A brit terrorizmus elleni törvény szerinti eljárás, amely alapján az ország belépési pontjain a hatóságok ésszerű gyanú nélkül is intézkedés alá vonhatnak utasokat, a terrorizmus valós veszélyére tekintettel önmagában nem kifogásolható. A 2011-es szabályok szerint ugyanakkor a fogvatartás akár 9 órán át is tarthatott, ami alatt válaszadási kötelezettség mellett és ügyvéd távollétében folyhatott a kihallgatás. E szabályok nem érvényesítették megfelelően az Egyezményben megkövetelt garanciákat.

Adj 1%-ot, hogy megtudd, mire
megy el az adód 99 százaléka!

Beghal v. the United Kingdom
no. 4755/16

Az ügy előzményei

A kérelmező Sylvie Beghal az Egyesült Királyságokban élő francia állampolgár. 2011 januárjában három gyermekével éppen hazafelé tartott Franciaországból, ahol terrorizmus vádjával letartóztatott férjét látogatta meg.

A repülőgépről leszállva a leicesteri lakóhelyéhez közeli East Midlands reptéren a brit hatóságok feltartóztatták. Az intézkedés jogalapja a terrorizmusról szóló 2000. évi törvény 7. melléklete volt, amely alapján a terrorizmus elleni küzdelem jegyében a rendőrök és határőrök feltartóztathatták, megmotozhatták és kihallgathatták a repterek, kikötők és nemzetközi vasútállomások utasait. Az intézkedéshez nem kellett sem előzetes engedély, sem annak gyanúja, hogy az illető terrorizmussal áll kapcsolatban.

A határőrök az ellenőrzés megkezdésekor biztosították is a kérelmezőt, hogy nincs letartóztatva és vele szemben nem áll fenn terrorizmus gyanúja, ugyanakkor szükségesnek látják a kihallgatását annak tisztázása érdekében, hogy kapcsolatba hozható-e „terrorizmusnak minősülő cselekmények elkövetésével, előkészítésével vagy erre való felbujtással.”

Három vele utazó gyermeke közül a két idősebbet a hatóságok a kérelmezőért a reptérre érkező ismerős kíséretében átengedtek a tranzitzónán. Ezt követően a kérelmező időt kért, hogy imádkozhasson, illetve ügyvéddel konzultálhasson. A hatóságok biztosítottak számára időt az imához és eközben kapcsolatba is léptek a jogi képviselővel. Az imát követően közölték vele, hogy megmotozását követően telefonon beszélhet az ügyvédjével, amit a kérelmező meg is tett. Ezután a vele maradt legkisebb gyermekkel együtt egy vizsgálószobába vitték, ahol 30 percig kihallgatták. Ügyvédje távollétében a kérelmező az itt föltett kérdésekre megtagadta a válaszadást. A hatóságok tájékoztatták, hogy ezzel megsértette a terrorizmusellenes törvény 7. melléklete szerinti válaszadási kötelezettségét, majd közölték vele, hogy távozhat. Az intézkedés összesen valamivel kevesebb mint két óráig tartott.

Rendőrök az East Midlands reptéren. Forrás: goo.gl/J8bDQC

A kérelmező ellen később vádat is emeltek hivatalos személy elleni erőszak és a 7. melléklet szerinti motozás akadályozása, a válaszadási kötelezettség megsértése miatt. Az első két vádpontot az eljárás során ejtették, a harmadik pont tekintetében a kérelmező elismerte bűnösségét. A bíróság a büntetés kiszabását próbaidőre elhalasztotta.

A kérelmező fellebbezésében arra hivatkozott, hogy a 7. melléklet szerinti eljárás a szabad mozgáshoz való Uniós jog mellett sérti az Egyezmény 5., 6., és 8. cikkeiben garantált jogait. Elsődlegesen kérte a melléklet egyezményellenességének kimondását, másodsorban pedig azt, hogy az ellene zajló konkrét intézkedés egyezménysértő jellegét mondja ki a bíróság.

A legfelsőbb bíróság be is fogadta a fellebbezést. Vizsgálata során az ügyet elhatárolta a korábban elmarasztalással záruló Gillan and Quinton-ügytől, és arra az álláspontra helyezkedett, hogy az eredményes határvédelem feltételeinek kialakítása terén az Egyesült Királyság széles mérlegelési jogkörrel rendelkezik, a terrorizmusellenes törvény (időközben garanciákkal bővített) 7. melléklete pedig kellően körülhatárolt: csak az ország belépési pontjain alkalmazható, és csak az itt belépő utasokkal szemben. A brit bíróság szerint az intézkedés nem büntetőeljárás, vagy nyomozás, így a terrorizmus gyanújának fennállta sem kell, hogy követelmény legyen.  A legfelsőbb bíróság a társadalom terrorizmustól való védelme érdekében az érintett melléklet által lehetővé tett intézkedéseket arányosnak is találta.

A kérelmező ezt követően fordult a Bírósághoz az Egyezmény 5. (szabadsághoz és biztonsághoz való jog), 6. (tisztességes eljáráshoz való jog) és 8. (magán- és családi élet tiszteletben tartásához való jog) cikkeinek sérelmére hivatkozva.

A Bíróság döntése

A Bíróság elsődlegesen a magánélet védelmét garantáló 8. cikk szemszögéből vizsgálta meg az ügyet. A brit kormány sem tagadta, hogy a 7. melléklet szerinti intézkedések beavatkozást jelentettek a kérelmező e cikkben garantált jogába. A vizsgálat tárgyát az képezte, hogy e beavatkozás kellően körül van-e bástyázva garanciákkal. (E körben a Bíróság a szabály 2011-es állapotát vette alapul, hiszen a kérelmezőt ekkor vonták intézkedés alá.)

A Bíróság megállapította, hogy a szabály állandó jellegű volt és kiterjedt az Egyesült Királyság valamennyi kikötőjére, repterére és nemzetközi pályaudvarára, a hatósági intézkedés pedig nem követelte meg terrorizmus gyanúját. E két körülmény önmagában azonban nem volt elítélhető a Bíróság szerint, tekintettel a tagállamokkal szembeni terrorizmus nagyon is valós veszélyére. A Bíróság egy független tanulmány eredményeit is figyelembe véve azt is megállapította, hogy a 7. melléklet ténylegesen hatékony nemzetbiztonsági eszköz volt. Arra is tekintettel, hogy 2011-ben az utasok csupán 0,03 %-át vonták ilyen intézkedés alá, a Bíróság arra utaló adatot sem talált, hogy e szabályokkal a hatóságok ténylegesen visszaéltek volna.

Az intézkedés más elemeit azonban problémásnak találta a strasbourgi fórum: a 2011-es szabályok szerint a kihallgatás akár 9 órán át is tarthatott, ami alatt válaszadási kötelezettség terhelte őket anélkül, hogy formálisan letartóztatták volna őket, vagy ügyvédet biztosítottak volna számukra. Arra tekintettel, hogy az eljáráshoz ésszerű gyanúra sem volt szükség, az eljárás indokoltságát sem lehetett eredményesen vitatni. A 7. melléklet e hiányosságaira tekintettel az eljárást a Bíróság nem találta az Egyezmény értelmében „törvényben meghatározottnak,” ami pedig az Egyezményben biztosított jogok korlátozása esetén általános követelmény. Erre tekintettel a Bíróság megállapította a 8. cikk sérelmét.

A tisztességes eljárást biztosító 6. cikkel kapcsolatban a kérelmező sérelmezte, hogy az intézkedés során ügyvéd nélkül, válaszadási kötelezettség mellett kerülhet sor a kihallgatására, az itt elmondottakat pedig később egy büntetőeljárásban felhasználhatják ellene. A plénum e körben hivatkozott a Deweer-ügyre, ahol a 6. cikk alkalmazása tekintetében a Bíróság kimondta, hogy büntetőjogi vád alanyának attól a pillanattól számít valaki, hogy a megfelelő hatóság hivatalos úton közli vele, hogy őt bűncselekmény elkövetésével gyanúsítják. A jelen eljárásban éppen ennek ellenkezőjét közölték a kérelmezővel, így a Bíróság a 6. cikk védelmi körén kívül esőnek értékelte a kérelmezővel szembeni intézkedést.

A szabadsághoz és biztonsághoz való jogot védő 5. cikkre vonatkozó panaszt a 8. cikkel kapcsolatban kimondottakra tekintettel külön nem vizsgálta.

Arra tekintettel, hogy a kérelmező nem jelölt meg konkrét összeget, illetve nem állította, hogy a vele szemben folytatott konkrét eljárás visszaélésszerű vagy aránytalan lett volna, a Bíróság az egyezménysértés kimondását megfelelő elégtételnek találta, és nem-vagyoni kártérítést nem ítélt meg. Vagyoni kártérítésként eljárási költség és jogi képviselet címén 25.000 eurót viszont megtéríteni rendelt.

✉ Iratkozzon fel hírlevelünkre, és mi hetente megküldjük Önnek a legfrissebb strasbourgi ügyek összefoglalóját!

Címlapkép: Határvonal egy brit reptérem. Forrás: goo.gl/iswMXR