Miljević v. Croatia
no. 68317/13
2020 június 25.

A háborús bűnökkel vádolt kérelmező az utolsó szó jogán az ellene valló tanúk befolyásolásával vádolt meg egy ismert horvát háborús veteránt. A kijelentések miatt becsületsértés vádjával eljárás indult, amelyben a kérelmezőt bűnösnek találta a horvát bíró. A Bíróság túlzónak találta a büntetőjogi felelősség megállapítását arra tekintettel, hogy kijelentéseket a vádlott védekezése körében, közérdeklődésre számot tartó ügyben, közéleti szereplőre vonatkozóan tette.

Az ügy előzményei

A kérelmező Rade Miljević horvát állampolgár ellen 2006-ban emeltek vádat háborús bűncselekmény gyanúja miatt. A vád szerint a kérelmező a Délszláv háború során 1991-ben részt vett négy rabosított civil meggyilkolásában. A bűncselekmény nagy médiavisszhangot váltott ki, egy országos horvát csatorna még saját televíziós műsort is szentelt a témának. A kérelmezőt 2008-ban bűnösnek találták, a megismételt eljárás eredményeképpen azonban végül jogerősen felmentették a vádak alól.

Első, elítéléshez vezető perének végén a kérelmező az utolsó szó jogán előadott felszólalásában politikai ügynek minősítette a vádemelést, amelynek hátterében a beszéd szerint Ivica Pandža Orkan, a horvát hadsereg nyugalmazott ezredese, illetve az általa indított médiahadjárat állt. A kérelmező beszéde szerint Pandža-Orkan hamis tanúzásra bujtotta fel a vád egyik tanúját. (Pandža-Orkan a Délszláv háborúban horvátok ellen elkövetett háborús bűnök elkövetőinek felkutatásában vállalt szerepe miatt ismert személyiség Horvátországban.) A pert és a beszédet számos horvát televízió közvetítette.

A beszédet követően az ezredes feljelentést tett rágalmazás miatt. A perben a kérelmezőt 2013-ban jogerősen ezer Kuna (kb. 45.000 forint) pénzbüntetésre és a sértett ügyvédi költségének megtérítésére kötelezték. A kérelmező alkotmányjogi panasszal élt, amelyet azonban a horvát alkotmánybíróság visszautasított. A kérelmező ezt követően a véleménynyilvánítás szabadságát garantáló 10. cikk megsértése miatt a Bírósághoz fordult.

A Bíróság döntése

A Bíróság álláspontja szerint a vádlott által a tárgyaláson elmondottak miatt történő elmarasztalás a tisztességes eljárást garantáló 6. cikk és a 10. cikk szempontjából is releváns lehet. Az eset egyedi körülményei döntik el, melyik vonatkozás hangsúlyosabb. Jelen ügyben a Bíróság a véleménynyilvánítás szabadsága szemszögéből közelítette meg a kérdést. Ettől függetlenül a strasbourgi bírák hangsúlyozták, hogy a vádlotti beszéd eljárásjogi jelentőségét is szem előtt tartották az ügy megítélésekor.

A felek között nem volt vitás, hogy az elítélés törvényben meghatározott jogalapon nyugodott, és az sem, hogy az intézkedés mások jó hírnevének és jogainak védelmét szolgálta, ami az Egyezmény szerint a korlátozás legitim célja. A Bíróság elfogadta továbbá, hogy a korlátozás hozzájárulhatott bíróságok tekintélyének és pártatlanságának fenntartásához, ami szintén megengedett alapja a jogkorlátozásnak. A kérdés tehát az volt, hogy a kérelmező elítélése szükséges mértékű beavatkozás volt-e a véleménynyilvánítás szabadságába.

A szükségesség (és benne az arányosság) szempontjai tekintetében a Bíróság visszautalt többek között a nagykamarai Morice– és Bédat-ügyekre. A Denisov-ügyre mutatva a Bíróság azt is kiemelte, hogy a jóhírnevet az Egyezmény 8. cikke is védi, így a részes államoknak egyezményes kötelessége fellépni a jóhírnévsértő megnyilvánulásokkal szemben. Ahogyan a Von Hannover (No.2)-ügyben is kifejtette a Nagykamara, a véleménynyilvánítás szabadságához és a jóhírnév védelméhez való jog ütközése esetén a részes államok (bíróságainak) feladata a megfelelő egyensúly megtalálása. Ennek felülvizsgálata során a Bíróság tiszteletben tartja a tagállamok bizonyos fokú mérlegelési szabadságát (margin of appreciation).

A közügyek, közérdeklődésre számot tartó események megvitatása körében ugyanakkor a Bíróság töretlen gyakorlata értelmében a véleménynyilvánítás szabadságának korlátozására csak nagyon szűk körben van lehetőség, ilyen beszéd vonatkozásában a tagállamok mozgástere is szűkebb. A tárgyaláson elmondottakat a bíróság tekintélyének fenntartása érdekében is korlátozni lehet, ugyanakkor a fegyverek egyenlősége és a tisztességes eljárás követelményeire figyelemmel még a heves vitát is tolerálni kell. A Brandstetter-ügyre is figyelemmel ugyanakkor még a védelemhez való jog és a védekezés joga sem jelenti azt, hogy a védekezés bármilyen módja, így különösen a becsületsértő védekezés korlátlan védettséget élvez. Büntetőügyben a védelem (így a terhelt) által előadottak vonatkozásában azonban a becsületvédelem büntetőjogi eszközeihez csak legvégső esetben lehet nyúlni.

A konkrét ügyben a kérelmező felszólalásában a tanúk befolyásolásával, azaz bűncselekménnyel vádolta meg Pandža-Orkan-t, ami a horvát bíróság értékelése szerint alkalmas volt a sértett társadalmi megbecsülésének aláásására. A sértett ugyanakkor a horvát közélet aktív szereplője, aki a háborús cselekményeknek szentelt műsor riportereinek is adott tanácsot, hallgatóságként a kérelmező tárgyalásán is részt vett. Minderre tekintettel a Bíróság értékelése szerint Pandža-Orkan saját elhatározásából a nyilvánosság által ismert személyiség volt, és mint ilyen, a személyiségi jogaiba való beavatkozás, azaz a kritika magasabb fokát is el kell tűrnie (ideértve az alaptalan kritikát is). A kérelmező kijelentései bár túlzóak voltak, és összességében az ellene valló tanúk szavahihetőségének megkérdőjelezésére irányultak, azaz az alapul fekvő büntetőügy szempontjából relevánsnak tekinthetők. A Bíróság a kérelmező rosszhiszeműségét e körülményekre is tekintettel nem látta igazoltnak.

A kijelentéssel okozott sérelem nagysága szempontjából a Bíróság fontosnak tartotta megemlíteni, hogy bár Pandža-Orkan-t saját elmondása szerint nagyon megviselték az állítások, vele szemben a kérelmező kijelentéseiben szereplő bűncselekmény miatt sohasem indult büntetőeljárás.

Az Egyezményben védett jogok közötti egyensúly szempontjából a szankció súlyának is jelentősége van. Az ügyben a horvát bíróság a törvényi minimumban állapította meg a pénzbüntetés mértékét. A Bíróság ugyanakkor rámutatott, hogy a kérelmezőt bűnösnek találták és elítélték, ami a kiszabott büntetésre tekintet nélkül, önmagában is súlyos következmény.

A fentiekre figyelemmel a Bíróság egyhangúlag úgy foglalt állást, hogy az elítélés aránytalan beavatkozást jelentett a kérelmezőt bűnügy vádlottjaként a védekezés körében megillető véleménynyilvánítás szabadságába. A túlzott korlátozást Pandža-Orkan jó hírnévhez fűződő jogának védelme sem indokolta, a héttagú Kamara így egyhangúlag megállapította a 10. cikk megsértését.

A Bíróság a kérelmező tisztességes eljárásra vonatkozó, 6. cikkre alapított kérelmét elutasította.

Vagyoni kártérítésként a Bíróság a kérelmezőnek a bűnösítő ítélet következtében keletkezett költségeit ítélte meg, a kért 20.000 euró nem-vagyoni kártérítési igényt pedig teljes egészében elutasította, e körben elegendő elégtételnek tekintve az egyezménysértés tényének megállapítását.

✉ Iratkozzon fel hírlevelünkre, és mi hetente megküldjük Önnek a legfrissebb strasbourgi ügyek összefoglalóját!

Címlapkép: Ivica Pandža-Orkan. Többet kell tűrnie. Forrás: https://bit.ly/32EfUIu

 

Ha már egyszer itt vagy…
Az Átlátszó nonprofit szervezet: cikkeink ingyen is olvashatóak, nincsenek állami hirdetések, és nem politikusok fizetik a számláinkat. Ez teszi lehetővé, hogy szabadon írhassunk a valóságról. Ha fontosnak tartod a független, tényfeltáró újságírás fennmaradását, támogasd a szerkesztőség munkáját egyszeri adománnyal, vagy havi előfizetéssel. Kattints ide a támogatási lehetőségekért!