Nodet v. France
no. 47342/14
2019. június 6.

A francia kérelmező egy 150 euróról 4.000 euró fölé szárnyaló részvénnyel kereskedett négy számlán keresztül. A mesés árfolyamemelkedést a pénzügyi felügyelet vizsgálata, majd negyedmillió eurós bírság követte. Később a kérelmező ellen büntetőeljárás is indult, ahol végül három hónap felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték. A Bíróság a kétszeres értékelés tilalmának szempontjait elemezve egyezménysértőnek találta a dupla eljárást, és tízezer euró kártérítést is megítélt a kérelmezőnek.

Az ügy előzményei

Az ügy kérelmezője Antoine Nodet, egy francia nemzetiségű pénzügyi elemző és bróker, az eset idején a Ceteris nevű vállalat többségi tulajdonosa. A kérelmező a Ceterishez, illetve rokonához és barátjához kötődő, összesen négy számlán keresztül többek között egy nagy francia sajt-és tejtermékgyártó Fromageries Paul Renard nevű leányvállalatának részvényeivel is kereskedett. Az értékpapírok árfolyama 2005 elején 149 euró körül mozgott, majd hirtelen kilőtt: novemberben már 205, decemberben 441 euróért jegyezték, 2006 márciusára pedig már 4.255 eurónál járt az árfolyam.

2006 júniusában a francia pénzügyi felügyelet (Autorité des Marchés Financiers) vizsgálatot indított a részvény kereskedésével kapcsolatban, ami a következő év februárjában jelentéssel zárult, amely megállapította, hogy a kérelmező az árfolyamnövekedés idején szokatlanul aktívan kereskedett a papírral: kirívóan sok vételi ajánlatot tett, és ezek feltűnően nagy hányadát vonta vissza, illetve 25 alkalommal a kezelésében álló négy számla között folytatott ügyleteket.

A pénzügyi felügyelet jelentése szerint kérelmező e magatartása az árfolyam növekedéséhez vezetett, és az irányadó pénzügyi tárgyú kódex 621-15 pontja szerinti tiltott piacbefolyásolásnak minősíthető. Erre tekintettel 2007 decemberében a pénzügyi felügyelet 250.000 eurós bírságot szabott ki a kérelmezőre. A kérelmező bírósághoz fordult, de a fellebbviteli bíróság és a Semmítőszék is elutasította a jogorvoslati kérelmet.

Eközben 2007 szeptemberében, a pénzügyi felügyelet értesítése nyomán az ügyész is nyomozást indított a kérelmező cselekményével kapcsolatban. 2009 áprilisában (amikor a hatósági bírság elleni jogorvoslat a Semmítőszék előtt még függőben volt), a kérelmezőt a pénzügyi kódex 465-2 szakasza szerinti tisztességtelen piaci magatartás vádjával a párizsi büntetőbíróság elé idézték. A kérelmező előadta, hogy az ellene emelt vád szerinti cselekmény álláspontja szerint tökéletesen megegyezett azzal, ami miatt a pénzügyi felügyelet már megbírságolta. Erre tekintettel hivatkozott a francia bíróság előtt az Egyezmény kétszeres eljárás alá vonás, illetve büntetés tilalmát deklaráló 7. Kiegészítő Jegyzőkönyvének 4. cikkére (ne bis in idem).

A francia büntetőbíróság 2010 április 9-én bűnösnek találta a kérelmezőt, és első fokon 8 hónap felfüggesztett börtönbüntetést szabott ki. Az ítélet indokolása nagyban támaszkodott a pénzügyi felügyelet által felderített tényállásra, a büntetéskiszabás körében pedig kifejezetten ki is tért arra, hogy pénzbüntetést a felügyeleti hatóság által megállapított bírságra tekintettel nem szabott ki. A kérelmező fellebbezése nyomán a másodfok 2012. március 28-án 3 hónapra mérsékelte a büntetést, de egyebekben helyben hagyta az elsőfokú határozatot. Indokolásában többek között arra hivatkozott, hogy a kétszeres értékelés tilalma csupán büntetőügyekre vonatkozik, adminisztratív eljárások e körben nem vizsgálhatók.

2014 január 22-én a Semmítőszék elutasította a kérelmező további jogorvoslati kérelmét. Döntésében úgy foglalt állást, hogy amennyiben a büntetőeljárás feltételei (is) fennállnak, az eljárás lefolytatásának nem képezi akadályát a felügyeleti hatóság bírsága. E körben csupán arra kell figyelemmel lenni, hogy a pénzügyi szankció összességében nem haladhatja meg a büntetőeljárásban kiszabható maximum mértékét.

A kérelmező ezt követően kérte a Bíróságtól az Egyezmény 7. Kiegészítő Jegyzőkönyv 4. cikke megsértésének megállapítását. A 4. cikk első bekezdése szerint „Ha valakit egy állam büntető törvényének és büntető eljárási törvényének megfelelően egy bűncselekmény kapcsán már jogerősen felmentettek vagy elítéltek, e személlyel szemben ugyanennek az államnak az igazságszolgáltatási szervei ugyane bűncselekmény miatt nem folytathatnak büntető eljárást, és vele szemben abban büntetést nem szabhatnak ki”.

A Bíróság döntése

Az ügy egyik érdekessége, hogy az érintett kiegészítő jegyzőkönyvhöz a francia állam fenntartást fűzött, mely szerint e cikk vonatkozásában „bűncselekménynek csak a francia jog szerint a francia büntetőbíróságok hatáskörébe tartozó ügyek minősülnek.”

A jelen ügyben azonban a francia kormány jelezte, hogy e fenntartásra a jelen ügyben nem kíván érvet alapítani, hanem elfogadja a Bíróság általános sztenderdjei szerint lefolytatott értékelését. Annyit jegyzett csupán meg, hogy az eset óta a francia Alkotmánytanács döntése szerint már nem lehetne hasonló eljárást lefolytatni. A kérelmező kiemelte, hogy az eset óta a francia tételes jog is megváltozott, visszaszorítva a párhuzamos eljárás lehetőségét.

A Bíróság, felidézve a Norvégia ellen 2016-ban született nagykamarai döntést, amely világossá tette, hogy a kétszeres értékelés tilalmának célja annak az igazságtalanságnak a kiküszöbölése, hogy valakit ugyanazért a cselekményért kétszer vonjanak eljárás alá, illetve büntessenek meg. Nem akadálya e cikk annak, hogy a tagállamok egy adott bűncselekményt egy integráltnak tekinthető, de adott esetben különböző hatóságok előtt zajló eljárás keretében bíráljanak el, vagy szankcionáljanak.

Az ilyen „vegyes” eljárások kapcsán a tagállamoknak azt kell igazolniuk, hogy az egyes rész-eljárások között szoros idő- és tárgybeli kapcsolat van. Utóbbi körben a Bíróság azt vizsgálja, hogy:

• előre látható-e elméletben és a gyakorlatban, hogy az adott tiltott magatartás e többelemű eljárást vonja maga után;
• az egyes eljárásoknak elméletben és az adott ügyben is egymást kiegészítő, komplementer célja van-e;
• a hatóságok a bizonyítékok beszerzése és értékelése során figyelemmel voltak-e egymásra, lehetőség szerint elkerülve bármely eljárási cselekmény ismétlését és a bizonyítékok eltérő értékelését;
• a korábban kiszabott szankciót figyelembe vették-e az esetlegesen később lezáruló eljárások, biztosítva, hogy a joghátrány összességében ne legyen eltúlzott.

A fenti tesztet alkalmazva a Bíróság megállapította, hogy az eljárások azonos cselekmények (azonos történeti tényállás) miatt indultak, így a francia kormánynak a szoros térbeli és időbeli kapcsolat fennáltát kellett igazolnia.

E körben a Bíróság elfogadta, hogy a francia jogban elméletben és gyakorlatban is előre látható volt, hogy az érintett cselekmény többféle eljárást (és szankciót) vonhat maga után.

Az eljárások egymást kiegészítő jellegének vizsgálata körében a Bíróság rögzítette, hogy 2015-ben a francia Alkotmánytanács megállapította, hogy a pénzügyi kódex kérelmező ellen is alkalmazott két szakasza, a 465-2 szerinti tisztességtelen piaci magatartás és a 621-15 szerinti tiltott piacbefolyásolás azonos cselekményeket rendel büntetni, azonos jogi tárgyat (társadalmi érdeket) véd, és lényegileg azonos a kiszabható szankciók köre is. A konkrét esetet értékelve a Bíróság szintén arra jutott, hogy a pénzügyi felügyelet eljárása és a büntetőeljárás ugyanazt a célt szolgálta, és ugyanazon cselekményt ugyanazon szempontokból értékelte. Ez pedig kizárja a megkövetelt komplementer jelleget, és így azt, hogy a két eljárás közötti tartalmi kapcsolatot a Bíróság fennállónak fogadja el.

A Bíróság a hatóságok kommunikációját sem tartotta megfelelőnek: rámutatott, hogy míg az elsőfokú büntetőbíróság túlnyomórészt a pénzügyi felügyelet által beszerzett bizonyítékokra épült, a másodfok a felügyelet és a nyomozó hatóság bizonyítékait is értékelte. A nyomozó hatóság ráadásul akkor kezdett önálló nyomozásba, amikor a tényállást felderítő pénzügyi felügyelet jelentése már több mint egy éve rendelkezésre állt. Ezt a Bíróság a bizonyítékbeszerzés ismétlésének minősítette, amivel egy további szempont is gyengítette a komplementer jelleg megállapíthatóságát.

A tartalmi kapcsolat vonatkozásában a korábbi szankció figyelembevételét sem látta maradéktalanul és következetesen érvényesülni a Bíróság: míg az első fokú büntetőbíróság határozata kifejezetten utalt a felügyelet által kiszabott szankcióra, addig a fellebbviteli fórum ítélete nem tartalmazott erre utalást.

A tartalmi összefüggés mellett további feltétele az egyezménykonformitásnak a szoros időbeli kapcsolat. E körben a Bíróság kiemelte, hogy a cselekményekkel kapcsolatban 2006 júniusában a felügyeleti szerv vizsgálatával kezdődött és a Semmítőszék büntetőügyben hozott 2014. januári döntésével zárult az állami fellépés. Ez összesen több mint hét és fél évet jelent, amely alatt egy ideig párhuzamosan futott a hatósági és bírósági eljárás, de a hatósági szál 2009-es lezárását követően is még több mint négy évig tartott a büntető procedúra.

Összességében a Bíróság úgy értékelte, hogy a két eljárás által vizsgált szempontok nem tekinthetők egymást kiegészítő jellegűnek, a szoros időbeli kapcsolat pedig különösen nem állt fenn. Erre tekintettel a két eljárást nem lehetett tartalmilag egynek tekinteni, az azonos cselekmény miatt indult két eljárás pedig aránytalanul terhesebbé tette a kérelmező helyzetét.

A kamara héttagú tanácsa ezért egyhangúlag megállapította a kétszeres eljárás alá vonás, illetve büntetés tilalmának megsértését. A Bíróság nem vagyoni kárként 10.000 eurót, míg a költségek tekintetében 20.000 eurót is megítélt a kérelmezőnek.

✉ Iratkozzon fel hírlevelünkre, és mi hetente megküldjük Önnek a legfrissebb strasbourgi ügyek összefoglalóját!

Címlapkép: a párizsi tőzsde belülről. Forrás: http://bit.ly/2WFjYGy