Mándli and Others v. Hungary
no. 63164/16
2020. május 26.

A tudosítási szabályok megsértése miatt a magyar Országgyűlésből határozatlan időre kitiltott újságírók a véleménynyilvánítási szabadságuk megsértése miatt a Bírósághoz fordultak. A Bíróság bár legitim célként értékelte a parlamenten belüli tudósítás szabályozását, az az alapján meghozott házelnöki döntést a szankcionált személyeket védő anyagi és eljárási jogi garanciák hiányában egy demokratikus társadalomban nem látta igazolhatónak, így megállapította az Egyezmény 10. Cikkének sérelmét.

Az ügy előzményei

Az Index, 24.hu, nol.hu és a hvg.hu újságírói az Országgyűlés 2016. április 25-i üléséről szerettek volna tudósítani. Az ülést megelőzően e-mail útján újságíróként regisztrálták magukat az Országgyűlés Hivatalánál. A Hivatal visszaigazolta az újságírók részvételi szándékát. A visszaigazolás szerint azzal, hogy az újságírók belépnek az épületbe, elfogadták a parlamenti tudósításra vonatkozó szabályokat. Az ülés napján az újságírók előzetes egyeztetés nélkül kérdéseket próbáltak feltenni az országgyűlési képviselőknek, amit a képviselők többsége válaszadás nélkül elhárított. Az újságírók emellett a parlamenti tudosításra vonatkozó szabályok szerint tiltott területen készítettek felvételeket, amely miatt később a miniszterelnök sajtófőnöke, valamint a Hivatal is figyelmeztette őket. Az elkészült anyagokat a sajtóban publikálták. Másnap az Országgyűlés elnöke levélben értesítette az érintett sajtóorgánumok felelős szerkesztőit, hogy az érintett újságírók számára a belépést a sorozatos és szándékos szabályszegéseikre figyelemmel a továbbiakban megtagadja. Május 1. napján az újságírók kérelmezték a júniusi Alaptörvény-módosítás vitájára való belépésüket, választ azonban nem kaptak. Ugyanezen év őszén a házelnök levelében arról tájékoztatta őket, hogy visszavonta korábbi tiltó döntését és az újságírók ismét beléphetnek a parlament épületébe.

Az újságírók Bíróság előtti képviseletét a Társaság a Szabadságjogokért látta el. Kérelmükben az Egyezmény 10. Cikkébe foglalt véleménynyilvánítás szabadságának sérelmére hivatkoztak. Érvelésük szerint a házelnök döntése pártatlannak nem tekinthető, akadályozta őket a közügyekről való tudósításban, valamint a döntés maga sem felelt meg azoknak a követelményeknek, amelyek alapjog-korlátozáshoz szükségesek lettek volna. Így a döntés alapjául szolgáló házelnöki rendelkezés mint szabályzat formailag nem tekinthető jogforrásnak, annak jogkorlátozásra alapot adó rendelkezései pedig kiszámíthatatlan, azaz önkényes döntések meghozatalát teszik lehetővé azzal, hogy nem rögzítik a házelnöki szankció időtartamát. Bár a kérelmezők nem vitatták a szabályozás és – szükség esetén – a korlátozások alkalmazását, álláspontjuk szerint a kormány elmulasztotta igazolni, hogy munkájuk végzése során mivel zavarták a Ház működését vagy sértettek a képviselők jogait. A kérelmezők érveit a Civil Liberties Union for Europe és a Media Legal Defence Initiative, Helsinki Foundation for Human Rights, OSSIGENO per l’informazione, Media Development Center, Mass Media Defence Centre által közösen benyújtott beadványok támogatták.

A kormány álláspontja szerint a döntés jogalapját az országgyűlési törvény adja, amely mellett a házelnöki rendelkezés csak a parlament belső működésével kapcsolatos részleteket szabályoz. Abból még, hogy a szabályozás nem határozza meg a szankció időtartamát, valamint az, hogy korábban még nem került kiszabásra, önmagában nem következik, hogy a kérelmezők nem láthatták előre magatartásuk következményeit. A belépés korlátozására nemzetbiztonsági, bűnmegelőzési okból, közérdekből vagy mások jogainak védelme érdekében van szükség. Utóbbi körében a kormány kiemelte, azzal, hogy az újságírók a válaszadást megtagadó képviselőket felveszik, megsérthetik a képviselők jóhírnevét, valamint alááshatják az Országgyűlés munkájába vetett társadalmi bizalmat. A kormány szerint világos különbséget kell tenni a parlament munkájáról – például a plenáris és bizottsági ülésekről – való közvetítés, valamint minden más közvetítő tevékenység között. A kormány álláspontja szerint az újságírók eljárása utóbbi, alacsonyabb szintű védettséget élvező körbe tartozott. Megítélése szerint a felvételek célja nem a közügyekről való tájékoztatás, hanem a képviselők kellemetlen helyzetben való bemutatása volt. A kormány szerint a kérelmezők visszaéltek a véleménynyilvánítás szabadságával, amikor tudatosan olyan helyen forgattak, ahova nem léphettek volna be. Ha a házelnök nem lépne fel az ilyen jellegű szabályszegésekkel szemben, akkor a szabályszegő újságírók jogtalan előnyhöz jutnának a hírversenyben. Fontos, hogy a sajtó többi képviselője továbbra is változatlan feltételek mellett végezhette a munkáját, és a döntés nem bírt elrettentő hatással rájuk nézve, hiszen a felvételek publikálására sor kerülhetett.

A Bíróság döntése

A Bíróság elsőként leszögezte, azzal, hogy a kérelmezők tudosítási lehetőségét közel öt hónapon keresztül korlátozták, értelemszerűen beavatkoztak a kérelmezők véleménynyilvánítási szabadságába. Így tehát a Bíróságnak a továbbiakban azt kellett vizsgálnia, hogy a korlátozás megfelel-e az Egyezmény 10. Cikk 2. pontjában foglalt feltételeknek, azaz a korlátozás (1) törvényben meghatározott-e, (2) van-e legitim célja, illetve (3) szükséges-e egy demokratikus társadalomban.

 

A törvényben meghatározottság a Bíróság gyakorlata szerint nem pusztán formalitás, hanem a korlátozó normával szembeni minőségbeli követelményeket is jelent. A törvényben való meghatározottság követelménye teljesül, ha a korlátozás a belső jogban olyan szabályban van rögzítve, ami megismerhető és következményeit tekintve kiszámítható. Jelen ügyben nem volt vitatott, hogy a kérelmezők – úgy is mint szaktudással rendelkező újságírók – mind az országgyűlési törvény, mind pedig a házelnöki rendelkezés előírásaival tisztában voltak. A Bíróság szerint azzal, hogy a házelnöki rendelkezés törvényi felhatalmazás alapján került kiadásra, a korlátozás eleget tett a törvényben való meghatározottság követelményének. Bár a kérelmezők hivatkoztak arra, hogy utóbbi norma alaptörvény-ellenesen nem felel meg a jogalkotási követelményeknek, a Bíróság szerint a norma közjogi érvényességének vizsgálata kizárólag a nemzeti bíróságok feladata.

A Bíróság ezt követően azt vizsgálata, hogy volt-e a korlátozásnak legitim célja. Értékelése szerint a korlátozás két igazolható céllal is rendelkezik: egyrészről a Ház működőképességének fenntartása, azaz a rendbontások elkerülése, valamint “mások jogainak védelme” célokkal.

Végül a Bíróság azt vizsgálta, hogy a korlátozás szükséges intézkedésként értékelhető-e egy demokratikus társadalomban. A kormány azon érve, mely szerint a jogi védettség szempontjából különbséget kell tenni a parlamenti munka közvetítése és az újságírók elől menekülő képviselők “lejáratási célú” tudósítása között, irreleváns. A Bíróság rögzítette, hogy az elkészült anyagok célja a képviselők egy közügyben adott reakciójának bemutatása volt, amely a sajtószabadság körébe esik. A sajtószabadság pedig feltétele annak, hogy az emberek élni tudjanak véleménynyilvánítási szabadságukkal. Az újságírói munka eszközeinek megválasztása viszont nem eshet sem a Bíróság, sem pedig a nemzeti bíróságok hatáskörébe. A korlátozó norma kapcsán a Bíróság megállapította, hogy az semmiféle értékelési szempontot nem rögzített a szankció kiszabásához, illetve nem tette lehetővé, hogy a szankcionált személyek bármilyen módon, bármiféle eljárási pozícióban bekapcsolódhassanak a szankció kiszabására irányuló eljárásba. A kérelmezők ráadásul személyesen nem, mindössze a főszerkesztőjüknek küldött tájékoztatásból értesülhettek saját kitiltottságukról. Emellett sem az érintett normák, sem pedig az azok alapján meghozott tiltó döntés nem határozta meg a jogkorlátozás időtartamát. Bár a norma módosítására azóta sor került, az nem vehető figyelembe, hiszen nem érintette a kérelmezők adott időpontban való jogkorlátozását. A döntést a kérelmezők nem tudták vitatni: további belépési kérelmeik úgy maradtak megválaszolatlanok, hogy a tiltó döntés ellen semmilyen jogorvoslat nem volt biztosított.

Mindezekre tekintettel a Bíróság szerint a kérelmezők véleménynyilvánítási szabadságának korlátozása – eljárási garanciák biztosításának hiányában – nem állt arányban a korlátozással elérni kívánt céllal, így a korlátozás nem tekinthető szükségesnek egy demokratikus társadalomban. A 10. Cikk sérelmének megállapítására tekintettel, a Bíróság nem tartotta indokoltnak vizsgálni a kérelmezők által hivatkozott 6. Cikk szerinti tisztességes tárgyaláshoz, valamint a 13. Cikk szerinti hatékony jogorvoslathoz való jog sérelmét. Az ügy körülményeire tekintettel a kérelmezők által igényelt nem vagyoni jóvátétel helyett a Bíróság elegendőnek látta mindössze az egyezménysértés tényének megállapítását.

✉ Iratkozzon fel hírlevelünkre, és mi hetente megküldjük Önnek a legfrissebb strasbourgi ügyek összefoglalóját!

Címlapkép: Kövér László házelnök Forrás: https://bit.ly/3eHU6yO