Romeo Castaño v. Belgium
no. 8351/17
2019. július 9.

Az ETA baszk terrorszervezet által elkövetett gyilkosság gyanúsítottja ellen a spanyol hatóságok európai elfogatóparancsot adtak ki. Bár Belgiumban letartóztatták a feltételezett elkövetőt, a spanyol börtönhelyzetre hivatkozva a belga bíróság megtagadta az elfogatóparancs végrehajtását és a gyanúsított kiadatását. A Bíróság helyeselte, hogy a belga igazságszolgáltatás mérlegelte a kiadatással járó esetleges alapjogsérelem veszélyét, a döntés indokolása azonban nem volt kellően megalapozott.

Az ügy előzményei

Az ügy kérelmezője Ramón Romeo spanyol alezredes öt gyermeke. Az alezredest 1981-ben Bilbaóban magukat az ETA baszk terrorszervezet tagjának valló fegyveresek megölték. 2004-ben és 2005-ben a kiemelt, államellenes és terrorizmussal kapcsolatos ügyekben hatáskörrel rendelkező spanyol Nemzeti Törvényszék (Audiencia Nacional) bírája két európai elfogatóparancsot is kiadott a baszk származású N.J.E. ellen, akit a spanyol hatóságok a gyilkosság elkövetésével gyanúsítottak.

A gyanúsítottat 2013-ban Belgiumban a belga hatóságok letartóztatták. Az ellene érvényben lévő spanyol európai elfogatóparancsot a belga bíróság végrehajthatónak minősítette. A gyanúsított fellebbezése nyomán azonban a másodfokon eljáró tanács megtagadta az elfogatóparancs végrehajtását arra hivatkozva, hogy N.J.E. kiadatása az alapjogainak sérelméhez vezetne. A döntés következtében N.J.E. őrizetét a belga hatóságok megszüntették.

A Szövetségi Ügyészség fellebbezett a döntés ellen, a Semmítőszék azonban helybenhagyta az elfogatóparancs végrehajtását megtagadó döntést.

2015-ben a Nemzeti Törvényszék újabb európai elfogatóparancsot bocsátott ki N.J.E. ellen, amelynek végrehajtását a belga hatóságok a korábbiakkal egyező indokok alapján ismét megtagadták.

Az Egyezmény élethez való jogot deklaráló 2. cikkére hivatkozva fordultak a Bírósághoz. Arra hivatkoztak, hogy az elfogatóparancs végre nem hajtásával a belga hatóságok lehetetlenné tették, hogy a spanyol igazságszolgáltatás felelősségre vonja édesapjuk feltételezett gyilkosát.

Az ügy érdekessége, hogy beavatkozóként N.J.E.-t és a Terrorizmus Áldozatainak Közösségét (Colectivo de víctimas del terrorismo) is meghallgatta a Bíróság.

A Bíróság döntése

Spanyolország a belga hatóságok együttműködését az európai elfogatóparancsról és a tagállamok közötti átadási eljárásokról szóló (2002/584/IB) tanácsi kerethatározat alapján kérte. A Bíróság azon a két kérdésen keresztül ítélte meg az ügyet, hogy

• a belga hatóságok az együttműködési kérelemre megfelelő minőségű választ adtak-e, illetve hogy
• az együttműködést megtagadó döntésben felhozott érvek legitim indoknak tekinthetők-e  az Egyezmény alapján.

Az első kérdés kapcsán a Bíróság úgy foglalt állást, hogy a belga hatóságok válaszukat megfelelően megindokolták. A Semmítőszék 2013-as döntését arra alapította, hogy az elfogatóparancs végrehajtása és a Spanyolországnak történő kiadatás nyomán sérülhetnek N.J.E. alapvető jogai. A Semmítőszék döntése konkrét veszélyként arra utalt, hogy N.J.E. fogvatartása a spanyol börtönben a kínzás, embertelen, illetve megalázó bánásmód tilalmát deklaráló 3. cikk sérelmével járhat. A harmadik, 2016-os elfogatóparancs kapcsán az eljáró belga bíróság pedig arra jutott, hogy az abban megjelölt új bizonyítékok a Semmítőszék döntésében foglalt aggályokat nem érintik, azok továbbra is fennállnak. A spanyol börtönkörülményekkel kapcsolatos aggályokat az ENSZ Emberi Jogi Bizottságának 2015-ben publikált országjelentése is megerősítette, amely egyebek mellett a mindennemű kapcsolattartást kizáró magánelzárás intézményének eltörlésére hívta fel Spanyolországot.

Minderre tekintettel a Bíróság arra jutott, hogy a belga hatóság megfelelően értelmezte és érvényre juttatta a Pirozzi v. Belgium-ügyben a Bíróság által az európai elfogatóparanccsal kapcsolatos követelményeket, amelyek értelmében a kölcsönös elismerés elve nem érvényesülhet automatikusan és mechanikusan, az Egyezményben foglalt alapjogok érvényesülését e körben is biztosítani kell.

A második kérdés kapcsán a Bíróság a Soering-ügyre is utalva hangsúlyozta, hogy a kiadatás megtagadásának legitim indokául szolgál az, ha alappal feltehető, hogy a fogadóországban sérülnének a kiadott személy Egyezményben garantált jogai. Ez adott esetben az európai elfogatóparancs végrehajtásának megtagadását is indokolttá teheti. Ehhez azonban az egyezményes jogok sérelmének veszélye megalapozott ténybeli alapokon kell, hogy nyugodjon, figyelemmel arra is, hogy a kiadatás megtagadása mások jogainak érvényesülését is veszélyeztetheti.

A belga döntések ténybeli megalapozottságának vizsgálata körében a Bíróság arra jutott, hogy a határozatok az „aktuális spanyol történelmi-politikai helyzetre” és nemzetközi szervezetek jelentéseire, így a fent hivatkozott ENSZ-dokumentumra és az Európa Tanács Kínzás Megelőzésére Létrehozott Bizottságának (CPT) 2011-es látogatása nyomán készült jelentésre hivatkoztak.

A 2016-os belga döntést vizsgálva a Bíróság kiemelte, hogy az eljáró bíróság csupán visszautalt a Semmítőszék döntésére. Tette ezt annak ellenére, hogy a harmadik, 2015-ös elfogatóparancs indokolásában a spanyol hatóságok kifejezetten kitértek a Semmítőszék döntésének alapjául szolgáló magánelzárás jellemzőire. A belga bírói tanács N.J.E. konkrét helyzetét sem vizsgálta, a veszély fennállását csupán absztrakt megállapításokból vezette le. A Bíróság kiemelte, hogy amennyiben a harmadik elfogatóparancsban közölt információ nem volt elégséges, az európai elfogatóparancsról szóló belga törvény alapján lehetőség lett volna további, N.J.E.-re és az őt fenyegető elzárásra vonatkozó specifikus információkat kérni a spanyol hatóságoktól. Ezt azonban a belga hatóságok nem tették meg.

A Bíróság héttagú kamarájának egyhangú értékelése szerint azzal, hogy az alapos és egyediesített döntéshez szükséges információkat nem szerezte be, a belga hatóság megsértette az Egyezmény 2. cikkéből következő elvárást, amely a gyilkossági ügyek hatékony felderítésének követelménye mellett a részes államokkal szemben az e felderítéssel kapcsolatban együttműködési kötelezettséget is előír. A döntés e vonatkozásban hivatkozik a blogon korábban feldolgozott Güzelyurtlu-ügyre is.

A Bíróság hangsúlyozta, hogy határozata nem jelenti automatikusan azt, hogy a belga hatóságoknak ki kellene adnia N.J.E.-t Spanyolországnak. A belga államnak ugyanis továbbra is kötelessége az együttműködés keretében alaposan megvizsgálja, hogy a kiadatás nem veszélyezteti-e az érintett Egyezményben foglalt jogait.

A Bíróság általános, elvi éllel is megjegyezte, hogy a tagállamoknak bármilyen kiadatás végrehajtása előtt meg kell győződnie arról, hogy a kiadatás nem veszélyezteti az érintett 3. cikkben foglalt jogait.

Az egyezménysértésre tekintettel a Bíróság a kérelmezőknek fejenként 5.000 euró nem-vagyoni kártérítést és összesen 7.260 euró, a költségekkel kapcsolatos vagyoni kártérítést is megítélt.

A döntéshez az izlandi Robert Spano, a Bíróság alelnöke párhuzamos indokolást csatolt, amelyben a közösségi (Uniós) jog és az Egyezmény között fennálló kényes egyensúlyra mutat rá, kiemelve, hogy a közösségi jogot az Európai Unió Alapjogi Chartájának megfelelően kell alkalmazni, és a Charta 52. cikk (3) bekezdése maga utal az Egyezményre: a Charta és az Egyezmény által is védett jogok esetében a Charta is garantálja az Egyezmény által biztosított védelmi szintet. A párhuzamos vélemény szerint a jelen döntés hozzájárul a közösségi jog és az Egyezmény közötti szimmetria fejlesztéséhez és a két jogrendszer közötti egyensúly fenntartásához. A párhuzamos indokoláshoz az albán Darian Pavli is bíró is csatlakozott.

✉ Iratkozzon fel hírlevelünkre, és mi hetente megküldjük Önnek a legfrissebb strasbourgi ügyek összefoglalóját!

Címlapkép: Az ETA baszk terrorszervezet „sajtótájékoztatója”. A szervezet 2018 április 16-án közzétett levelében kimondta feloszlását. Forrás: http://bit.ly/2LlsTXN