Bezárás
Strasbourgi döntés

Nicolae Virgiliu: az élethez való jogból következik az életveszélyt okozó autóbaleset hatékony felderítésének követelménye is

Nicolae Virgiliu Tănase v. Romania [GC]
no. 41720/13
2019. június 25.

A román állampolgár bíró kérelmező enyhe alkoholos befolyás alatt három autót érintő balesetet szenvedett, amelyben életveszélyesen megsérült. A Bíróság Nagykamarájának az eset kapcsán alkalma nyílt állást foglalni abban a kérdésben, hogy a közúti balesetekkel kapcsolatban az államot az Egyezmény alapján milyen felelősség terheli.

Fizess elő az Átlátszóra!

Az ügy előzményei

Az ügy kérelmezője, Nicolae Virgiliu Tănase román állampolgár, az eset idején bíró. 2004 decemberében autóbaleset részese volt, amelyben a mögötte haladó jármű beléhajtott, ő pedig egy éppen várakozó katonai járműnek ütközött. A baleset következtében súlyos sérüléseket szenvedett, több műtéten is átesett és több mint 200 napig orvosi ellátásra szorult. A 2005-ben és 2007-ben készített jelentések alapján a balesetet követően egy ideig életveszélyes állapotban volt, és poszttraumás stresszel is küzdött.

A balesetet követően a rendőrség azonnal nyomozást indított, amelynek keretében a helyszínen fényképeket készítettek, a három érintett jármű sofőrjétől vérmintát vettek, valamint tőlük és a járművek utasainak tanúvallomását is rögzítették.

2005 októberében a kérelmező polgári jogi igénye érvényesítése érdekében a büntetőeljárásban magánfélként lépett fel. Az ezt követő közel nyolc évben az ügy több fokot megjárt, a szakértők számos lehetséges forgatókönyvet megvizsgáltak annak kiderítése érdekében, hogy a balesetben ki milyen fokon tekinthető vétkesnek. Vizsgálták, hogy a kérelmező túl gyorsan hajtott-e, a mögötte haladó sofőr megtartotta-e a követési távolságot és a katonai jármű szabályosan várakozott-e. Alkohol jelenléte a sofőrök közül egyedül a kérelmező vérében volt kimutatható, a kérelmező ellen azonban nem emeltek vádat arra tekintettel, hogy a véralkoholszintje a törvényi 0.8‰ alatt volt.

Az eljárás során a kérelmező rendszeresen kifogásolta az eljáró nyomozókat és bírákat, és további szakértői vélemények beszerzését indítványozta.

Az ügyész végül a másik két érintett sofőr elleni vádat is ejtette arra tekintettel, hogy a katonai jármű szabályosan várakozott, illetve az eljárásban nem sikerült egyértelműen felderíteni, hogy a kérelmező mögött haladó autó becsapódása, a katonai járművel való ütközés, vagy ezek kombinációja okozta a kérelmező sérüléseit, az enyhe fokú alkoholos befolyásoltság és a sebesség nem megfelelő megválasztása miatt pedig a kérelmező is közrehatott a balesetben. A kérelmező a vádelejtést a főügyésznél megtámadta. Végül az ügy 2012 júniusában elévült.

A rékövetkező évben a kérelmező bírósági felülvizsgálat iránti kérelmét és alkotmányjogi panaszát is elutasították. Ezt követően fordult a Bírósághoz, kifogásolva többek között a hatóságok vele szemben tanúsított bánásmódját, valamint azt, hogy az eljárás indokolatlanul elhúzódott, az ügy érdemében való döntés hiányában pedig polgári jogi igényét a büntetőeljárásban nem tudta érvényesíteni.

Ütközést szimuláló szoftver. Forrás: bit.ly/2JgPKQC

A Bíróság döntése

A Bíróság eljáró kamarája a kormánnyal történő kommunikációt követően a Nagykamara elé utalta az ügyet, amely 2017 novemberében meghallgatást is tartott.

A Bíróságkérelmező panaszát két fő részre osztotta: először vizsgálta a büntetőeljárás hatékonyságával kapcsolatos kérdéseket, majd a hatóságok kérelmezővel szemben tanúsított magatartását.

I. A büntetőeljárás hatékonyságával kapcsolatos kérdések

A tizenhét tagú tanácsnak az ügy kapcsán lehetősége volt arra, hogy elvi éllel is tisztázza, az Egyezmény mely cikkei irányadók az életveszéllyel járó autóbalesetekkel kapcsolatos eljárások megítélése kapcsán.

E körben felmerül az élethez való jogot védő 2. cikk, a kínzás, illetve embertelen, megalázó bánásmód tilalmát rögzítő 3. cikk, valamint a magán-és családi élet tiszteletben tartását előíró 8. cikk.

A kérelmező által elsődlegesen hivatkozott 3. cikkel kapcsolatban, amely szerint “senkit sem lehet kínzásnak, vagy embertelen, megalázó bánásmódnak vagy büntetésnek alávetni”, a Bíróság kiemelte, hogy az eljárásban föl sem merült, hogy bármely sofőr szándékosan okozott volna sérülést a kérelmezőnek, a baleset pedig nem minősült e cikk szerint “bánásmódnak”, amelynek a kérelmezőt “alávetették” volna. Így az államnak e cikk alapján az ügyben nem volt kötelessége hatékony védelmet nyújtani a kérelmezőt ért sérelemmel kapcsolatban, azaz a 3. cikk e körben a Bíróság szerint nem releváns.

A 8. cikk a polgárok fizikai és pszichológiai integritásának hatékony állami védelmét írja elő. E körben a Bíróság rámutatott, hogy a közúti közlekedés szabályozásával az állam minden tőle elvárhatót megtett a balesetek kockázatának minimalizálása érdekében, a sofőröknek pedig nem állt szándékában a sérülés okozása, így az államnak velük szemben nem kellett volna hatékonyabb védelmet biztosítania.

A 2. cikkel kapcsolatban a Bíróság felidézte, hogy az élethez való jog sérelme nem csak halállal végződő események és emberölési célzatú cselekmények által valósulhat meg. Abban az esetben, ha valakinek (akár állami szereplő, akár más) a magatartása az életet közvetlenül fenyegető helyzetet eredményezett, a Bíróság konkrét sérülés nélkül is megállapíthatja a 2. cikk sérelmét. Amennyiben valaki életveszélyes sérüléseket szenved, a 2. cikk megsértése szintén vizsgálható. A Bíróság ehelyütt felidézte az R.R. and Others v. Hungary-ügyet, ahol a kérelmező tanúvédelmének megtagadása a maffia életveszélyes bosszújával fenyegette a kérelmezőt.

A konkrét esetben a Bíróság a bizonyítékok alapján úgy ítélte meg, hogy a kérelmező sérülései életveszélyesek voltak. Arra tekintettel, hogy ezeket nem állami szereplők okozták, az állam felelőssége az ügy felderítésében és a megfelelő jogorvoslat (elégtétel) biztosításában áll.

A 2. cikk szerinti vizsgálat (felderítés hatékonysága)

A Bíróság megítélése szerint a baleset körülményeit a hatóságok megfelelően felderítették, a bizonyítékokat összegyűjtötték. A büntetőeljárás megszüntetésére vonatkozó döntés nem volt megalapozatlan vagy önkényes, az ügyész a vádat az évek alatt összegyűjtött bizonyítékok mérlegelése alapján ejtette. A kérelmezőnek az eljárás során lehetősége volt bizonyítási és kizárási indítványokat tenni, továbbá hozzáfért az ügy irataihoz is. A Bíróság kiemelte, hogy e körülmények mellett a 2. cikk szerint nem vonható felelősségre az állam a büntetőeljárást megszüntetése miatt. A Bíróság a fentiekre tekintettel összességében az eljárást a 2. cikk szempontjából megfelelőnek minősítette, és 13:4 arányban nem állapított meg egyezménysértést.

A 6. cikk szerinti vizsgálat (hatékony jogorvoslat; az eljárás elhúzódása)

A kérelmező arra is hivatkozott, hogy a büntetőeljárás keretében magánfélként polgári jogi igényt kívánt érvényesíteni a két sofőr ellen zajló büntetőeljárásban, az eljárást azonban megszüntették, így kártérítési igénye érdemi elbírálás nélkül maradt. A Bíróság e körben megjegyezte, hogy a kérelmezőnek a büntetőeljárásban fellépés helyett lehetősége lett volna polgári pert indítani, és bár ezt a büntetőeljárás idejére minden bizonnyal felfüggesztették volna, a vád elejtését követően az ügyet a polgári bíróság elbírálhatta volna. Erre tekintettel a Bíróság 16:1 arányban azt állapította meg, hogy nem sérült a kérelmező hatékony jogorvoslathoz való joga.

Az eljárás hét év nyolc hónapig tartott. A Bíróság az eset bonyolultságára tekintettel ezt nem ítélte kirívóan soknak, különös figyelemmel arra, hogy a szakértőknek számos forgatókönyvet meg kellett vizsgálniuk a balesettel kapcsolatban. A hatóságok az eljárás ideje alatt végig aktívak voltak, nyomozati cselekményeket végeztek, és jelentős erőfeszítéseket tettek a tényállás pontos felderítése érdekében. Az eljárás elhúzódásának ráadásul olyan okai is voltak, amelyekért az állam nem felelős. Ilyennek tekintette a Bíróság, hogy a kérelmező egészségi állapota hosszú ideig nem tette lehetővé a kihallgatását, illetve hogy a kérelmező maga is számos, az eljárást lassító kizárási és bizonyítási indítványt tett. Erre tekintettel a Nagykamara 10:7 arányban úgy döntött, hogy a 6. cikk ezen vonatkozását sem sértette az eljárás.

II. A hatóságok magatartásával kapcsolatos kérdések

A Bíróság felidézte, hogy a 3. cikk megsértését korábban a hatóságok eljárás során tanúsított magatartása tekintettel is megállapította. Ezek jellemzően a Çakıcı-ügyhöz hasonlóan olyan esetek voltak, ahol a hatóságok közönyt tanúsítottak egy eltűnt személy felkutatása kapcsán. A nagykamarai Varnava-ügyben a kérelmezők családtagjainak eltűnésével kapcsolatos bizonytalanságot rótta föl a Bíróság a tétlen török hatóságoknak, és állapította meg a 3. cikk sérelmét. A jelen ügyben azonban a Bíróság a hatóságoknak a kérelmezővel szemben tanúsított magatartását nem találta a fenti ügyekhez hasonlónak, ezért a kérelem e részét nyilvánvalóan megalapozatlannak minősítette.

A döntéshez öt bíró közös részleges különvéleménye mellett összesen négy bíró további három különvéleményt is csatolt, részletesen kifejtve az egyes kérdésekben a nagykamarai többségtől eltérő álláspontjukat.

✉ Iratkozzon fel hírlevelünkre, és mi hetente megküldjük Önnek a legfrissebb strasbourgi ügyek összefoglalóját!

Címlapkép: Helyszínelő rendőr. Az autóbalesetek hatékony felderítése az állam kötelezettsége. Forrás: http://bit.ly/2JiedF5