Brzeziński v. Poland
no. 47542/07
2019. július 25.

A 2006-os lengyel helyhatósági választásokon jelöltként induló kérelmező a kampány során egy kiadványban a regnáló polgármestert és a képviselőtestület tagjait bírálta. Felrótta nekik, hogy nem tartották be korábbi ígéreteiket, és a saját gazdagodásuk érdekében szövetkezett kartellként működnek. A kérelmezőt helyreigazításra, bocsánatkérésre és közel 400.000 forintnyi zlotyi kifizetésére kötelezték, ami a Bíróság szerint a politikai vita aránytalan korlátozását jelentette.

Az ügy előzményei

A kérelmező, Zenon Brzeziński 2006 októberében a lengyel helyhatósági választáson ellenzéki jelöltként indult az önkormányzati képviselőtestületi tagságért. A kampány során egy társával (az ügyben A.B.) kampánybrosúrát készítettek, amiben saját pártjukat népszerűsítették, kritizálva az inkumbens városvezetést. A kritika elsősorban a polgármestert és a képviselőtestületet illette. A kiadvány a szennyvízrendszer hibái és a be nem tartott választási ígéretek számonkérésén felül azt is állította, hogy a testület tagjai kartellként működnek, és a pozícióikat nyerészkedésre használják.

A polgármester és egy érintett képviselőtestületi tag a kiadvány miatt feljelentette a kérelmezőt és A.B.-t, ideigenes intézkedést is kérve a brosúra terjesztésének megakadályozása érdekében. A felperesek ezen felül nyilvános bocsánatkérést és helyreigazítást is kértek.

Október 27-én reggel a kérelmezőt a bíróság telefonon idézte az aznap délután fél kettőre kitűzött tárgyalásra, amelyre a kérelmező nem ment el. A bíróság még aznap döntést is hozott. A felperesek A.B. ellen ejtették a vádat, így ellene az eljárást megszüntették.

A kérelmező állításaival kapcsolatban a lengyel bíróság megállapította, hogy azok szerint a képviselők elsikkasztották a közvagyont, ennek valóságalapját azonban a bíróság rendelkezésére álló bizonyítékok nem igazolták. Erre tekintettel az eljáró tanács a kérelmezőt eltiltotta a kiadvány további terjesztésétől, nyilvános bocsánatkérésre és helyreigazításra kötelezte, valamint neki kellett viselnie a 360 zlotyis (körülbelül 30.000 forint) perköltséget és át kellett utalnia 5.000 zlotyit (körülbelül 380.000 forint) egy jótékonysági szervezetnek.

Az értesítéssel és a határidőkkel kapcsolatos eljárásjogi vitát követően 2007 áprilisában a másodfok érdemben vizsgálta, és elutasította a kérelmező fellebbezést. E döntés megerősítette, hogy a kérelmező az elsőfokú tárgyalásról szabályszerűen értesítés ellenére maradt távol, az eljáró tanács pedig a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján helyes döntést hozott.

A kérelmező 2007 októberében fordult a Bírósághoz a véleménynyilvánítás szabadságát rögzítő 10 cikk és a tisztességes tárgyaláshoz való jogot deklaráló 6. cikk megsértésére hivatkozva.

A Bíróság döntése

A Bíróság megállapította, hogy az ügyben nem volt vitás, hogy a kérelmező elleni ítélet a véleménynyilvánítás jogának korlátozását jelentette, ahogyan az sem, hogy a korlátozás jogszabályon alapult, és az Egyezmény szerinti legitim célt, mások jó hírnevének, illetve jogainak védelmét célozta.

A Bíróságnak tehát abban a kérdésben kellett állást foglalnia, hogy e korlátozások szükséges intézkedésnek minősülnek-e egy demokratikus társadalomban (hiszen a 10. cikk 2. bekezdése csak ilyen korlátozást enged meg).

A Bíróság az általános szempontok tekintetében utalt a nagykamarai Lindon Otchakovsky-Lauren and Julys- és a July and Sarl Libération-ügyekre, hangsúlyozva, hogy főszabályként a strasbourgi plénumnak nem feladata a nemzeti bíróságok mérlegelés alapján hozott döntésének felülbírálata. A Bíróság e körben azt vizsgálja, hogy a nemzeti bíróságok a mérlegelés során valamennyi releváns szempontot figyelembe vettek-e, és az elérni kívánt legitim célhoz képest arányos volt-e a kérelmező jogába történő beavatkozás.

A Bíróság a konkrét ügyben jelentőséget tulajdonított annak, hogy az eset a helyhatósági választások kontextusában történt, amelyen a kérelmező maga is jelöltként indult. A kifogásolt brosúra az éppen regnáló képviselők korábbi választási ígéreteinek be nem tartásával és a városvezetésre vonatkozó alkalmasságuk kérdésével foglalkozott. E kérdések vitathatatlanul közügyek, amelyek megvitatására a választási kampány a legalkalmasabb időszak.

A Bíróság kiemelte, hogy az Egyezmény 10. cikke igen szűk körben engedi meg a közügyekről szóló politikai kommunikáció korlátozását, a politikusok bírálhatósága pedig az 1986-os Lingens-ügyben kifejtettek szerint az átlagosnál is szélesebb körű, hiszen ők önként vállalták a közszerepléssel járó fokozott kritikát. A Jean-Jacques Morel-ügyben is rögzítettek értelmében a kérelmező mint jelölt és az éppen hivatalban lévő polgármester, azaz közvetlen politikai ellenfelek közötti politikai kommunikáció még e kategórián belül is kiemelt védelemben részesül.

A Bíróság elismerte, hogy a hamis vagy félrevezető információk terjesztésének korlátozása a vita színvonalának megőrzése érdekében legitim cél. A Bíróság e körben is megismételte, hogy az állítások megalapozottságának vizsgálata a nemzeti bíróságok feladata, e vizsgálat során azonban érvényre kell juttatniuk a 10. cikk szempontjait is. A jelen ügyben azonban a nemzeti bíróságok döntéséből nem tűnik ki, hogy az állítások alapjául szolgáló tények igazságtartalmát e fórumok érdemben vizsgálták volna. Ehelyett a Bíróság úgy érzékelte, hogy a döntés kritika nélkül fogadta el, hogy a kérelmező állításai rosszhiszeműen állítják csalás és sikkasztás bűncselekmények elkövetését.

Politikai kommunikációról lévén szó, a Bíróság túlzónak találta, azt az elvárást, hogy az állítások valóságtartalmát a kérelmező igazolja. Ehelyett a Bíróság értékelése szerint elegendő lett volna a jóhiszeműség és az állításokkal kapcsolatos kellő körültekintés, azaz a létező ténybeli alap igazolása. Bár a cikkek sarkos megfogalmazása és olykor ironikus hangvétele vitathatatlan volt, a háromtagú bizottság értékelése szerint ezek a közlések nem minősültek vulgárisnak vagy indokolatlanul támadó jellegűnek. A helyi vitakultúrát is figyelembe véve a Bíróság ezeket a megengedett túlzás és provokáció kategóriájába tartozónak tekintette.

Minderre tekintettel a kérelmező véleménynyilvánításának korlátozása nem volt egyensúlyban a védeni kívánt érdekkel, a regnáló hatalom képviselői jó hírnevének védelmével.

Mindezen felül a brosúra terjesztésének megtiltása mellett a lengyel bíróság helyreigazításra és pénzfizetésre is kötelezte a kérelmezőt. Ezek a Bíróság megítélése szerint összességükben a kérelmezőt politikai kommunikációja miatt sújtó büntetésnek minősültek.

Mindezek mellett a Bíróság megjegyezte, hogy a kérelmező a szabályszerű idézés ellenére nem jelent meg a tárgyaláson, a lengyel bíróság pedig az igazolási kérelmet elutasította arra tekintettel, hogy sem a telefonban nem jelezte a később hivatkozott egészségügyi problémákat, sem utólag nem igazolta megfelelően a távolmaradást. Erre tekintettel a Bíróság elfogadta, hogy a tárgyalásról való távolmaradással maga is hozzájárult ahhoz, hogy az üggyel kapcsolatos álláspontját a lengyel bíróság nem ismerhette meg.

Összességében azonban a kérelmező véleménynyilvánításhoz való jogába történő beavatkozás aránytalan volt, erre tekintettel a Bíróság háromfős bizottsága egyhangúlag megállapította a 10. cikk megsértését, és a kérelmező által kért 10.000 euró nagy részét, 9.700 eurót nem-vagyoni kártérítésként meg is ítélt a kérelmezőnek.

A tisztességes eljárásra vonatkozó, a 6. cikkre alapított panaszt a Bíróság a 10. cikk vonatkozásában megállapított egyezménysértésre tekintettel nem tartotta szükségesnek.

✉ Iratkozzon fel hírlevelünkre, és mi hetente megküldjük Önnek a legfrissebb strasbourgi ügyek összefoglalóját!

Címlapkép: angol politikai pamflet 1641-ből. A szatíra hagyományos része a politikai vitának. Forrás: http://bit.ly/2KsNrL5