Vavřička and Others v. the Czech Republic [GC]
nos. 47621/13 et. al.
2021. április 8.

A Nagykamara a cseh kötelező oltási programot vizsgálta az önrendelkezési jog és a kezelés visszautasításához való jog tükrében. Arra tekintettel, hogy a szabályozásnak megfelelő közegészégügyi indokai vannak, az oltás fizikailag nem kikényszeríthető, és bizonyos esetben mentesülni is lehet, a cseh megoldás megfelel az Egyezménynek.

Az ügy előzményei

Az ügyben a Bíróság hat Csehország elleni kérelmet egy eljárásban elbírálva döntött.

Az első kérelmező azt sérelmezte, hogy megbüntették, amikor két akkor kiskorú gyermekét nem oltatta be járványos gyermekbénulás, hepatitis B, és tetanus ellen, holott ezek az oltások Csehországban kötelezőek. A mulasztás miatt a járványügyi hatóság száz euró körüli bírságot szabott ki a kérelmezőre. Vavřička úr a döntés ellen bírósághoz, majd a cseh alkotmánybírósághoz fordult. Panaszában kifogásolta, hogy a gyermekeinek kötelezően beadandó oltás alapjogsértő. A kérelmező hivatkozott többek között a vallásszabadsághoz való jogra és a cseh jogrend részét képező, az emberi jogokról és a biomedicináról szóló Oviedói Egyezmény 5. cikkére, amely az érintett beleegyezéséhez köti az orvosi beavatkozást.

Az alkotmánybíróság végül közpolitikai és szakértői kérdésnek minősítette a problémát, ahol a jogalkotónak széles a mérlegelési mozgástere. A döntés megkülönböztette az oltási kötelezettséget az aznnak kikényszerítésére hivatott szabályoktól. Az általános oltási kötelezettséget előíró szabályt az alapjogokkal összeegyeztethetőnek tartotta azzal, hogy azok kikényszerítése nem történhet automatikusan, e körben figyelembe kell venni a vallásszabadságból fakadó korlátokat. A konkrét ügyben azonban a kérelmező elsődlegesen egészségügyi megfontolásokkal indokolta az oltás (gyermekei nevében történő) visszautasítását, vallási okokra csak az eljárás kései szakaszában hivatkozott először. Az alkotmánybíróság szempontjait figyelembevevő megismételt eljárásban a közigazgatási törvényszék elutasította a kérelmező keresetét, arra hivatkozva, hogy a konkrét ügyben az átoltottsághoz fűződő társadalmi érdek megelőzi a kérelmező vallási indokokra alapított, nem központi érvként előadott szempontjait.

A második, gyermekkorú kérelmezőt szülei a kanyaró, mumpsz és rubeola elleni MMR vakcinát kikéve valamennyi kötelező oltásnak alávetették. Három és fél évesen a kérelmező óvodás lett. Két évvel később, amikor az óvoda vezetése számára kiderült, hogy korábbi információik ellenére a gyermek mégsem kapta meg az összes kötelező oltást, az óvoda vezetése újranyitotta a kérelmező felvételi eljárását és megtagadta a gyermek felvételét. A bíróságok nem adtak helyt a kérelmező jogorvoslati kérelmének. Az ítéletek szerint az óvoda oltás nélküli látogatása közegészségügyi kockázatot jelentett, amellyel arányban állt a kérelmező autonómiájának korlátozásával. Az alkotmánybíróság az eset összes körülményeit vizsgálva arra jutott, hogy az oltás előírása általános feltétel az óvodai felvételhez, és az arányban áll a közegészség védelmének legitim céljával.

A harmadik kérelmező a kérelem benyújtása idején hat éves volt. Számos betegséggel küzdött, és bár állításai szerint szülei az oltást sosem utasították vissza, személyre szabott oltási javaslat hiányában a szülők mégsem gondoskodtak a beoltásáról. Az óvodai felvételihez csatolt orvosi bizonyítványból mindez ki is derült, erre tekintettel pedig nem vették föl. A kérelmező perelt, de nem járt sikerrel.

A negyedik kérelem két kérelmezője szintén gyermek volt, akiket vallási okokból a szüleik nem oltattak be. Az óvoda vezetése az ő felvételüket is elutasította, arra hivatkozva, hogy a kötelező oltás a vallás szabadságának legitim korlátját képezi mások egészséghez való alapjogára tekintettel.

Az ötödik kérelem kérelmezői egy gyermek szülei. A biológus foglalkozású szülők a gyermeknek saját oltási tervet dolgoztak ki, amely szerint néhány kötelező oltást az előírtnál később, néhányat egyáltalán nem kapott volna meg. Miután két óvoda is elutasította a gyermek felvételi kérelmét, a szülők bírósághoz fordultak, azonban nem jártak sikerrel.

A Bíróság döntése

A kérelmezők elsődlegesen az Egyezmény magán- és családi élet tiszteletben tartásához való jogot garantáló 8. cikkének megsértésére hivatkoztak, amely a Bíróság gyakorlata alapján a magánautonómia számos aspektusára kiterjed.
Arra tekintettel, hogy valamennyi kérelem központi kérdését a gyermekek kötelező oltásával kapcsolatos vita képezte, a Bíróság a kérelmeket összevontan bírálta el. A kérdés jelentőségére tekintettel a döntésre kijelölt héttagú Kamara a Nagykamara plénuma elé továbbította az ügyet, így abban a tizenhét fős grénum döntött.

A Nagykamara az Európa Tanács országai alkotmányos joggyakorlatának összehasonlító elemzésében a magyar Alkotmánybíróság 39/2007. (VI. 20.) számú határozatát is felidézte, amelyben a testület alkotmányosnak találta az Eütv. kötelező védőoltásról szóló rendelkezéseit.

A nemzeti jogokon felül a Bíróság figyelembe vette a Gazdasági, Szociális és Kulturális Jogok Nemzetközi Egyezségokmányának 12. cikkét, az ENSZ Gyermekek jogairól szóló egyezményét, az Európai Szociális Karta és az Oviedói Egyezmény rendelkezéseit. A Nagykamara tekintettel volt az Európa Tanács több ajánlására és az Európai Unió jogára, valamint számos szakértői állásfoglalásra is.

Az összehasonlító jogi munka eredményére figyelemmel a Bíróság kiindulási pontként rögzítette, hogy a gyermekek egyes betegségek ellenni kötelező oltása rutineljárás az európai jogi térség államaiban.

A cseh kormány álláspontját, miszerint a kérelmek érdemi vizsgálatra alkalmatlanok, a Bíróság nem tartotta megalapozottnak.

A Solomakhin-ügyhöz hasonlóan a Nagykamara is úgy foglalt állást, hogy a kötelező oltás beavatkozást jelent az ember fizikai integritáshoz való jogába, amely az Egyezmény 8. cikkének hatálya alá tartozik. A cseh kormány azzal védekezett, hogy ténylegesen egyik kérelmező sem kapta meg az oltást, azaz valós beavatkozás nem történt. A Nagykamara azonban rámutatott, hogy a kérelmezőket az oltás elmaradása miatt hátrányos következmények érték (nem járhattak óvodába, illetve bírságot kellett fizetniük), amire tekintettel a beavatkozás megállapítható.

A Nagykamarának ezt követően a beavakozás jogalapját kellett vizsgálnia. E körben az a követelmény, hogy a magatartási szabályt előíró norma kellően világos, egyértelmű és megismerhető legyen. A cseh szabályozás a Bíróság szerint e követelményeknek megfelelt, a kérelmezők (illetve szüleik) előre láthatták az oltás megtagadásának következményeit.

A megfelelő jogalap mellett a szabályozásnak az Egyezményben tételesen felsorolt legitim célja is kell, hogy legyen. Az intézkedések célja a közegészség és mások jogainak védelme volt. A döntő kérdés tehát az volt, hogy ez a legitim célt követő beavatkozás szükséges volt-e egy demokratikus társadalomban (ideértve az arányosság kérdését).

A testi integritáshoz való jog egy kiemelt jelentőségű alapjog, ezért az abba való beavatkozás főszabályként csak erős kényszerítő indokok alapján lehetséges. Ugyanakkor a Bíróság rámutatott, hogy a cseh szabályok szerint az oltás hiába kötelező, fizikailag senkit sem lehet oltásra kényszeríteni. Tudományos konszenzus van a téren is, hogy a magas átoltottság a járványok elleni védekezés egyik leghatékonyabb fromája, ezért az államoknak törekednie kell a magas oltottság biztosítására. E cél elérésének módszertana azonban eltéréseket mutat. A beavatkozóként is felszólamló Németország, Szlovákia és Lengyelország például a kötelező oltás modelljét követi. (Az oltási hajlandóság csökkenésével megfigyelhető, hogy ebbe az irányba mozdulnak el a klasszikusan önkéntes oltakozáson alapuló modellt követő országok is.)

Minderre tekintettel az Egyezmény alapján a tagállamok széles mozgástérrel (margin of appreciation) rendelkeznek atekintetben, hogy az egészségvédelmi kötelezettségüknek miként tesznek eleget.

A beérkezett szakértői állásfoglalások meggyőzték a Bíróságot, hogy az önkéntes modellre való átállás az átoltottság arányának csökkenésével járna Csehországban, ami megnehezítené, hogy az állam a polgárai felé fennálló közegészségügyi kötelezettségeit megfelelően teljesítse. Erre tekintettel a kötelező oltás modellje egy nyomós társadalmi szükségletre (pressing social need) adott állami reakció.

A kötelező oltás mellett továbbá releváns és elégséges indokok állnak, ez a közpolitika (és ezáltal az önrendelkezési jogba való beavatkozás) nem önkényes. Az egyén saját egészségének védelme mellett az átoltottság ráadásul azokat is védi, akik valamilyen nyomós egészségügyi okból nem kaphatják meg az oltást.

Az utolsó vizsgálandó pont az arányosság volt. A kötelező oltási program kilenc fertőző betegség ellen nyújt biztonságos és hatékony védelmet. Bár Csehország az általánosan kötelező védőoltás politikáját követi, ez nem jelenti azt, hogy a rendszer ne ismerne kivételeket. Vannak, akik egészségügyi okból nem kaphatnak oltást, de a bizonyos körben világnézeti okból is meg lehet tagadni az oltakozást.

Az oltást fizikailag nem lehet kikényszeríteni, az első kérelmezőre ki is szabott bírság pedig relatíve alacsony összegű, és csak egyszer kell befizetni. A kérelmezőknek a hazai jogrendszerben érdemi jogorvoslat állt rendelkezésére, közigazgatási és bírósági úton is támadhatók az egyes hátrányos jogkövetkezményeket megállapító döntések. A Nagykamara nem hagyta figyelmen kívül, hogy a fiatal gyermekek számára az óvodai környezet lehetőségének elveszítése jelentős hátrányos jogkövetkezmény, ami a 8. cikk szempontjából is értékelhető. Ugyanakkor e hátrány a most megvizsgáltak szerint egy legitim, társadalmi szempontból is indokolható jogi előírással való tudatos szembehelyezkedés egyenes következménye, amely időben korlátozott. Az iskoláskor elérésével ugyanis megszűnik, a gyermek oltottságtól függetlenül részt vehet az oktatásban.

Minderre tekintettel a cseh modell a versengő jogok között elfogadható egyensúlyt teremtett. A Nagykamarának nem dolga a lehetséges alternatív módok pontos hatását kutatni. Amennyiben a tagállamok közpolitikai szabályozása a nekik garantált mozgástéren belül marad, az intézkedésekkel járó jogkorlátozás nem egyezménysértő.

Minderre tekintettel a kötelező oltás cseh megoldása szükségesnek tekinthető egy demokratikus társadalomban, és mint ilyen, nem sérti az Egyezményt.

A Bíróság egyik kérelmező szempontjából sem látta relevánsnak a világnézeti szabadságot védő 9. cikkre alapított panaszt, így e kérdést érdemben nem is vizsgálta. A Nagykamara nem vizsgálta az ügyet az Első Kiegészítő Jegyzőkönyv 2. cikkében foglalt oktatáshoz való jog szemszögéből sem.

A döntéshez a belga bíró részleges különvéleményt csatolt, amelyben a oktatáshoz való jog és a kötelező oltás kérdésének érdemi vizsgálata mellett érvelt. A lengyel bíró különvéleményében leszögezte, hogy ugyan számos meggyőző érv felhozható a kötelező oltás mellett, ebben a konkrét ügyben azonban a cseh állam megítélése szerint ezek közül nem sorakoztatott fel és támasztott alá eleget ahhoz, hogy az egyezménysértés megállapítását mellőzni lehessen.

✉ Iratkozzon fel hírlevelünkre, és mi rendszeresen megküldjük Önnek a legfrissebb strasbourgi ügyek összefoglalóját!

Címlapképünk illusztráció, forrása: https://bit.ly/3a7q4UV

 

Ha már egyszer itt vagy…
Az Átlátszó nonprofit szervezet: cikkeink ingyen is olvashatóak, nincsenek állami hirdetések, és nem politikusok fizetik a számláinkat. Ez teszi lehetővé, hogy szabadon írhassunk a valóságról. Ha fontosnak tartod a független, tényfeltáró újságírás fennmaradását, támogasd a szerkesztőség munkáját egyszeri adománnyal, vagy havi előfizetéssel. Kattints ide a támogatási lehetőségekért!