkedést, sem azt, hogy menedékjogot kért volna, így az sem bizonyított, hogy az Egyezmény 34. cikke értelmében vett jogsértés áldozata lett volna. A kérelmező érvelésében előadta, hogy a hatóságoktól kapott és a bűnügyi nyomozati iratokban szereplő bizonyítékok minden kétséget kizáróan alátámasztják, hogy őt és 11 másik férfit 2016. augusztus 12-én a rendőrök az államhatárról szóló törvény alapján Magyarországról Szerbia felé kísérték.

A Bíróság ítélkezési gyakorlata szerint a migránsok kiutasításával összefüggésben, amennyiben a kérelmező panaszának középpontjában a személyazonosítás és a személyre szabott bánásmód hiánya áll az alperes állam hatóságai részéről, lényeges annak megállapítása, hogy a kérelmező bizonyítékokkal támasztotta-e alá az eseményekről szóló állításait. Amennyiben ennek a kérelmező eleget tesz, úgy ahogy az N.D. és N.T. ügyben is kimondta a Bíróság, a bizonyítási teher a kormányra hárul.

A jelen ügyben a Bíróság megállapította, hogy a kérelmező feltartóztatását és a határkerítés külső oldalára történő átkísérését a videofelvételek, valamint a hivatalos forrásokból származó egyéb információk is megerősítik. Arra vonatkozóan, hogy a kormány azzal érvelt, a felperes nem nyújtott be nemzetközi védelem iránti kérelmet Magyarországon, a Bíróság megjegyezte, hogy a kérelmező valójában nem is állította ennek ellenkezőjét, hiszen pont azt kifogásolta, hogy a röszkei és a tompai tranzitzónába való korlátozott bejutás miatt nem tudta ezt megtenni.

A bíróság döntése
Annak megállapítása érdekében, hogy a kollektív kiutasítás tilalma alkalmazható-e a jelen ügyre, a Bíróságnak meg kell vizsgálnia, hogy a magyar hatóságok az Egyezmény értelmében vett „kiutasítást” alkalmazták-e.

A kormány érvelésében előadta, hogy a kérelmező panasza nem tartozik a kollektív kiutasítás fogalma alá, mivel az átkísérő intézkedés nem minősül sem kollektívnek, sem általános kiutasításnak, hiszen az nem szerb, hanem magyar területre történt. Hangsúlyozták, hogy az államhatárról szóló törvény vonatkozó rendelkezése szerint az elfogott személyeket az ideiglenes biztonsági határkerítés legközelebbi kapuján keresztül kísérték át a határkerítés Szerbia irányában, de magyar területen lévő másik oldalára. A kapun átkísért személyek szabadon dönthettek arról, hogy a tranzitzónában kérnek-e menedékjogot, vagy elhagyják a magyar területet.
A kérelmező azzal érvelt, hogy a „feltartóztatás és átkísérés” intézkedés, amelynek alávetették, a „kollektív kiutasítás” fogalma alá tartozik, és az ügye eldöntése szempontjából irreleváns, hogy a kerítés külső oldala, ahová a kérelmezőt vitték, magyar terület része volt-e vagy sem. A lényeges kérdés az volt, hogy volt-e bármilyen gyakorlatilag megvalósítható lehetősége arra vonatkozóan, hogy a magyar hatóságokhoz és a menekültügyi eljáráshoz hozzáférjen arról a helyről, ahová kísérték. Mivel ez nem valósult meg, így visszatérése, de facto kiutasítás volt Szerbiába, vagy legalábbis a két ország közötti úgynevezett „senki földjére”.

A Bíróság az M.K. és társai ügyben összefoglalt általános elvekre hivatkozott, és megismételte, hogy a „kiutasítás” kifejezést a jelenlegi használatban lévő általános értelemben értelmezte, vagyis mint egy külföldinek egy adott állam területéről történő erőszakos eltávolítását, függetlenül az adott személy tartózkodásának jogszerűségétől, a területen töltött idő hosszától, az elfogás helyétől, migráns vagy menedékkérő státuszától és a határátlépéskor tanúsított magatartásától. Hivatkozva az ítélkezési gyakorlatában kialakított elvekre, a Bíróság megállapította, hogy az a tény, hogy a kérelmező szabálytalanul lépett be Magyarországra, és a határátlépést követő órákon belül, illetve annak közelében elfogták, nem zárja ki a kollektív kiutasítás tilalmának alkalmazhatóságát. Mindezekre tekintettel a Bíróság kimondta, hogy az intézkedés, amelynek a kérelmezőt alávetették, a magyar területről való eltávolítását célozta és eredményezte, az Egyezmény szerinti kiutasításnak minősül, így a kormány kifogását ennek megfelelően elutasította.

A kiutasítás kollektív minősítésével kapcsolatban a Bíróság kifejtette, hogy a döntő szerepet az játssza, hogy a csoporthoz tartozó minden egyes külföldi személy esetében ésszerű és objektív vizsgálat hiányában hozzák-e meg a döntést.

A kérelmező azzal érvelt, hogy amikor a magyar rendőrség feltartóztatta, ő angolul és urdu nyelven is világosan kijelentette, hogy menedékjogot szeretne kérni, azonban ezt nem vették figyelembe. Ezen túlmenően, amikor visszatért Szerbiába, a két tranzitzónához sem volt közvetlen hozzáférése, ami az egyetlen lehetősége lett volna arra, hogy Magyarországra lépjen és menedékjogot kérjen. A Bíróság megismételte, hogy az olyan szerződő államok tekintetében, mint Magyarország, amelyeknek külső schengeni határuk van, az Egyezményben foglalt jogok hatékonysága megköveteli, hogy ezek az államok a legális belépés valódi és hatékony eszközeit, különösen a határon érkezők számára a határon történő határátlépési eljárásokat biztosítsák. A Bíróság úgy ítélte meg, hogy a napi belépési korlátozások miatt, valamint a migránsok befogadását szabályozó, megfelelő biztosítékokkal kísért hivatalos eljárás hiánya miatt Magyarország nem biztosított hatékony belépési lehetőséget, így a kérelmező kiutasítása „kollektív” volt, ennélfogva Magyarország megsértette az Egyezmény 4. jegyzőkönyve 4. cikke szerinti kollektív kiutasítás tilalmát.

A Bíróság megállapította, hogy Magyarországnak 5000 eurót kell fizetnie a kérelmezőnek a sérelmezett jogsértések következtében elszenvedett érzelmi stressz, valamint a fizikai és mentális egészségkárosodás miatt, továbbá 5000 eurót a költségekért és kiadásokért.

✉ Iratkozzon fel hírlevelünkre, és mi rendszeresen megküldjük Önnek a legfrissebb strasbourgi ügyek összefoglalóját!

Címlapképünk forrása: https://bit.ly/2WSttDJ