Cîrstea v. Romania
no. 10626/11
2019. július 23.

A szülőotthon intenzív osztályán ügyeletes nővér elhagyta a körletet, ahol tűz ütött ki. A tragédiában öt csecsemő életét vesztette, hatan megsérültek. A nővért beismert hamis vallomása után a bíróság előzetes letartóztatásba helyezte, azonban nem indokolta meg megfelelően, hogy ez miért szükséges a büntetőeljárás sikere érdekében, és hogy enyhébb kényszerintézkedés miért nem lett volna elégséges. Az “ügy jellegére”, a “cselekmény súlyára” és a “nyomozás érdekeire” történő általános utalás ugyanakkor nem elegendő a szabadságelvonó intézkedés igazolására.

Az ügy előzményei

Az ügy kérelmezője, Florentina-Daniela Cîrstea nővérként dolgozott a bukaresti Giuleşti szülőotthonban.

2010 augusztus 16-án a kérelmező egyedüli ügyeletesként teljesített szolgálatot az újszülöttek intenzív osztályán. Este fél hét előtt pár perccel azonban tizenkét percre elhagyta a körletet, ahol 19:30-kor tűz ütött ki. A balesetben mind a tizenegy, a körleten elhelyezett újszülött megsérült, közülük öt életét is vesztette.

Másnap az ügyészség emberölés és gondatlan súlyos testi sértés bűncselekmény gyanújával büntetőeljárást indított. A kérelmező tanúkihallgatása során úgy nyilatkozott, hogy égett szagot érzett, és segítséghívás céljából hagyta el a körletet, ahol ezután, a távollétében ütött ki a tűz.

Augusztus 23-án az ügyész a kérelmező mint gyanúsított ellen is eljárást indított a körletről való igazolatlan távozás miatt, egyúttal elrendelte a kérelmező 24 órás őrizetbe vételét. Gyanúsítottként tett vallomásában a kérelmező már azt adta elő, hogy az újszülöttek körletét elhagyva először egy másik körletbe ment, majd a mosdóba, ezt követően pedig egy harmadik helységbe, és a tűzjelzőt valaki más szólaltatta meg a folyósóról. Ezt követően a füst miatt nem tudott visszatérni a felügyeletére bízott körletbe.

Az első beszámolónak ellentmondó második vallomást követően az ügyész indítványozta a kérelmező előzetes letartóztatásba helyezését. A kérelmezőt még aznap meghallgatta a nyomozási bíró, aki előtt megismételte a második vallomásban elmondottakat. A két vallomás közötti eltérést azzal indokolta, hogy az első alkalommal kollégái tanácsára adta elő a hamis történetet. A bíró a kérelmező 29 napig tartó előzetes letartóztatását rendelte el arra hivatkozással, hogy a rendelkezésre álló enyhébb eszközök, így a lakóhely-elhagyási tilalom (amely a városból való távozást tiltotta volna meg) az ügyben nem nyújtanának megfelelő garanciát.

A bíró a letartóztatás elrendelése körében áttekintette a Bíróság releváns esetjogát, így különösen a Fox, Campbell and Hartley-, a Murray– és a Dumont-Maliverg-ügyeket, és arra jutott, hogy az ezekben lefektetett szempontok szerint a kérelmező előzetes letartóztatásba helyezhető, mert

• a kérelmező alaposan gyanúsítható a cselekmény elkövetésével,
• ami börtönnel fenyegetett bűncselekmény, és
• reális veszély áll fenn, hogy a kérelmező a büntetőeljárást és az igazságszolgáltatást akadályozó magatartást tanúsítana.

A román bíró figyelembe vette, hogy a kérelmező (a vád szerint) megszegte hivatásbéli kötelezettségét, ami rendkívül súlyos következménnyel járt, valamint azt, hogy a tanúvallomás tételekor nem volt őszinte. Az ügyben meghallgatott más tanú vallomása arra is utalt, hogy valaki e tanút is megpróbálta rávenni vallomásának módosítására.

A kérelmező fellebbezett az előzetes elrendelése ellen, de a másodfokon eljáró tanács fenntartotta a döntést. A fogvatartást később október 21. napjáig meg is hosszabbították. A kérelmezőt végül négy vádlottársával (akik közül az egyik maga a kórház volt) együtt bűnösnek is mondta ki a bíróság, a kiszabott két és fél éves szabadságvesztés büntetést a kérelmező sikertelen fellebbezést követően le is töltötte.

A Bírósághoz az ügy érdemi lezárulását megelőzően, 2011-ben fordult arra hivatkozva, hogy előzetes letartóztatására az Egyezmény számos cikkét megsértve került sor.

A Bíróság döntése

A Bíróság háromtagú bizottsága (amelynek a magyar bíró, Paczolay Péter is tagja volt) érdemben az Egyezmény szabadsághoz és biztonsághoz való jogot garantáló 5. cikkének egyes fordulatai alapján bírálta el a kérelmet.

Az általános irányadó szempontok tekintetében a Bíróság a nagykamarai Merabishvili– és Buzadji-ügyekre hivatkozott, az elemzést pedig az 5. cikk egyes bekezdéseire lebontva végezte el.

Az 5. cikk 1. bekezdése

E bekezdés a szabadsághoz és biztonsághoz való jogot deklarálja, valamint rögzíti, hogy szabadságától csak törvényben meghatározott eljárás útján, az Egyezményben a)-től f)-ig felsorolt hat esetkörben lehet bárkit megfosztani.

A Bíróság megállapította, hogy az előzetes letartóztatás a román jogban megfelelően definiált, elfogadta továbbá, hogy a kérelmezővel szemben alapos gyanú állt fenn, és azt is, hogy a kérelmező előzetes letartóztatását bíró rendelte el. Ez azonban nem jelenti automatikusan azt, hogy az eljárás összességében is megfelelt az 5. cikknek.

Az 5. cikk 3. bekezdése

E bekezdés az előzetes letartóztatás bírói elrendelésének követelményeit részletezi. A Bíróság gyakorlata szerint a szabadságelvonás megfelelő indokolását is e bekezdés szerint égisze alatt vizsgálja.

A Bíróság megállapította, hogy indokolásában a román bíró kifejezetten hivatkozott a terheltek és a tanúk összejátszásának veszélyére. Azt azonban nem jelölte meg, hogy e veszély konkrétan miben áll, sem azt, hogy mely bizonyítékok meghamisítása merülhet föl az ügyben.

A végzést hozó bíró csupán általánosságban hivatkozott továbbá az ügy jellegére, amikor úgy határozott, hogy a közrend védelme érdekében (ami az Egyezmény által is elismert legitim cél) is szükséges az előzetes letartóztatás. Azt nem jelölte meg, hogy letartóztatás hiányában mi vezethetne a közrend megzavarásához. A Bíróság kiemelte, hogy az eljárás egyetlen pontján sem merült föl, hogy a kérelmező a tüzet szándékosan okozta, vagy hogy a rá bízott újszülötteknek ártani akart volna. Az előzetes fogvatartást elrendelő bíró az enyhébb intézkedések elégtelennek minősítését sem indokolta meg.

A fogvatartást egy hónappal meghosszabbító döntés pedig csupán az első döntésben hivatkozottakat ismételte meg.

A Bíróság e körben felidézte, hogy a nemzeti bíróságok feladata az előzetes letartóztatás indokoltságának megítélése, amelynek során e fórumoknak kell az adott ügyben jelentős valamennyi körülményt mérlegelnie. A nemzeti bíróságoknak ugyanakkor figyelemmel kell lenniük az ártatlanság vélelmének követelményére. A Tiron-ügyre figyelemmel önmagában a várható elmarasztaló ítélet, illetve a bűncselekmény tárgyi súlya vagy az okozott kár sem lehet indoka a jogerős döntés előtti rabosítás fenntartásának.

Az előzetes fogvatartásnak ugyanis a sikeres nyomozás és büntetőeljárás érdekében van helye, nem irányulhat a társadalom igazságtétel iránti igényének kielégítésére.

A Bíróság a nagykamarai Idalov-ügyre mutatva hozzátette, hogy már a rövid tartamú szabadságelvonás is csak megfelelő indokkal rendelhető el, így az ügyben összesen két hónapos előzetes letartóztatásra valamennyi követelmény vonatkozik.

A Bíróság, különösen a Buzadji-ügy szempontjaira hivatkozva úgy értékelte, hogy a román bíróságok az ügyben nem tettek megfelelően eleget az Egyezményből következő indokolási kötelezettségüknek, ezért a háromtagú bizottság egyhangú döntése alapján a kérelmező előzetes letartóztatása sértette az 5. cikk 3. bekezdését.

Az 5. cikk 4. bekezdése

Az Egyezmény e szakasza a szabadságelvonás bírói felülvizsgálatának kötelezettségét rögzíti. Az e bekezdés szerinti vizsgálat során a Bíróság megállapította, hogy a kérelmezőt megfelelő időn belül bíró elé állították, ahol lehetősége volt előadni védekezését. Mind az előzetes fogvatartást elrendelő, mind az azt meghosszabbító döntés ellen fellebbezhetett is, amivel a kérelmező mindkét esetben élt is.

A Bíróság a Blaj– és Nastase-ügyekben már vizsgálta a román jogi környezetet, amelyben az előzetes letartóztatást indítványozó ügyésznek sajátos eljárásjogi helyzete van, hiszen a nyomozásra a védelemnél jobban rálát, és az aktát is az irodájában olvashatja, míg az ügyvédnek a hatóság épületében van erre lehetősége. Az idézett ügyekben, és a jelen esetben is arra jutott ugyanakkor a Bíróság, hogy az eljárásban önmagában emiatt nem sérül a fegyverek egyenlősége és a pártatlanság követelménye.

Minderre tekintettel az 5. cikk 4. bekezdésének sérelmét a Bíróság nem állapította meg.

A 8. és 13. cikkre alapított panaszokat a Bíróság a jogorvoslati lehetőségek kimerítésének hiányára és nyilvánvaló alaptalanságra hivatkozva érdemben nem vizsgálta.

Az indokolási kötelezettség megsértése miatt megállapított egyezménysértésre tekintettel a háromtagú tanács 5.000 euró nem-vagyoni kártérítést is megítélt a kérelmezőnek, aki vagyoni kárt az eljárásban nem kívánt érvényesíteni.

✉ Iratkozzon fel hírlevelünkre, és mi hetente megküldjük Önnek a legfrissebb strasbourgi ügyek összefoglalóját!

Címlapképünk illusztráció. Forrás: http://bit.ly/316fnuN