Makuchyan and Minasyan v. Azerbaijan and Hungary
no. 17247/13
2020. május 26.

A Magyarországon előre kitervelten, különös kegyetlenséggel és aljas indokból elkövetett emberölésért jogerősen életfogytiglanra ítélt azeri baltás gyilkost az átadása napján kegyelemben részesítette az azeri államfő. A kegyelemmel Azerbajdzsán megsértette a büntetés végrehajtására vonatkozó kötelezettségét és a hátrányos megkülönböztetés tilalmát is, Magyarország azonban az átadással nem sértett Egyezményt, mert nem volt egyértelmű bizonyíték, amely előre jelezte volna az azeri fél rosszhiszeműségét.

Az ügy előzményei

Ramil Safarov azeri katona 2004-ben érkezett Budapestre, hogy részt vegyen a NATO Partnerség a Békéért program keretében a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemen szervezett három hónapos angol nyelvi kurzuson. A képzésen minden volt szovjet állam két katonája képviseltette magát. Safarov február 19-én hajnalban egy baltával lefejezte a szomszédos szobában alvó, szintén a kurzusra járó örmény Gurgen Markaryan-t, majd véres ruhában, a baltával a kezében megpróbálta betörni a másik örmény katona, Hayk Makuchyan szobájának ajtaját is. Cselekményének végül a kiérkező rendőrök vetettek véget. Az elkövető elsődleges motivációja az ügyben tett – többször megváltoztatott – nyilatkozatok alapján az örmények ellen érzett gyűlölet volt. Safarovot a Fővárosi Bíróság 2006. április 13-án előre kitervelten, aljas indokból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés és emberölés előkészületének bűntette miatt életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélte, amelyből legkorábban 30 év múlva szabadulhatott volna feltételesen. Az ítéletet a másodfokú bíróság helybenhagyta.

Safarov az ítélet jogerőre emelkedését követően azonnal kérte átadását Azerbajdzsánnak, amit 2008-ban megismételt, kérelmét azonban a külügyminiszter elutasította. (Safarov a börtönben egy őrre is rátámadt, ami miatt ebben az időben újabb büntetőeljárás volt ellene folyamatban.) 2012 augusztus 17-én azonban a kormány (külügyminiszter: Martonyi János, igazságügyi miniszter: Navracsics Tibor) beleegyezett az átadásba. Safarovot augusztus 31-én át is szállították Azerbajdzsánba, ahol államfői kegyelemmel még aznap szabadon engedték. Egy nappal később az addig őrnagy Safarovot a honvédelmi miniszter alezredessé léptette elő. Később az államtól lakást és visszamenőleg nyolcévi fizetést is kapott.

A magyar Kormány szeptember elsején közleményt adott ki, amelyben úgy fogalmazott, “Magyarország a vonatkozó szabályokat tiszteletben tartva, transzparens módon járt el. Magyarország minden állam vonatkozásában tiszteletben tartja a nemzetközi jogot és nemzetközi partnereitől is ugyanezt várja el. Magyarország messzemenően tiszteletben tartja a keresztény Örményországot, továbbá az örmény nép kultúráját és hagyományait. Magyarország az örmény fél diplomáciai kapcsolatokat érintő lépését sajnálatosnak tartja.” Az ügy hatására Örményország megszakította diplomáciai kapcsolatait Magyarországgal.

A strasbourgi ügy két kérelmezője Hayk Makuchyan, az esetet túlélő örmény katona és az emberölés sértettjének unokatestvére. Kérelmükben arra hivatkoztak, hogy Azerbajdzsán és Magyarország az ügy kapcsán megsértette az Egyezmény élethez való jogot garantáló 2. cikkét. Érvelésük szerin továbbá a kegyelem etnikai alapú hátrányos megkülönböztetésen alapult, ami sértette a 14. cikket is.

A Bíróság döntése

Az ügyben a Bíróság héttagú kamarája járt el, amelynek az eljárási szabályok alapján az alperes államok által delegált bírók hivatalból tagjai. A magyar bíró, Paczolay Péter azonban felmentését kérte, így az ügyben az izlandi Robert Spano mint ad hoc bíró járt el a Kamara hetedik tagjaként.

Azerbajdzsán: az élethez való jog “tartalmi oldala”

Az élet védelmét előíró 2. cikk “tartalmi oldala”, hogy a tagállamok ügynökeinek tiszteletben kell tartaniuk mindenki élethez való jogát, az állam aktorai az emberi élettől szándékosan senkit nem foszthatnak meg. (Bizonyos esetek, így pl. a jogos védelem kivételként értelmezhetők az általános tilalom alól. Korábban a halálbüntetés is kivétel volt, a Hatodik Kiegészítő Jegyzőkönyv 1. cikke azonban deklarálta ennek általános tilalmát.) A kérelmezők álláspontja szerint Safarov cselekménye az azeri hadsereg katonájaként betudható az azeri államnak, azaz mind a befejezett emberöléssel, mind annak előkészületével megsértette a 2. cikkben foglalt tilalmat. Érvelésük szerint az azonnali kegyelemmel, előléptetéssel, nemzeti hősként való ünnepléssel az azeri állam magáénak ismerte el katonája cselekedetét.

A Bíróság a betudhatóság kérdésében az ENSZ Nemzetközi Jogi Bizottságának az államok nemzetközi jogsértések miatti felelősségéről szóló végleges tervezetét vette alapul. E formális jogi kötőerővel nem bíró, de a nemzetközi szokásjog tekintetében irányadó dokumentum felsorolja az állam aktusainak tekinthető cselekményeket és szituációkat. A Bíróság e körben kiemelte, hogy Safarov, bár az elkövetéskor az azeri hadsereg katonája volt, az éjszakai szálláson a hajnali órákban nem állami aktorként és nem parancsra cselekedett, így cselekménye hivatali minőségétől elvált. A tervezet 11. cikke szerint az állam felelőssége ilyen esetben is megállapítható, amennyiben az állam utólag magáénak ismeri el a cselekedetet. Kétségtelen, hogy az azeri állam számos hivatalos képviselője tett olyan nyilatkozatot, amelyek Safarov tettével való egyetértést sugalltak, maga az államfő hivatalos oldalán külön aloldalt szenteld Safarovnak, akit előléptettek és állami juttatásban is részesítettek. Mindez azonban a Bíróság értékelése szerint nem jelentette azt, hogy az azeri állam hivatalosan saját cselekményének ismerte volna el az élet elleni cselekményeket. Erre tekintettel a Bíróság 6-1 arányban mellőzte Azerbajdzsán felelősségének megállapítását az élet elleni cselekmények kapcsán.

Azerbajdzsán: az élethez való jog “eljárásjogi oldala”

Az élethez való jog tiszteletben tartása nem csupán passzív kötelezettséget (az élet el nem vételét) rója a részes államokra. A 2. cikk eljárásjogi oldala értelmében az államnak számos tevőleges kötelezettsége is van az élet védelme érdekében. A szándékos emberölést a nemzeti jogban tiltani kell, az emberölések felderítése és az elkövetők felelősségre vonása érdekében pedig legalább hatékony lépéseket kell tennie az államnak ahhoz, hogy eleget tegyen a 2. cikkből következő életvédelmi kötelezettségének.

A kérelmezők érvelése szerint az azonnali kegyelemmel az azeri állam megsértette az emberölésért elítéltekre kiszabott büntetés végrehajtására vonatkozó kötelezettségét. A Bíróság e körben megállapította, hogy a Magyarországról való átadással a büntetés végrehajtására vonatkozó kötelezettséget az azeri állam hivatalosan is átvette. A cselekmény etnikai színezetére és különös kegyetlenségére figyelemmel ez a kötelezettség fokozott gondosságot követelt volna meg Azerbajdzsántól. Safarov büntetésének végrehajtása helyett azonban az államfő azonnali kegyelemben részesítette, sőt, az állam úgy kezelte, mintha a Magyarországon jogerősen a terhére rótt bűncselekményt el sem követte volna. A részére biztosított állami juttatásoknak ráadásul még az azeri jogban sem volt egyértelmű jogalapja.

Az azeri kormány védekezését, mely szerint a kegyelem a magyarországi eljárás tisztességtelensége miatt járt Safarovnak, a Bíróság elfogadhatatlannak minősítette. Egyrészt az elmarasztaló ítélet (Fővárosi Bíróság, 6.B.515/2004/18.) indokolását részletesnek és kielégítőnek minősítette a Bíróság, másrészt az eljárás esetleges tisztességtelensége esetén az elítélt az Egyezmény 6. cikke alapján a Bírósághoz fordulhatott volna, ezt azonban nem tette meg. A védők már a magyar eljárás során is hivatkoztak a Safarov által elszenvedett háborús traumákra és ezekkel összefüggésben a beszámíthatóság hiányára, illetve korlátozott voltára. A Vaskuti András bíró vezette elsőfokú eljárásban azonban több szakértő kirendelésére is sor került, amely a kérdést tisztázva e védekezést nem fogadta el. A Bíróság ehhez még hozzátette, hogy Safarov állományban tartásával, sőt, előléptetésével az azeri állam is kifejezte, hogy nem tekinti katonai szolgálatra alkalmatlannak az elítéltet, tovább gyengítve a súlyos elmezavarra vonatkozó érvelést.

A Bíróság értékelése szerint az érkezés pillanatában megadott kegyelemmel az azeri állam gyakorlatilag büntetlenséget garantált az örmény emberek sérelmére elkövetett életellenes cselekmények elkövetőjének. Ez pedig összeegyeztethetetlen Azerbajdzsán életvédelmi kötelezettségének eljárásjogi oldalával. A hatékony elrettentés (generális és speciális prevenció) hiánya ráadásul mások élethez való jogát is veszélyezteti. Minderre tekintettel a Bíróság egyhangúlag megállapította, hogy Azerbajdzsán megsértette a kérelmezőkkel kapcsolatos életvédelmi kötelezettsége eljárásjogi vonatkozását.

Magyarország: az élethez való jog “eljárásjogi oldala”

A Bíróság a magyar állam szerepét és felelősségét is vizsgálta az életvédelem procedurális oldaláról, hiszen az átadás indította el azt az okfolyamatot, ami végül az elkövető büntetésének részbeni elengedéséhez vezetett.

E körben a Bíróság megállapította, hogy a magyar hatóságok 2004-ben késedelem nélkül indítottak büntetőeljárást az Safarov ellen, aminek eredményeképp életfogytiglani szabadságvesztésre ítélték. Ezzel a magyar állam eleget tett az életvédelmi kötelezettségből fakadó kötelességeinek. A kérelmezők arra alapították kérelmüket, hogy a magyar hatóságok nem biztosították megfelelően a büntetés végrehajtását az átadás foganatosítását követően. Érvelésük szerint

az azeri politikai helyzet ismeretében a magyar hatóságoknak számolnia kellett volna azzal, hogy az egyesek által hősként ünnepelt Safarovot az azeri hatóságok szabadon bocsátják.

Erre tekintettel az átadásra csak megfelelő diplomáciai biztosíték szolgáltatása után lett volna lehetőség. A Bíróság az átadó állam felelőssége tekintetében úgy ítélte meg, hogy Magyarország az elítélt személyek átszállításáról szóló egyezmény előírásainak eleget tettek, amikor nyilatkoztatták az azeri kormányt az átadást követően Azerbajdzsán által követendő eljárásról. Azt a Bíróság is elismerte, hogy az azeri válasz általános és hiányos volt, ami gyanakvásra adhatott volna okot. (Sőt, okot is adott, Szabó Máté alapjogi biztos vizsgálata nyomán arra jutott, hogy a kormánynak tisztában kellett lennie azzal, hogy az azerbajdzsáni vezetés Safarov cselekményét “hazafias tettnek” tekinti követett el. Erre tekintettel az ombudsman szerint “a garanciákhoz való ragaszkodásra szükség lett volna, ahhoz, hogy Magyarország eljárását utólag jóhiszeműnek minősíthessük”.) A Bíróság azonban ennek ellenére nem látta bizonyítottnak, hogy a magyar Kormánynak az adott időben “kétséget kizáró” bizonyíték állt volna rendelkezésére az azeri fél jóhiszeműségének hiányára vonatkozóan. Erre tekintettel a Kamara 6:1 arányban mellőzte a magyar Kormány egyezménysértésének megállapítását.

Azerbajdzsán: hátrányos megkülönböztetés

A kérelmezők álláspontja szerint a kegyelem és Safarov állami jutalmazása a sértettek örmény származására tekintettel történt, ami a hátrányos megkülönböztetés tilalmába ütközik. A Bíróság e körben jelentőséget tulajdonított annak, hogy a jogerős magyar bírósági ítélet az életellenes cselekmények etnikai vonatkozásait alaposan feltárta, a cselekmények kizárólagos motívumaként pedig az elkövető örményekkel szembeni gyűlöletét állapította meg. Nyomós szempontként értékelte a Bíróság az azonnali és látszólag az elítélt kérelmének hiányában adott elnöki kegyelmet, az állami juttatásokat, valamint az azeri hivatalos személyek nyilatkozatait, amelyek Safarovot nemzeti hősnek titulálták. Az államfő honlapján Safarovnak dedikált aloldal is alátámasztotta azt a vélelmet, hogy a kegyelmet kifejezetten az örmény nemzetiségű katonák sérelmére elkövetett cselekmények jutalmául kapta.

Amennyiben a kérelmező sikeresen valószínűsíti, hogy tiltott megkülönböztetés áldozata lett, a bizonyítás terhe az államra száll: az alperesnek kell bizonyítania, hogy a prima facie tilalmazott megkülönböztetés nem volt egyezménysértő. Az azeri kormány ezt két nyilatkozattal igyekezett alátámasztani, amelyben tagadta, hogy Azerbajdzsánban nemzeti hősként tekintenének Safarovra, valamint, hogy az állam a cselekményét támogatandónak minősítené. Ezek azonban a kérelmezők álláspontját alátámasztó bizonyítékok mellett eltörpültek, így a kormány ellenbizonyítási kísérletét a Bíróság sikertelennek értékelte, és megállapította a 14. cikk megsértését is a 2. cikkel összefüggésben.

(A kérelmezők a 38. cikk sérelmére is hivatkoztak, amely a részes államokat arra kötelezi, hogy a Bíróság eljárásának hatékony lefolytatása érdekében minden szükséges segítséget megadjanak, e körben azonban a Kamara egyhangúlag mellőzte az egyezménysértés megállapítását.)

Az egyezménysértésekre tekintettel a Bíróság a kérelmezők több mint 15.000 angol fontra rúgó ügyvédi költségének teljes megtérítését is elrendelte.

Részleges különvéleményében a portugál Paulo Pinto de Albuquerque amellett érvelt, hogy a magyar Kormány felelősségét is meg kellett volna állapítani a 2. cikk eljárásjogi vonatkozásának megsértéséért, az azeri kormány magatartását az azeri katona cselekménye sajátként való elismeréseként kellett volna értékelni, ami a 2. cikk tartalmi aspektusának megsértését is megalapozta volna.

✉ Iratkozzon fel hírlevelünkre, és mi hetente megküldjük Önnek a legfrissebb strasbourgi ügyek összefoglalóját!

Címlapkép: Ramil Safarov a tárgyalóteremben. Forrás: https://bit.ly/30vwZ4o

 

Ha már egyszer itt vagy…
Az Átlátszó nonprofit szervezet: cikkeink ingyen is olvashatóak, nincsenek állami hirdetések, és nem politikusok fizetik a számláinkat. Ez teszi lehetővé, hogy szabadon írhassunk a valóságról. Ha fontosnak tartod a független, tényfeltáró újságírás fennmaradását, támogasd a szerkesztőség munkáját egyszeri adománnyal, vagy havi előfizetéssel. Kattints ide a támogatási lehetőségekért!