Bezárás
Strasbourgi döntés

Güzelyurtlu: brutális gyilkosság felderítésében a ciprusi és török hatóságoknak is együtt kell működnie

Az Egyezmény élet védelmét deklaráló 2. cikkéből származó együttműködési kötelezettség magában foglalja, hogy egy másik részes állam területén elkövetett gyilkosság gyanúsítottjaira vonatkozó kiadatási kérelemet minden esetben meg kell vizsgálni és érdemi válaszra kell méltatni.

Fizess elő az Átlátszóra!


Előfizetőket keresünk – támogasd a munkánkat egyszeri adománnyal vagy
havi előfizetéssel!

Güzelyurtlu and Others v. Cyprus and Turkey
no. 36925/07

Az ügy előzményei

2005 január 15-én a ciprusi kormány fennhatósága alatt található Nicosia-Larnaca autópálya mellett brutálisan meggyilkoltak egy három fős ciprusi családot.

A bűnügyet a ciprusi és a török hatóságok párhuzamosan vizsgálták. (Észak-Ciprus egy 1974-es puccs óta török katonai megszállás alatt áll, az 1983-ban kikiáltott “ÉCTK”] kizárólag Törökország ismeri el.)

A ciprusi hatóságok a bűntény helyszínén rögzített DNS-minták, ballisztikus vizsgálat és tanúkihallgatások sorozata után azonosított nyolc, az “ÉCTK” területén élő ciprusi, illetve török állampolgárt, akik alaposan gyanúsíthatóak voltak az összesen négy autó felhasználásával végrehajtott gyilkossággal. A ciprusi hatóságok ezt követően hazai és európai elfogatóparancsot adtak ki a gyanúsítottak ellen.

Időközben az “ÉCTK” török hatóságai is folytattak nyomozást, és 2005 januárjára mind a nyolc elkövetőt őrizetbe vették és kihallgatták, továbbá átkutatták a bűncselekményben kulcsszerepet játszó BMW-t is. Elegendő bizonyíték hiányára hivatkozva azonban az európai elfogatóparancs ellenére február 11-ére valamennyi gyanúsítottat szabadlábra helyezték.

A ciprusi hatóságok – a Ciprus és az “ÉCTK” közötti diplomáciai kapcsolatok hiányára tekintettel az Athénban található ciprusi és török konzulátus segítségével – kérték az elkövetők kiadatását, az “ÉCTK” hatóságai azonban ezt nem teljesítették, és az ügy teljes bizonyítékanyagának átadását kérték a ciprusi hatóságoktól a feltételezett elkövetők elleni eljárás helyi lefolytatása érdekében. Ezt a ciprusi hatóság tagadta meg. Az ENSZ ciprusi békefenntartó missziójának mediációja sem járt sikerrel, a gyilkossági ügy a kialakult patthelyzet miatt megoldatlan maradt.

A meggyilkolt család hozzátartozói a ciprusi és a török állam ellen is kérelmet nyújtottak be a Bírósághoz. Arra hivatkoztak, hogy az élet védelmét deklaráló 2. cikk magában foglalja az emberölési ügyek hatékony felderítésének kötelezettségét és az elkövetők felelősségre vonását is. A kérelmezők álláspontja szerint a ciprusi és az “ÉCTK” török hatóságai is megsértették a felderítési kötelezettségüket.

Az áldozatok járművénél helyszínelő hatóságok és a gyilkosságban implikált BMW. Forrás: goo.gl/pXsDck; goo.gl/U9oqcD

A Bíróság megállapításai

Az ügyet a Bíróság hét főből álló kamarája vizsgálta. A Kamara – 5:2-es szavazataránnyal – a ciprusi, és – 7:0-ás szavazataránnyal – a török államot is elmarasztalta az emberölések felderítésének kudarca miatt.

Az ügy komplexitását jelzi, hogy a Bíróság befogadta a felek “fellebbezését”, és a 17 bíróból álló Nagykamara újra megvizsgálta az ügyet.

A török kormány első körben arra hivatkozott, hogy a ciprusi állam területén történt emberölési ügyben nincs hatásköre, ezért felelősség sem terheli. A Nagykamara egyetértett, hogy főszabály szerint a holltest megtalálásának helye határozza meg, melyik állam kötelezettsége a felderítés. Ugyanakkor a jelen ügy különleges körülményei közé tartozik, hogy Észak-Ciprus felett a ciprusi államnak ténylegesen nincs fennhatósága, így az ide menekülő elkövetők felkutatására nem volt tényleges lehetősége. A török állam érvelését gyengíti, hogy az “ÉCTK” hatóságai ténylegesen nyomoztak is az ügyben, sőt a gyanúsítottakat őrizetbe is vették.

A Nagykamara megítélése szerint az ügy kulcsát az a kérdés jelenti, hogy az Egyezmény élet védelmét deklaráló 2. cikke alapján terheli-e a részes államokat együttműködési kötelezettség, és ha igen, milyen mértékű.

A Nagykamara felidézte az Írország és az Egyesült királyság között felmerült ügyben kimondott tételt, mely szerint az Egyezmény speciális, kollektív jellegéből következően az Egyezményben részes államokat együttműködési kötelezettség terheli az Egyezményben foglalt emberi jogok védelmét illetően. Igaz ez akkor is, amikor – ahogyan a jelen ügyben –  a két állam ellenséges viszonyt ápol.

A Nagykamara úgy találta, hogy a ciprusi kormány minden elvárható erőfeszítést megtett a gyanúsítottak kiadatása és bíróság elé állítása érdekében. A hatóságok a feltételezett elkövetőket föltették az Interpol vörös listájára, kapcsolatba léptek a török hatóságokkal és az ENSZ békefenntartóival is.

A ciprusi hatóságok az ENSZ békefenntartóinak hajlandóak lettek volna kiadni az ügy valamennyi bizonyítékát, azonban az “ÉCTK” hatóságainak nem. A Nagykamara megítélése szerint nem volt elvárható a ciprusi kormánytól, hogy a nemzetközi közösség által elismerten az államterület részét képező Észak-Cipruson átadja a büntetőeljárás lefolytatásának jogát egy nemzetközileg el nem ismert kvázi-államnak.

A török hatóságok ezzel szemben a Nagykamara értékelése szerint nem tették meg az elvárható minimumot sem: az “ÉCTK” hatóságai kezdettől fogva egyértelművé tették, hogy – “alkotmányos felhatalmazás” hiányára hivatkozva – elzárkóznak a gyanúsítottak kiadatásától. Törökország nem reagált a ciprustól az athéni konzulátuson keresztül érkező kiadatási kérésre sem. A Nagykamara álláspontja szerint minimálisan elvárható lett volna, hogy a kiadatási kérelem érvénytelenségét a török állam válaszában megindokolja.

Összegzésképpen a Nagykamara megállapította, hogy az Egyezmény 2. cikkéből származó együttműködési kötelezettség magában foglalja, hogy egy másik részes állam területén elkövetett gyilkosság gyanúsítottjaira vonatkozó kiadatási kérelemet minden esetben meg kell vizsgálni és érdemi válaszra kell méltatni.

A fentiekre tekintettel a Nagykamara 15:2 arányban megállapította, hogy a ciprusi kormány nem követett el egyezménysértést, és 17:0 arányban azt, hogy a török állam megsértette az élet védelmét garantáló 2. cikket.

A török és cseh bírók részleges különvéleményükben amellett érveltek, hogy a ciprusi hatóságok részéről a bizonyítékok átadása nem jelentette volna az “ÉCTK” államként történő elismerését, így elvárható lett volna a ciprusi államtól, hogy ezt az “ÉCTK” kérésére megtegye. Szerintük ezért a ciprusi kormány egyezménysértését is ki kellett volna mondani.

A ciprusi bíró párhuzamos indokolásában kifejtette, hogy az “ÉCTK” el nem ismerése önmagában is az emberi jogok védelmét elősegítő aktus, a nemzetközi normákat sértő török megszállás elleni fellépés pedig általános kötelezettsége minden államnak, ezért a nemzetközi jog alapján az “ÉCTK”-val való együttműködés minden formájától tartózkodni kell.

Címlapkép: A meggyilkolt háromtagú család. Forrás: https://goo.gl/TfxFm7

✉ Iratkozzon fel hírlevelünkre, és mi hetente megküldjük Önnek a legfrissebb strasbourgi ügyek összefoglalóját!