Strasbourgi Figyelő

A strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságának fontosabb friss döntéseinek összefoglalása

Hír

Meghosszabbodnak a különleges szabályok; Robert Spano a Bíróság új elnöke

Támogasd a munkánkat pólóvásárlással!

2020. április 20-án Róbert Ragnar Spanó izlandi bírát választotta elnökévé a Bíróság.

Spano tisztségében a görög Linos-Alexandre Sicilianost váltja majd, mandátumát 2020. május 18. napjától tölti be.

Robert Spano 1972-ben született, többek között az Oxfordi Egyetemen tanult. Egyetemi oktatói és közszolgálati karrierjét követően 2013 novembere óta a Bíróság bírája. 2017 májusa és 2019 áprilisa között a Bíróság II. szekciójának elnöke, 2019 május 5-e óta a Bíróság alelnöke volt.

A Bíróság új alelnökének a horvát Ksenija Turković-ot választották.

A bírák részletes önéletrajza itt elérhető.

Robert Spano, a Bíróság megválasztott elnöke. Forrás: bit.ly/2Wd9HOQ

A Strasbourgi Figyelő blogon is beszámoltunk a Bíróság által a járványügyi helyzetre tekintettel bevezetett rendkívüli ügyrendről. A Bíróság döntött ezek meghosszabbításáról is, az alábbiak szerint:

  • A kérelmek benyújtására rendelkezésre álló idő azonban további két hónappal meghosszabbodik: 2020 június 15-ig a le nem járt határidők nyugszanak (kivéve a Nagykamarához folyamodás három hónapos határidejét!)
  • Az egyesbírók által hozott, nyilvánvaló megalapozatlanságot megállapító döntésekről a kérelmezőket csak a járványhelyzet megszűntét követően értesítik
  • A sürgős és néhány kiemelten fontos ügy kivételével a Bíróság a járványhelyzet ideje alatt nem kommunikálja a kérelmeket az alperes kormányok felé
  • A bíróság döntéseit és ítéleteit elektronikus formában továbbra is közzéteszik és megküldik a kérelmezőknek, papír alapú értesítést azonban a Bíróság a járványhelyzet ideje alatt nem küld
  • A bizottságok, kamarák és a Nagykamara az írásbeli eljárás biztosította keretek között folytatja az ügyek feldolgozását, kérelmeket pedig továbbra is be lehet nyújtani a Bírósághoz

 

2020. április 30.

✉ Iratkozzon fel hírlevelünkre, és mi hetente megküldjük Önnek a legfrissebb strasbourgi ügyek összefoglalóját!

Ha már egyszer itt vagy…
Az Átlátszó nonprofit szervezet: cikkeink ingyen is olvashatóak, nincsenek állami hirdetések, és nem politikusok fizetik a számláinkat. Ez teszi lehetővé, hogy szabadon írhassunk a valóságról. Ha fontosnak tartod a független, tényfeltáró újságírás fennmaradását, támogasd a szerkesztőség munkáját egyszeri adománnyal, vagy havi előfizetéssel. Kattints ide a támogatási lehetőségekért!

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Bankkártya
  • Átutalás
  • PayPal
  • 1%
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat bankkártyás fizetéssel! Köszönjük.

2 990 Ft 5 990 Ft 14 990 Ft Egyedi összeg

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás

Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

1% TÁMOGATÁS

  • ikon ikon

    Viselj Átlátszós pólót!

    Támogasd a munkánkat 10 ezer forint adománnyal, mi pedig megajándékozunk egy pólóval. Katt a részletekért.

  • ikon ikon

    Üvegvisszaváltással

    Támogasd a munkánkat palackvisszaváltással, kattints az üvegvisszaváltós oldalra, mentsd el a kódunkat, és használd azt a Repontoknál!

  • ikon ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

Megosztás