Bezárás
Strasbourgi döntés

A bírák szólásszabadsága korlátozható, egymást nyilvánosan kevésbé kritizálhatják

Panioglu v. Romania
no. 33794/14
2020. december 8.

A Bukaresti Fellebbviteli Bíróság bírája az akkori román főbíróval szemben kritikus véleménycikket publikált. Ebben a rendszerváltás előtt betöltött pozíciójára utalva Ügyész Elvtársnak nevezte a Semmítőszék elnökét, aki részt vett “a szocialista rendszer ellenségeinek kigyomlálásában”. A cikk fegyelmi elmarasztaláshoz vezetett, és a kérelmező későbbi előléptetésével kapcsolatban is figyelembe vették. A Bíróság szerint ugyanakkor e szankciók nem voltak aránytalanok, az igazságszolgáltatásba vetett bizalom érdekében pedig a bírák közéleti megszólalásai szélesebb körben korlátozhatók.

Támogasd a munkánkat pólóvásárlással!

Az ügy előzményei

Az ügy kérelmezője a Bukaresti Fellebbviteli Bíróság bírája. Az ügy előzménye egy általa 2012-ben publikált cikk, amelyben a Semmítőszék akkori elnökének rendszerváltás előtti szerepéről írt. A cikk címében a kérelmező a főbírát “Ügyész Elvtársnak” nevezte, az írás további részében pedig azzal foglalkozott, hogy az “Ügyész Elvtárs” hogyan működött közre “a szocialista rendszer ellenségeinek kigyomlálásában” és “az abortuszon átesett nők levadászásában.” A cikkben az alábbi bekezdés is szerepelt:

“Számomra az éppen formát öltő világot a mélyszegénység jelentette. És a földfelszínt borító csönd és terror, és a föld alatti ismeretlen pokol kazamatáinak néma sikolya. Az ügyészek valahol följebb, egy érinthetetlen, fényes világban éltek, ami előlünk, lent élők elől eltakarta az eget. Ezek az elvtársak, Jézus Krisztis és az Ő Törvényének bitorlói szigorúan őrizték a kommunista börtönöket. Az Ügyész Elvtárs szintén fölöttünk lebegett, tizennégy évig a közélet állandó szereplőjeként, egészen 1994-ig, amikor is bíróvá avanzsált. Ekkor én huszonhat éves voltam, a házifeladatomat egy bögre széléhez ragasztott gyertya lángja mellett körmöltem.” “Hidegvizünk naponta két óráig volt, a melegvíz már rég nem volt elérhető.”

A cikk egy országos terjesztésű lapban és online is megjelent. A cikk szerzői sorában a kérelmező neve mellett bírói minőségét is feltüntették. Néhány nappal később a bíróságok függetlenségéért felelős tanács (Consiliul Superior al Magistraturii, amelyet bírák, ügyészek, a civil társadalom képviselői, az igazságügyi miniszter, a Semmítőszék elnöke és a legfőbb ügyész alkot) nyomozószerve vizsgálatot indított a cikkel kapcsolatban. A vizsgálat eredménye egy, a fegyelmi tanácsnak megküldött jelentés lett, amely szerint a kérelmező párhuzamot vont a kommunista elnyomás és a Semmítőszék elnökének felemelkedése között, pedig az elnök megválasztása törvényes volt, és személyével kapcsolatban nem merült föl, hogy a kommunista rendszerben a titkosszolgálatokkal együttműködött volna. Ennek ellenére a kérelmező azt sugallta a cikkel, hogy a főbíró jogellenesen, megkérdőjelezhető erkölcsiséggel tevékenykedett a korábbi rendszerben. Ezzel pedig a jelentés szerint a kérelmező megsértette az elnök szakmai hírnevét és integritását.

A jelentés kiemelte, hogy a bíráknak kötelessége megőrizni hivataluk méltóságát, ami önmérsékletet követel tőlük a véleménynyilvánításuk során is.

A jelentés szerint a cikk publikálása fegyelmi felelősséget is felvetett. Erre tekintettel egy fegyelmi vizsgálat is indult a kérelmező ellen. A vizsgálatot a Consiliul Superior bírótagozata folytatta le. Jelentésükben úgy foglaltak állást, hogy a cikk irodalmi nyelvezetben íródott, és csupán felidézte a kommunista rendszer közismert jelenségeit. Az írás tényszerűen igaz információkat tartalmazott a Semmítőszék elnökének akkori tisztségeiről is, a kérelmező pedig nem használt erőszakos vagy trágár kifejezéseket, így ebből a szempontból a kérelmező nem valósított meg vétséget.

A fegyelmi tanács ugyanakkor a bírák etikai kódexébe ütközőnek találta az írást amiatt, hogy a kérelmező az ügyészi tevékenységet a cikk címében és szövegében is elvtársi pozíciónak titulálta és azt sugallta, hogy a főbíró, valamint a szocialista rendszer ügyészei általában elnyomásra használták a hatalmukat.

Ezzel pedig a jelentést készítő tanácstagok álláspontja szerint a kérelmező átlépte a tőle bíróként elvárható diszkréció határait. Erre tekintettel pedig véleménynyilvánítása az igazságszolgáltatás képviselőinek tekintélyébe vetett közbizalom és az érintett szakmai reputációjának védelme érdekében korlátozható. Ezt a javaslatot a fegyelmi tanács el is fogadta.

A kérelmező a Consiliul Superior plenárius ülése előtt megtámadta a határozatot, azonban kérelmét elutasították. Hasonlóan döntött 2013-ban a bírósági kontrollt ellátó Semmítőszék is.

A kérelmező e döntést követően, 2014-ben a Bírósághoz fordult arra hivatkozva, hogy a döntés aránytalan korlátozása az Egyezmény 10. cikkében garantált véleménynyilvánítási szabadságának.

A kérelmező a Bíróság eljárásának megindítása után is folytatta a küzdelmet a nemzeti hatóságok előtt. Közigazgatási eljárásban azt igyekezett elérni, hogy a szakmai anyagából töröljék az etikai kódex megsértését kimondó döntést. Ebben az eljárásban az etikai kódex releváns szakaszának alkotmányellenességére is hivatkozott. A közigazgatási eljárás is számára eredménytelenül zárult. Az alkotmányossági kérdésben az alkotmánybíróság a Bíróság döntésének meghozataláig pedig még nem döntött.

2017-ben a kérelmezőt a Semmítőszékre való előléptetésre alkalmasság szempontjából értékelték. Ebben a kérelmező integritásával kapcsolatos más aggályok mellett a fegyelmi ügy is szerepelt. Ezekre tekintettel az értékelés szerint a kérelmező nem felelt meg az előléptetés feltételeinek. 2019-ben azonban a Consiliul Superior alkalmasnak értékelte. Arra tekintettel azonban, hogy a szükséges vizsgákat nem tette le, az előléptetés elmaradt.

A Semmítőszék 2019-ben törvénysértőnek találta és megsemmisítette az etikai kódex azon rendelkezéseit, amelyek a kérelmező felelősségét is megalapozták.

A kérelmező cikkének alanya, Livia Stanciu volt ügyész és főbíró immár alkotmánybíróként. Forrás: bit.ly/37EjqEe; George Calin

A Bíróság döntése

A 2014-ben benyújtott kérelem a Semmítőszék 2013-as döntése ellen irányult. Ezzel kapcsolatban a román kormány azzal érvelt, hogy a kérelem elfogadhatatlan, mert a “kérelmező nem szenvedett jelentős hátrányt”, ami az Egyezmény 35. cikk 3. b) pontja szerint a kérelem érdemi vizsgálatának előfeltétele.

A Bíróság rámutatott, hogy a 35. cikk érintett bekezdése a de minimis non curat praetor-elv rögzítése: a csupán elméleti síkon fennálló, érdemi gyakorlati hatással nem bíró jogsértéseket a Bíróság nem vizsgálja. Bár a C.P.-ügyben kimondottak szerint kérelmező szubjektív sértettsége önmagában nem vezethet a jelentős hátrány megállapításához, a Bíróság vagyoni hátrány nélkül is dönthet a kérelem befogadása mellett. A véleménynyilvánítás szabadságával és ennek esetleges korlátaival kapcsolatos kérdések pedig a demokrácia fontos sarokkövét képezik. Erre tekintettel az ügyben felmerülő kérdések érdemi vizsgálatát a Bíróság a konkrét sérelem nagyságára tekintet nélkül is indokoltnak minősítheti. Ráadásul a konkrét ügyben a kérelmező szakmai előmenetelére volt jelentős kihatással az, hogy korábban véleményt nyilvánított egy közéleti vitában.

A kérelmet tehát befogadta és a 10. cikk megsértését tehát befogadta vizsgálta a Bíróság. Az egyik fő eldöntendő kérdés volt, hogy a kérelmező véleménynyilvánítási jogába való beavatkozás jogszabály által előírtnak minősült és legitim célt szolgált-e. A Bíróság a Sunday Times- és a nagykamarai Perinçek-ügyekre mutatva leszögezte, hogy a normavilágosság követelmény akkor is teljesül, ha a jogalkalmazói gyakorlat fényében válik kellően előreláthatóvá a jogszabályokban foglalt követelmény- vagy szempontrendszer. Az etikai kódex releváns rendelkezései a Bíróság szerint kellően világosak voltak: a bíráknak tilos volt kollégáik morális és szakmai integritásával kapcsolatban véleményt nyilvánítania. Bár sem a kolléga, sem a morális és szakmai integritás kifejezések nem voltak meghatározva, a Bíróság szerint nem tekinthető önkényesnek az, hogy e tilalmat a fegyelmi eljárásban a kérelmező véleménynyilvánítására alkalmazhatónak ítélték.

A kérelmező cikkének célja annak a problémának a felvetése volt, hogy az előző rendszerben ügyészként dolgozó tisztviselő alkalmas-e a bíróság vezetésére és a bírósági rendszer reformjának levezénylésére. E kérdés kapcsán a kérelmező az igazságszolgáltatási rendszer egyik közhatalmat gyakorló szereplőjének szakmai karrierjére fókuszált.

A Bíróság hangsúlyozta, hogy a bíráknak a munkájukra, azaz közhatalmi tevékenységükre vonatkozóan az átlagembernél több kritikát kell eltűrnie. A másik oldalon azonban az igazságszolgáltatásba vetett bizalom felsőbb érdeke azonban “maximális diszkréciót” követel a bíráktól, akiknek a sajtó igénybevételét még provokáció esetén is kerülnie kell.

Az igazságszolgáltatásba vetett közbizalom megóvása annak működése érdekében elengedhetetlen. E legitim cél érdekében pedig a fentiek szerint alkalmazhatók bizonyos korlátozások a bírák közszereplésével kapcsolatban. A Bíróság úgy foglalt állást, hogy a nemzeti hatóságok jobb helyzetben vannak annak értékeléséhez, hogy a konkrét cikkben megfogalmazottak mennyiben veszélyeztetik ezt az értéket, és így a korlátozásoknak a véleménynyilvánítás szabadságával való kiegyensúlyozása is elsődlegesen a hazai jogalkotás és jogalkalmazás feladata. A Bíróság e körben rámutatott, hogy a kérelmező az eljárásban nem terjesztett elő olyan iratot, ami a Semmítőszék elnökének a rendszerváltás előtti szerepével kapcsolatban a kérelmező által sugalltakat alátámasztotta volna. Megjegyezte a Bíróság azt is, hogy a szocialista rendszerben tisztséget vállalókat szankcionáló lusztrációs szabályokat a román alkotmánybíróság korábban alkotmányellenesnek találta.

Mindezekre tekintettel a Bíróság nem látta szükségesnek, hogy a nemzeti hatóságok döntését felülbírálja azzal kapcsolatban, hogy a kérelmező cikke alkalmas volt-e a főbíró szakmai tekintélye és az igazságszolgáltatásba vetett bizalom rombolására. Eltúlzott joghátrány azonban még ilyen esetben sem alkalmazható.

A Bíróság e kérdéskört vizsgálva arra jutott, hogy a kérelmezőt ért szankciók nem voltak eltúlzottak. Nem fosztották bírói pozíciójától, az előmenetelére vonatkozó a 2017-es értékelés pedig nem kizárólag a fegyelmi ügyre alapítva jutott arra a következtetésre, hogy a Semmítőszékre való kinevezés feltételei hiányoznak. Az előléptetéshez szükséges versenyvizsgától nem vitatottan maga a kérelmező lépett vissza. A Kérelmező ugyanakkor elmondta, azért lépett vissza, mert a fegyelmijére tekintettel a pályázatát egyébként is visszautasították volna, e nyilvános megszégyenítést pedig szerette volna elkerülni. A Bíróság azonban nem kívánt spekulációba bocsátkozni a vizsga kimenetelével és a pályázattal kapcsolatban.

Minderre tekintettel a Bíróság héttagú kamarája egyhangúlag úgy értékelte, hogy a véleménynyilvánítás e korlátozása nem sértette az Egyezmény 10. cikkét.

✉ Iratkozzon fel hírlevelünkre, és mi rendszeresen megküldjük Önnek a legfrissebb strasbourgi ügyek összefoglalóját!

Címlapképünk illusztráció. Forrás: https://bit.ly/2P00Csx

Ha már egyszer itt vagy…
Az Átlátszó nonprofit szervezet: cikkeink ingyen is olvashatóak, nincsenek állami hirdetések, és nem politikusok fizetik a számláinkat. Ez teszi lehetővé, hogy szabadon írhassunk a valóságról. Ha fontosnak tartod a független, tényfeltáró újságírás fennmaradását, támogasd a szerkesztőség munkáját egyszeri adománnyal, vagy havi előfizetéssel. Kattints ide a támogatási lehetőségekért!