Bezárás
Strasbourgi döntés

Önkényes volt az újságírók parlamentből kitiltása

Mándli and Others v. Hungary
no. 63164/16
2020. május 26.

A tudosítási szabályok megsértése miatt a magyar Országgyűlésből határozatlan időre kitiltott újságírók a véleménynyilvánítási szabadságuk megsértése miatt a Bírósághoz fordultak. A Bíróság bár legitim célként értékelte a parlamenten belüli tudósítás szabályozását, az az alapján meghozott házelnöki döntést a szankcionált személyeket védő anyagi és eljárási jogi garanciák hiányában egy demokratikus társadalomban nem látta igazolhatónak, így megállapította az Egyezmény 10. Cikkének sérelmét.

Fizess elő az Átlátszóra!

Az ügy előzményei

Az Index, 24.hu, nol.hu és a hvg.hu újságírói az Országgyűlés 2016. április 25-i üléséről szerettek volna tudósítani. Az ülést megelőzően e-mail útján újságíróként regisztrálták magukat az Országgyűlés Hivatalánál. A Hivatal visszaigazolta az újságírók részvételi szándékát. A visszaigazolás szerint azzal, hogy az újságírók belépnek az épületbe, elfogadták a parlamenti tudósításra vonatkozó szabályokat. Az ülés napján az újságírók előzetes egyeztetés nélkül kérdéseket próbáltak feltenni az országgyűlési képviselőknek, amit a képviselők többsége válaszadás nélkül elhárított. Az újságírók emellett a parlamenti tudosításra vonatkozó szabályok szerint tiltott területen készítettek felvételeket, amely miatt később a miniszterelnök sajtófőnöke, valamint a Hivatal is figyelmeztette őket. Az elkészült anyagokat a sajtóban publikálták. Másnap az Országgyűlés elnöke levélben értesítette az érintett sajtóorgánumok felelős szerkesztőit, hogy az érintett újságírók számára a belépést a sorozatos és szándékos szabályszegéseikre figyelemmel a továbbiakban megtagadja. Május 1. napján az újságírók kérelmezték a júniusi Alaptörvény-módosítás vitájára való belépésüket, választ azonban nem kaptak. Ugyanezen év őszén a házelnök levelében arról tájékoztatta őket, hogy visszavonta korábbi tiltó döntését és az újságírók ismét beléphetnek a parlament épületébe.

Az újságírók Bíróság előtti képviseletét a Társaság a Szabadságjogokért látta el. Kérelmükben az Egyezmény 10. Cikkébe foglalt véleménynyilvánítás szabadságának sérelmére hivatkoztak. Érvelésük szerint a házelnök döntése pártatlannak nem tekinthető, akadályozta őket a közügyekről való tudósításban, valamint a döntés maga sem felelt meg azoknak a követelményeknek, amelyek alapjog-korlátozáshoz szükségesek lettek volna. Így a döntés alapjául szolgáló házelnöki rendelkezés mint szabályzat formailag nem tekinthető jogforrásnak, annak jogkorlátozásra alapot adó rendelkezései pedig kiszámíthatatlan, azaz önkényes döntések meghozatalát teszik lehetővé azzal, hogy nem rögzítik a házelnöki szankció időtartamát. Bár a kérelmezők nem vitatták a szabályozás és – szükség esetén – a korlátozások alkalmazását, álláspontjuk szerint a kormány elmulasztotta igazolni, hogy munkájuk végzése során mivel zavarták a Ház működését vagy sértettek a képviselők jogait. A kérelmezők érveit a Civil Liberties Union for Europe és a Media Legal Defence Initiative, Helsinki Foundation for Human Rights, OSSIGENO per l’informazione, Media Development Center, Mass Media Defence Centre által közösen benyújtott beadványok támogatták.

A kormány álláspontja szerint a döntés jogalapját az országgyűlési törvény adja, amely mellett a házelnöki rendelkezés csak a parlament belső működésével kapcsolatos részleteket szabályoz. Abból még, hogy a szabályozás nem határozza meg a szankció időtartamát, valamint az, hogy korábban még nem került kiszabásra, önmagában nem következik, hogy a kérelmezők nem láthatták előre magatartásuk következményeit. A belépés korlátozására nemzetbiztonsági, bűnmegelőzési okból, közérdekből vagy mások jogainak védelme érdekében van szükség. Utóbbi körében a kormány kiemelte, azzal, hogy az újságírók a válaszadást megtagadó képviselőket felveszik, megsérthetik a képviselők jóhírnevét, valamint alááshatják az Országgyűlés munkájába vetett társadalmi bizalmat. A kormány szerint világos különbséget kell tenni a parlament munkájáról – például a plenáris és bizottsági ülésekről – való közvetítés, valamint minden más közvetítő tevékenység között. A kormány álláspontja szerint az újságírók eljárása utóbbi, alacsonyabb szintű védettséget élvező körbe tartozott. Megítélése szerint a felvételek célja nem a közügyekről való tájékoztatás, hanem a képviselők kellemetlen helyzetben való bemutatása volt. A kormány szerint a kérelmezők visszaéltek a véleménynyilvánítás szabadságával, amikor tudatosan olyan helyen forgattak, ahova nem léphettek volna be. Ha a házelnök nem lépne fel az ilyen jellegű szabályszegésekkel szemben, akkor a szabályszegő újságírók jogtalan előnyhöz jutnának a hírversenyben. Fontos, hogy a sajtó többi képviselője továbbra is változatlan feltételek mellett végezhette a munkáját, és a döntés nem bírt elrettentő hatással rájuk nézve, hiszen a felvételek publikálására sor kerülhetett.

A Bíróság döntése

A Bíróság elsőként leszögezte, azzal, hogy a kérelmezők tudosítási lehetőségét közel öt hónapon keresztül korlátozták, értelemszerűen beavatkoztak a kérelmezők véleménynyilvánítási szabadságába. Így tehát a Bíróságnak a továbbiakban azt kellett vizsgálnia, hogy a korlátozás megfelel-e az Egyezmény 10. Cikk 2. pontjában foglalt feltételeknek, azaz a korlátozás (1) törvényben meghatározott-e, (2) van-e legitim célja, illetve (3) szükséges-e egy demokratikus társadalomban.

Parlamenti tudósítók munkában. A kép forrása: Bődey János/Index – https://bit.ly/2NzmAyR

A törvényben meghatározottság a Bíróság gyakorlata szerint nem pusztán formalitás, hanem a korlátozó normával szembeni minőségbeli követelményeket is jelent. A törvényben való meghatározottság követelménye teljesül, ha a korlátozás a belső jogban olyan szabályban van rögzítve, ami megismerhető és következményeit tekintve kiszámítható. Jelen ügyben nem volt vitatott, hogy a kérelmezők – úgy is mint szaktudással rendelkező újságírók – mind az országgyűlési törvény, mind pedig a házelnöki rendelkezés előírásaival tisztában voltak. A Bíróság szerint azzal, hogy a házelnöki rendelkezés törvényi felhatalmazás alapján került kiadásra, a korlátozás eleget tett a törvényben való meghatározottság követelményének. Bár a kérelmezők hivatkoztak arra, hogy utóbbi norma alaptörvény-ellenesen nem felel meg a jogalkotási követelményeknek, a Bíróság szerint a norma közjogi érvényességének vizsgálata kizárólag a nemzeti bíróságok feladata.

A Bíróság ezt követően azt vizsgálata, hogy volt-e a korlátozásnak legitim célja. Értékelése szerint a korlátozás két igazolható céllal is rendelkezik: egyrészről a Ház működőképességének fenntartása, azaz a rendbontások elkerülése, valamint “mások jogainak védelme” célokkal.

Végül a Bíróság azt vizsgálta, hogy a korlátozás szükséges intézkedésként értékelhető-e egy demokratikus társadalomban. A kormány azon érve, mely szerint a jogi védettség szempontjából különbséget kell tenni a parlamenti munka közvetítése és az újságírók elől menekülő képviselők “lejáratási célú” tudósítása között, irreleváns. A Bíróság rögzítette, hogy az elkészült anyagok célja a képviselők egy közügyben adott reakciójának bemutatása volt, amely a sajtószabadság körébe esik. A sajtószabadság pedig feltétele annak, hogy az emberek élni tudjanak véleménynyilvánítási szabadságukkal. Az újságírói munka eszközeinek megválasztása viszont nem eshet sem a Bíróság, sem pedig a nemzeti bíróságok hatáskörébe. A korlátozó norma kapcsán a Bíróság megállapította, hogy az semmiféle értékelési szempontot nem rögzített a szankció kiszabásához, illetve nem tette lehetővé, hogy a szankcionált személyek bármilyen módon, bármiféle eljárási pozícióban bekapcsolódhassanak a szankció kiszabására irányuló eljárásba. A kérelmezők ráadásul személyesen nem, mindössze a főszerkesztőjüknek küldött tájékoztatásból értesülhettek saját kitiltottságukról. Emellett sem az érintett normák, sem pedig az azok alapján meghozott tiltó döntés nem határozta meg a jogkorlátozás időtartamát. Bár a norma módosítására azóta sor került, az nem vehető figyelembe, hiszen nem érintette a kérelmezők adott időpontban való jogkorlátozását. A döntést a kérelmezők nem tudták vitatni: további belépési kérelmeik úgy maradtak megválaszolatlanok, hogy a tiltó döntés ellen semmilyen jogorvoslat nem volt biztosított.

Mindezekre tekintettel a Bíróság szerint a kérelmezők véleménynyilvánítási szabadságának korlátozása – eljárási garanciák biztosításának hiányában – nem állt arányban a korlátozással elérni kívánt céllal, így a korlátozás nem tekinthető szükségesnek egy demokratikus társadalomban. A 10. Cikk sérelmének megállapítására tekintettel, a Bíróság nem tartotta indokoltnak vizsgálni a kérelmezők által hivatkozott 6. Cikk szerinti tisztességes tárgyaláshoz, valamint a 13. Cikk szerinti hatékony jogorvoslathoz való jog sérelmét. Az ügy körülményeire tekintettel a kérelmezők által igényelt nem vagyoni jóvátétel helyett a Bíróság elegendőnek látta mindössze az egyezménysértés tényének megállapítását.

✉ Iratkozzon fel hírlevelünkre, és mi hetente megküldjük Önnek a legfrissebb strasbourgi ügyek összefoglalóját!

Címlapkép: Kövér László házelnök Forrás: https://bit.ly/3eHU6yO