Nicolae Virgiliu Tănase v. Romania [GC]
no. 41720/13
2019. június 25.

A román állampolgár bíró kérelmező enyhe alkoholos befolyás alatt három autót érintő balesetet szenvedett, amelyben életveszélyesen megsérült. A Bíróság Nagykamarájának az eset kapcsán alkalma nyílt állást foglalni abban a kérdésben, hogy a közúti balesetekkel kapcsolatban az államot az Egyezmény alapján milyen felelősség terheli.

79%

Év végéig még

21 125 027 forint

hiányzik a

költségvetésünkből.

Támogasd az Átlátszó

tényfeltáró munkáját!

atlatszo.hu/tamogatom

Az ügy előzményei

Az ügy kérelmezője, Nicolae Virgiliu Tănase román állampolgár, az eset idején bíró. 2004 decemberében autóbaleset részese volt, amelyben a mögötte haladó jármű beléhajtott, ő pedig egy éppen várakozó katonai járműnek ütközött. A baleset következtében súlyos sérüléseket szenvedett, több műtéten is átesett és több mint 200 napig orvosi ellátásra szorult. A 2005-ben és 2007-ben készített jelentések alapján a balesetet követően egy ideig életveszélyes állapotban volt, és poszttraumás stresszel is küzdött.

A balesetet követően a rendőrség azonnal nyomozást indított, amelynek keretében a helyszínen fényképeket készítettek, a három érintett jármű sofőrjétől vérmintát vettek, valamint tőlük és a járművek utasainak tanúvallomását is rögzítették.

2005 októberében a kérelmező polgári jogi igénye érvényesítése érdekében a büntetőeljárásban magánfélként lépett fel. Az ezt követő közel nyolc évben az ügy több fokot megjárt, a szakértők számos lehetséges forgatókönyvet megvizsgáltak annak kiderítése érdekében, hogy a balesetben ki milyen fokon tekinthető vétkesnek. Vizsgálták, hogy a kérelmező túl gyorsan hajtott-e, a mögötte haladó sofőr megtartotta-e a követési távolságot és a katonai jármű szabályosan várakozott-e. Alkohol jelenléte a sofőrök közül egyedül a kérelmező vérében volt kimutatható, a kérelmező ellen azonban nem emeltek vádat arra tekintettel, hogy a véralkoholszintje a törvényi 0.8‰ alatt volt.

Az eljárás során a kérelmező rendszeresen kifogásolta az eljáró nyomozókat és bírákat, és további szakértői vélemények beszerzését indítványozta.

Az ügyész végül a másik két érintett sofőr elleni vádat is ejtette arra tekintettel, hogy a katonai jármű szabályosan várakozott, illetve az eljárásban nem sikerült egyértelműen felderíteni, hogy a kérelmező mögött haladó autó becsapódása, a katonai járművel való ütközés, vagy ezek kombinációja okozta a kérelmező sérüléseit, az enyhe fokú alkoholos befolyásoltság és a sebesség nem megfelelő megválasztása miatt pedig a kérelmező is közrehatott a balesetben. A kérelmező a vádelejtést a főügyésznél megtámadta. Végül az ügy 2012 júniusában elévült.

A rékövetkező évben a kérelmező bírósági felülvizsgálat iránti kérelmét és alkotmányjogi panaszát is elutasították. Ezt követően fordult a Bírósághoz, kifogásolva többek között a hatóságok vele szemben tanúsított bánásmódját, valamint azt, hogy az eljárás indokolatlanul elhúzódott, az ügy érdemében való döntés hiányában pedig polgári jogi igényét a büntetőeljárásban nem tudta érvényesíteni.

Ütközést szimuláló szoftver. Forrás: bit.ly/2JgPKQC

A Bíróság döntése

A Bíróság eljáró kamarája a kormánnyal történő kommunikációt követően a Nagykamara elé utalta az ügyet, amely 2017 novemberében meghallgatást is tartott.

A Bíróságkérelmező panaszát két fő részre osztotta: először vizsgálta a büntetőeljárás hatékonyságával kapcsolatos kérdéseket, majd a hatóságok kérelmezővel szemben tanúsított magatartását.

I. A büntetőeljárás hatékonyságával kapcsolatos kérdések

A tizenhét tagú tanácsnak az ügy kapcsán lehetősége volt arra, hogy elvi éllel is tisztázza, az Egyezmény mely cikkei irányadók az életveszéllyel járó autóbalesetekkel kapcsolatos eljárások megítélése kapcsán.

E körben felmerül az élethez való jogot védő 2. cikk, a kínzás, illetve embertelen, megalázó bánásmód tilalmát rögzítő 3. cikk, valamint a magán-és családi élet tiszteletben tartását előíró 8. cikk.

A kérelmező által elsődlegesen hivatkozott 3. cikkel kapcsolatban, amely szerint „senkit sem lehet kínzásnak, vagy embertelen, megalázó bánásmódnak vagy büntetésnek alávetni”, a Bíróság kiemelte, hogy az eljárásban föl sem merült, hogy bármely sofőr szándékosan okozott volna sérülést a kérelmezőnek, a baleset pedig nem minősült e cikk szerint „bánásmódnak”, amelynek a kérelmezőt „alávetették” volna. Így az államnak e cikk alapján az ügyben nem volt kötelessége hatékony védelmet nyújtani a kérelmezőt ért sérelemmel kapcsolatban, azaz a 3. cikk e körben a Bíróság szerint nem releváns.

A 8. cikk a polgárok fizikai és pszichológiai integritásának hatékony állami védelmét írja elő. E körben a Bíróság rámutatott, hogy a közúti közlekedés szabályozásával az állam minden tőle elvárhatót megtett a balesetek kockázatának minimalizálása érdekében, a sofőröknek pedig nem állt szándékában a sérülés okozása, így az államnak velük szemben nem kellett volna hatékonyabb védelmet biztosítania.

A 2. cikkel kapcsolatban a Bíróság felidézte, hogy az élethez való jog sérelme nem csak halállal végződő események és emberölési célzatú cselekmények által valósulhat meg. Abban az esetben, ha valakinek (akár állami szereplő, akár más) a magatartása az életet közvetlenül fenyegető helyzetet eredményezett, a Bíróság konkrét sérülés nélkül is megállapíthatja a 2. cikk sérelmét. Amennyiben valaki életveszélyes sérüléseket szenved, a 2. cikk megsértése szintén vizsgálható. A Bíróság ehelyütt felidézte az R.R. and Others v. Hungary-ügyet, ahol a kérelmező tanúvédelmének megtagadása a maffia életveszélyes bosszújával fenyegette a kérelmezőt.

A konkrét esetben a Bíróság a bizonyítékok alapján úgy ítélte meg, hogy a kérelmező sérülései életveszélyesek voltak. Arra tekintettel, hogy ezeket nem állami szereplők okozták, az állam felelőssége az ügy felderítésében és a megfelelő jogorvoslat (elégtétel) biztosításában áll.

A 2. cikk szerinti vizsgálat (felderítés hatékonysága)

A Bíróság megítélése szerint a baleset körülményeit a hatóságok megfelelően felderítették, a bizonyítékokat összegyűjtötték. A büntetőeljárás megszüntetésére vonatkozó döntés nem volt megalapozatlan vagy önkényes, az ügyész a vádat az évek alatt összegyűjtött bizonyítékok mérlegelése alapján ejtette. A kérelmezőnek az eljárás során lehetősége volt bizonyítási és kizárási indítványokat tenni, továbbá hozzáfért az ügy irataihoz is. A Bíróság kiemelte, hogy e körülmények mellett a 2. cikk szerint nem vonható felelősségre az állam a büntetőeljárást megszüntetése miatt. A Bíróság a fentiekre tekintettel összességében az eljárást a 2. cikk szempontjából megfelelőnek minősítette, és 13:4 arányban nem állapított meg egyezménysértést.

A 6. cikk szerinti vizsgálat (hatékony jogorvoslat; az eljárás elhúzódása)

A kérelmező arra is hivatkozott, hogy a büntetőeljárás keretében magánfélként polgári jogi igényt kívánt érvényesíteni a két sofőr ellen zajló büntetőeljárásban, az eljárást azonban megszüntették, így kártérítési igénye érdemi elbírálás nélkül maradt. A Bíróság e körben megjegyezte, hogy a kérelmezőnek a büntetőeljárásban fellépés helyett lehetősége lett volna polgári pert indítani, és bár ezt a büntetőeljárás idejére minden bizonnyal felfüggesztették volna, a vád elejtését követően az ügyet a polgári bíróság elbírálhatta volna. Erre tekintettel a Bíróság 16:1 arányban azt állapította meg, hogy nem sérült a kérelmező hatékony jogorvoslathoz való joga.

Az eljárás hét év nyolc hónapig tartott. A Bíróság az eset bonyolultságára tekintettel ezt nem ítélte kirívóan soknak, különös figyelemmel arra, hogy a szakértőknek számos forgatókönyvet meg kellett vizsgálniuk a balesettel kapcsolatban. A hatóságok az eljárás ideje alatt végig aktívak voltak, nyomozati cselekményeket végeztek, és jelentős erőfeszítéseket tettek a tényállás pontos felderítése érdekében. Az eljárás elhúzódásának ráadásul olyan okai is voltak, amelyekért az állam nem felelős. Ilyennek tekintette a Bíróság, hogy a kérelmező egészségi állapota hosszú ideig nem tette lehetővé a kihallgatását, illetve hogy a kérelmező maga is számos, az eljárást lassító kizárási és bizonyítási indítványt tett. Erre tekintettel a Nagykamara 10:7 arányban úgy döntött, hogy a 6. cikk ezen vonatkozását sem sértette az eljárás.

II. A hatóságok magatartásával kapcsolatos kérdések

A Bíróság felidézte, hogy a 3. cikk megsértését korábban a hatóságok eljárás során tanúsított magatartása tekintettel is megállapította. Ezek jellemzően a Çakıcı-ügyhöz hasonlóan olyan esetek voltak, ahol a hatóságok közönyt tanúsítottak egy eltűnt személy felkutatása kapcsán. A nagykamarai Varnava-ügyben a kérelmezők családtagjainak eltűnésével kapcsolatos bizonytalanságot rótta föl a Bíróság a tétlen török hatóságoknak, és állapította meg a 3. cikk sérelmét. A jelen ügyben azonban a Bíróság a hatóságoknak a kérelmezővel szemben tanúsított magatartását nem találta a fenti ügyekhez hasonlónak, ezért a kérelem e részét nyilvánvalóan megalapozatlannak minősítette.

A döntéshez öt bíró közös részleges különvéleménye mellett összesen négy bíró további három különvéleményt is csatolt, részletesen kifejtve az egyes kérdésekben a nagykamarai többségtől eltérő álláspontjukat.

✉ Iratkozzon fel hírlevelünkre, és mi hetente megküldjük Önnek a legfrissebb strasbourgi ügyek összefoglalóját!

Címlapkép: Helyszínelő rendőr. Az autóbalesetek hatékony felderítése az állam kötelezettsége. Forrás: http://bit.ly/2JiedF5