A mentális állapot miatti fogvatartásnak kettős funkciója van: egyrészt biztosítja a társadalom védelmét a közveszélyes pszichés betegtől, másrészt a megfelelő egyedi terápia biztosításával a fogvatartott gyógyuláshoz fűződő érdekét is szolgálja. A szabadságelvonás egyezményellenessé válhat, ha azt a bűnismétlés veszélyére hivatkozva tartják fenn, de a fogvatartottnak nem biztosítják azokat a körülményeket amikkel saját veszélyességének megszüntetéséért tehetne.

Előfizetőket keresünk – támogasd a munkánkat egyszeri adománnyal vagy
havi előfizetéssel!

Rooman v. Belgium
no. 18052/11

Az ügy előzményei

A kérelmező, René Rooman német anyanyelvű belga állampolgár. 2007-ben lopásért és fiatalkorú ellen elkövetett szexuális cselekményekért hét év szabadságvesztésre ítélték. A börtönben elkövetett újabb cselekmények miatt a büntetés letelte előtt ismét bíróság elé kellett állnia, ahol kényszergyógykezelését rendelték el, és átszállították egy Paifve nevű elmegyógyító intézetbe.

2005 és 2015 között a kérelmező összesen három alkalommal kérte szabadságra bocsátását. Kérelmeit a döntéshozó “Szociális Védelmi Testület” mindháromszor elutasította arra hivatkozva, hogy elmeállapota nem javult, és a társadalomba való visszailleszkedése nem biztosított. A Testület döntésében rámutatott, hogy az intézetben nem állt a kérelmező rendelkezésére az általa beszélt német nyelven pszichiátriai kezelés. A Testület felhívta az intézetet ennek biztosítására.

A kérelmező 2014-ben a bíróságon is kezdeményezte, hogy rendeljék el szabadon bocsátását, vagy legalább a mentális állapotának megfelelő kezelés biztosítását. Az eljáró bíró megállapította, hogy a kérelmező (mentális) egészségügyi ellátáshoz való hozzáférése az intézetben nem biztosított, ami embertelen és megalázó bánásmódnak minősül, és elrendelte, hogy a belga állam biztosítson a kérelmező számára német nyelvű pszichiátert, valamint megítélt 75.000 Euró kártérítést is. Az ítélet ellen a belga állam és a kérelmező is fellebbezett, a másodfokú eljárás még nem zárult le.

A kérelmező 2017-ben két alkalommal ismét kérte szabadon bocsátását, a Testület (az ügyésszel egyetértve) azonban a kérelmező társadalmi veszélyességére, a bűnismétlés veszélyére hivatkozva nem támogatta a feltételes szabadon bocsátást sem. A kérelmező, tolmács és jogi képviselő jelenlétében tartott meghallgatást követően a Testület, arra hivatkozva, hogy a kérelmező mentális állapota nem javult, végül ismét elutasította a kérelmeket.

A kérelmező ezt követően fordult a Bírósághoz az embertelen és megalázó bánásmódot tiltó 3. cikk és a szabadsághoz és biztonsághoz való jogot garantáló 5. cikk 1. bekezdésének megsértése miatt.

A Bíróság döntése

A Bíróság kamarája 2017-es döntésében 7:0 arányban megállapította a 3. cikk sérelmét, de 6:1-es szavazataránnyal mellőzte az 5. cikk 1. bekezdés megsértésének megállapítását. A döntés felülvizsgálata érdekében a kérelmező a Nagykamarához folyamodott, ami az Egyezmény szempontjából kiemelkedő jelentőségűnek értékelte, és újra megvizsgálta az ügyet.

A 3. cikk (embertelen és megalázó bánásmód) szerinti vizsgálat

A Nagykamara megállapította, hogy a kizárólag németül beszélő kérelmező esetében ez a nyelvi korlát volt az egyetlen ok, amiért az intézetben a többi gyógykezelt számára elérhető pszichiátriai segítséget a kérelmező nem kapta meg. Néhány alkalommal ugyan volt lehetősége németül beszélő szakember segítségét kérni, ez azonban rendszeres terápiának semmiképp sem volt tekinthető. A Szociális Védelmi Testület javaslata ellenére a helyzet a belga bíró 2014-es döntéséig érdemben nem javult, sőt, a német nyelvű ellátás 2015 és a Kamara 2017-es döntése között ismét nem volt elérhető.

Minderre tekintettel a belga hatóságok nem biztosítottak megfelelő mentális ellátást a kérelmező részére, akit ennek következtében 13 évig a gyógyulás reális esélye nélkül tartottak akarata ellenére az intézetben. Az ezzel járó szenvedés a Nagykamara értékelése szerint olyan jelentősen meghaladta a fogvatartással szükségképpen együtt járó nehézségeket, ami már embertelen és megalázó bánásmódnak minősül.

A fenti szempontok alapján a Nagykamara 16:1-es szavazataránnyal megállapította a 3. cikk sérelmét. A Kamara 2017-es ítéletét követő változásokra tekintettel a kényszergyógykezelés 2017 utáni időtartama vonatkozásában a Nagykamara orvosoltnak látta a problémát, és erre az időszakra vonatkozóan 14:3 arányban egyezménykonformnak találta a kérelmező számára az intézetben biztosított körülményeket.

Kényszergyógykezelt az IMEI-ben. Forrás: goo.gl/8sJqk7

Az 5. cikk (szabadsághoz és biztonsághoz való jog) szerinti vizsgálat

a) A Nagykamara általános megállapításai

A Nagykamara a szabadságelvonás jogszerűsége tekintetében is megvizsgálta az ügyet, aminek kapcsán a joggyakorlatra általánosságban is kiható megállapításokat is tett.

Az 5. cikk 1. bekezdés e) pontja szerinti, a mentális állapotra tekintettel történő szabadságelvonás vonatkozásában a Nagykamara kimondta, hogy a fogvatartás jogszerűsége és a mentális betegnek biztosított megfelelő ellátás között szoros kapcsolat van: a fogvatartásnak terápiás célt is kell szolgálnia.

A pszichés állapotuk miatt fogvatartottaknak nyújtott kezelés elvárt szintjét a szakszemélyzethez és gyógyszerekhez való hozzáférés önmagában nem éri el: a kényszergyógykezelteknek személyre szabott terápiás programot kell biztosítani.

A mentális állapot miatti fogvatartásnak tehát kettős funkciója van: egyrészt biztosítja a társadalom védelmét a közveszélyes pszichés betegtől, másrészt a megfelelő egyedi terápia biztosításával a fogvatartott gyógyuláshoz fűződő érdekét is szolgálja.

A fogvatartás társadalomvédő funkciója önmagában nem elégséges indok az ilyen betegek fogvatartására. A szabadságelvonás egyezményellenessé válhat, ha azt a bűnismétlés veszélyére hivatkozva tartják fenn, de a fogvatartottnak nem biztosítják azokat a körülményeket, ideértve az egyéni terápiát is, amik segítségével saját veszélyességének megszüntetéséért, illetve ennek bizonyításáért tehetne.

b) A konkrét ügy megítélése

A Nagykamara megállapította, hogy a kérelmező kapcsán a mentális állapotát értékelő Testület több alkalommal is rámutatott a kérelmező által értett, német nyelvű terápia szükségességére, amit a belga hatóságok nem biztosítottak. A Nagykamara figyelembe vette, hogy a szabadságelvonás határozatlan idejű volt, a kérelmező pedig hiába kérte, hogy biztosítsák számára a mentális egészségének javulásához szükséges körülményeket. Ezek hiányában a szabadulás reménye nélkül telt el a 2004-től 2017-ig tartó tizenhárom év. A Bíróság ezt annak fényében különösen indokolatlannak minősítette, hogy a német Belgium egyik hivatalos nyelve.

A megfelelő mentális kezelés hiányában a fogvatartás konkrét körülményei nem voltak alkalmasak a szabadságelvonás céljának megvalósítására. Erre tekintettel a Nagykamara egyhangú döntéssel megállapította az 5. cikk 1. bekezdés sérelmét.

A Kamara 2017-es döntése óta eltelt időszak vonatkozásában a Bíróság 10:7 arányban azt állapította meg, hogy a belga hatóságok elérhetővé tették a kérelmező számára a megfelelő, német nyelvű terápia lehetőségét. A Bíróság megjegyezte, hogy a rendszeres konzultáció lehetőségével kérelmező az eltelt idő alatt nem élt. Ezzel kapcsolatban felhívta a belga hatóságok figyelmét, hogy a kérelmező sérülékeny mentális állapotára és a lecsökkent döntéshozó képességére tekintettel tegyenek meg mindent, hogy a biztosított terápia és gyógyszeres kezelés közép- és hosszú távon valóban hatékony lehessen.

Az egyezménysértésre tekintettel a Bíróság nem-vagyoni kártérítésként 32.500 eurót is megítélt a kérelmezőnek.

Címlapkép: Kényszergyógykezeltek foglalkozása. Forrás: goo.gl/PS6XDA

✉ Iratkozzon fel hírlevelünkre, és mi hetente megküldjük Önnek a legfrissebb strasbourgi ügyek összefoglalóját!