Libert v. France
no. 588/13
2018. július 2.

A kérelmező céges gépén az őt helyettesítő kolléga gyanús fájlokat talált. Az adatok átvizsgálása során a munkáltató gyanús igazolásokat és számos pornográf felvételt talált a fájlok között. A kérelmező szerint a “személyes” névvel megjelölt meghajtó adatainak megismerésével a munkáltató megsértette magánélethez való jogát. A vállalati szabályzatokra is tekintettel azonban a Bíróság nem állapított meg egyezménysértést.

Az ügy előzményei

Az ügy kérelmezője, Eric Libert 1976 óta a francia nemzeti vasúttársaságnál (SNCF) dolgozott, az eset idején mint az Amiens-i régió biztonsági egységének alelnöke. 2007-ben felfüggesztették állásából, mert a gyanú szerint hamisan állította egy jelentésében, hogy egy beosztott megengedhetetlen hangon beszélt egy kollégával. Az eljárást néhány hónappal később megszüntették, a kérelmező pedig kérte, hogy helyezzék vissza korábbi munkakörébe. A vasúttársaság egy másik pozíciót ajánlott neki, a kérelmező azonban ragaszkodott a visszahelyezéshez.

Ez 2008. március 17-én meg is történt. Ekkor a kérelmező érzékelte, hogy céges laptopját a cég lefoglalta tőle. Április 5-én a vezetőség meghallgatásra hívta, ahol közölték vele, hogy az őt helyettesítő kolléga a szolgálati számítógépen gynaús dokumentumokat talált, amit jelentett a vezetőségnek. Ezt követően a számítógépet átvizsgálták, ahol többek között a vasúttársaság biztonsági szolgálatának logójával ellátott igazolásokat, valamint jelentős mennyiségű pronográf kép- és videóanyagot találtak.

A kérelmező védekezésében kapcsolatban előadta, hogy saját számítógépe meghibásodását követően egy saját pendrive-ról kerülhettek a munkahelyi gépre a kérdéses dokumentumok. A „fun” című mappában talált pornográf felvételekkel kapcsolatban előadta, hogy azokat általa ismeretlen kollégái küldték neki a vállalat intranet rendszerén keresztül. A kérelmezőt a fegyelmi eljárást követően 2008. július 17-én elbocsátották, arra hivatkozva, hogy magatartása a vállalat etikai szabályzata és az informatikai eszközök felhasználói szabályainak megsértése mellett a biztonsági szolgálati vezetőktől elvárható példamutatással is összeegyeztethetetlen volt.

Libert úr a döntést megtámadta a bíróságon. Arra hivatkozott, hogy a számítógép “D” meghajtóját, amelyen a kérdéses tartalom is volt, “D:/ személyes adatok” elnevezéssel használta a gépen, így azt a munkáltató nem kutathatta volna át. Az elbocsátást azonban az első fokú Amiens-i Munkaügyi Bíróság és az Amiens-i Fellebbviteli Bíróság is helybenhagyta. A harmadik fórumként eljáró Semmítőszék 2012. júliusi döntésében a Fellebbviteli Bírósággal egyetértve arra jutott, hogy az elbocsátás jogszerű volt, mert a munkahelyi gépen tárolt adatokról vélelmezett, hogy azok az alkalmazott munkavégzéséhez kapcsolódnak, kivéve, ha az alkalmazott egyértelműen megjelöli a magánhasználatú adatokat. A vasúttársaság laptopjain a “D” meghajtó eredeti neve “adatok”, funkciója pedig a céges adatok tárolása. A francia bíróságok szerint a teljes “D” meghajtó átnevezésével a céges laptopon tárolt valamennyi, általa létrehozott fájlt pedig a munkáltató a meghajtó egyszerű átnevezésével nem minősítheti személyes adatnak.

A hazai jogorvoslati lehetőségek kimerítését követően a kérelmező az Egyezmény magán- és családi élet védelmét rögzítő 8. cikk megsértésére hivatkozva a Bírósághoz fordult.

A Bíróság döntése

A 8. cikk alkalmazhatósága

A francia kormány vitatta, hogy a 8. cikk egyáltalán alkalmazható lenne az ügyben. A Bíróság felidézte a Halford-ügyet, amiben a kérelmező irodájában két munkahelyi telefon volt, egyik kifejezetten a magáncélú hívások lebonyolítására. Az erről a telefonról indított hívásokat a Bíróság a 8. cikk védelmi körébe tartozónak ítélte arra tekintettel, hogy a kérelmező hölgy alappal bízhatott az ezekről indított hívások bizalmasságában. Korábban a 8. cikk hatálya alá tartozónak minősítette a Bíróság a Copland-ügyben a vita tárgyát képező munkahelyi e-maileket és a munkavállaló internethasználatának monitorozásából leszűrhető személyes adatokat is. A Bíróság tehát bizonyos körülmények között a magánélethez tartozónak minősíti a céges számítógépen tárolt adatokat, amennyiben azokat az alkalmazott egyértelműen privátként jelöli meg. A Bíróság a konkrét ügyben azt is figyelembe vette, hogy az SNCF vasúttársaság nem tiltotta, hogy a céges laptopokat az alkalmazottak magáncélra is használják. Minderre tekintettel nem volt akadálya annak, hogy a Bíróság a 8. cikk fényében érdemben vizsgálja a kérelmet.

A vasúttársaság mint állami szereplő

A 8. cikk szövege az állami (hivatalos magyar fordításban a “hatóság”) beavatkozást tiltja, illetve köti feltételekhez. A Bíróság ugyanakkor a nagykamarai Bărbulescu-ügyben kimunkálta, hogy bizonyos esetben az államnak a magánfelek közötti jogsértés ellen is védelmet kell nyújtania. Utóbbi esetben az államnak korlátozottabb a felelőssége, és a vizsgálati szempontok is eltérőek, így a Bíróságnak el kellett döntenie, hogy a vasúttársaságot az ügy megítélése szempontjából állami szereplőnek (“hatóságnak”) minősíti-e.

A francia kormány arra hivatkozott, hogy an SNCF üzleti tevékenységet folytat, alkalmazottaival magánjogi (munkajogi) kapcsolatban áll, munkajogi jogvitáit a polgári (munkaügyi) bíróság dönti el, így a cégnek az alkalmazottaival kapcsolatos aktusai nem tekinthetők állami cselekvésnek. A Bíróság ugyanakkor rámutatott, hogy a vasúttársaság monopol piacon közfeladatot lát el, állami felügyelet alatt, implicit állami garanciával működik, vezetőit az állam nevezi ki így a Kotov[GC], Liseytseva és Samsonov-ügyek fényében a 8. cikk szempontjából állami szereplőnek (“hatóságnak”) minősül.

Jogszabályi környezet, legitim cél, szükségesség egy demokratikus társadalomban

A Bíróság elfogadta, hogy a francia jog a kérdéses időben kellő egyértelműséggel szabályozta, hogy a munkáltató milyen feltételekkel vizsgálhatja át a céges számítógépeket. Eszerint a munkáltató a céges adatokhoz bármikor hozzáférhet, a személyesnek megjelölt fájlokat azonban csak “komoly kockázatot jelentő”, illetve kivételes esetben nyithat meg, ezeket is csak a munkavállaló jelenlétében (vagy annak időben való értesítését követően). A francia bíróságok alkalmazták is e feltételrendszert, és arra jutottak, hogy a kérelmező nem jelölte meg megfelelően a magánjellegű adatokat, így a munkáltató jogszerűen ismerte meg azokat.

A gépen tárolt adatokhoz való hozzáférés – a feltételek teljesülése esetén – a munkáltató jogos érdekét szolgálja, amit a Bíróság az Egyezménnyel összhangban álló, legitim szabályozói célnak ismert el.

A francia bíróságok döntésének vizsgálata során a Bíróság értékelte, hogy e fórumok a teljes “D” meghajtó átnevezését nem tartották megfelelő megjelölésnek arra tekintettel, hogy ez a meghajtó a céges adatok tárolására hivatott tárkapacitást biztosította, továbbá hogy a “privé” helyett “personnel” megjelölés (“privát” helyett “személyes”) és a pornográf tartalmat tároló “rires” (“vicces dolgok”) almappa-elnevezés nem utalt kellőképpen egyértelműen az adatok magánjellegére. A francia másodfokú döntés arra jutott, hogy bár a társaság megtűrte az esetenkénti magáncélú felhasználást, az etikai szabályzat előírásai szerint a céges számítógépeket csak munkára lehetett használni. Erre tekintettel a hazai fórumok a kihágás súlyával nem tekintették aránytalannak az elbocsátást.

A Bíróság a hazai bíróságok döntésének vizsgálata során kiemeli, hogy az ügy összes körülményének mérlegelésére e hazai fórumok a legalkalmasabbak, a Bíróság pedig alapvetően azt vizsgálja, hogy a mérlegelés minden releváns szempontot figyelembe véve történt-e. Jelen ügyben a Bíróság hangsúlyozta, hogy az Egyezményre épülő esetjog elismeri az államok bizonyos fokú mérlegelési jogát (“margin of appreciation”) is. Mindezek fényében a hét fős kamara úgy ítélte meg, hogy a francia fórumok megfelelő szempontokat mérlegeltek az ügy eldöntése során. Megjegyezte ugyan, hogy a Semmítőszék is a “personnel” (személyes) szót használja a magáncélú adatok megjelölésére vonatkozó saját gyakorlatában. Arra is tekintettel azonban, hogy a vasúttársaság főszabályként tiltja a számítógépek személyes célokra való használatát, és hogy az összesen 1.569 pornográf fájl 787 megabájt tárhelyet foglalt el,

a Bíróság az eset összes körülményét figyelembe véve 6:1-es szavazataránnyal úgy döntött, hogy a francia bíróságok nem lépték át a mérlegelési jog biztosította kereteket, így mellőzte az egyezménysértés megállapítását.

A kérelmező az eljárás tisztességességét vitató, 6. cikkre alapított panaszát a Bíróság nyilvánvalóan megalapozatlannak minősítette.

✉ Iratkozzon fel hírlevelünkre, és mi hetente megküldjük Önnek a legfrissebb strasbourgi ügyek összefoglalóját!

Címlapképünk illusztráció. Forrás: https://on.ft.com/2Z1R9Ai