Halet v. Luxembourg
no. 21884/18
2021. május 11.

(a Nagykamara felülvizsgálata alatt)

A PwC könyvvizsgáló és adótanácsadó világcég egyik alkalmazottja a Luxleaks-ügyként elhíresült szivárogtatásokhoz kapcsolódóan céges adótitkokat adott át egy oknyomozó újságírónak. A PwC felkutatta és feljelentette. Első fokon Luxemburgban börtönbüntetést kapott, majd ezt a másodfok ezer euró pénzbüntetésre enyhítette. A Bíróság a közérdekű szivárogtatókra vonatkozó szempontok szerint értékelte az ügyet, és – figyelemmel az enyhe büntetésre is – nem állapított meg Egyezménysértést.

Az ügy előzményei

A kérelmező a PricewaterhouseCoopers (PwC) könyvvizsgáló, adó-és pénzügyi tanácsadó cég alkalmazottja volt. A cég egyike a terület négy nagy világcégének (Big4). Profiljába tartozik többek között nagy vállalati ügyfelek adóbevallásának elkészítése, auditálása, de közreműködik az ügyfelek számára kidolgozott adózási sruktúrákkal kapcsolatos adóhatóság előtti egyeztetésekben is. Ez utóbbiak egyik formája a magyarországon feltételes adómegállapításnak nevezett eljárás, ahol az adóhatóság az ügyfél kérésére egy lehetséges, tipikusan a megbízó cégek által a jövőben alkalmazni tervezett konstrukcióval kapcsolatban alakítja ki az adójogi álláspontját.

2012 és 2014 között a PwC közreműködésével készült több száz ilyen adójogi állásfoglalás és adóbevallás szivárgott ki a sajtóba. A Luxleaks-botránynak nevezett tényfeltáró akció fényt derített a luxemburgi hatóságok azon, 2002 és 2012 között folytatott gyakorlatára, amelynek eredményeképpen a PwC által képviselt ügyfelek és a luxemburgi adóhatóság a cégek számára rendkívül kedvező adójogi megállapodásokat kötöttek.

A PwC belső vizsgálata felfedte, hogy a cég egy könyvvizsgálója, Antoine Deltour 2010 októberében a felmondását megelőző napon negyvenötezer oldal bizalmas dokumentumot másolt le. Ezek közül húszezer oldalnyi feltételes adómegállapításokhoz kapcsolódó irat volt. Deltour ezeket az iratokat azután egy újságírónak adta át.

Az anyagok megjelenése után jelen ügy kérelmezője is megkereste ugyanazt az újságírót, akinek további bizalmas dokumentumokat ajánlott fel. Végül 14 adóbevallást el is juttatott a riporterhez, amelyek közül néhányat az be is mutatott egy oknyomozó tévéműsorban. Később az International Consortium of Investigative Journalists (ICIJ) nevű globális tényfeltáró újságírói hálózat is közzétette az iratokat. [Az ICIJ magyar tagja Pethő András mellett Bodoky Tamás, az Átlátszó ügyvezetője és főszerkesztője is.]

A PwC feljelentése nyomán az ügyben büntetőeljárások is indultak. Az újságírót a bíróság felmentette, Antoine Deltourt és a kérelmezőt azonban bűnösnek találták. Előbbire 12, utóbbira 9 hónap szabadságvesztést szabtak ki elsőfokon. A fellebbviteli bíróság aztán a Deltourt jogerősen felmentette. A kérelmezőt a másodfok is bűnösnek találta, ugyanakkor a szankciót jelentősen mérsékelte: szabadságvesztést nem szabott ki, a kérelmezőnek büntetésként ezer eurót kellett fizetnie, jóvátételként pedig jelképes egy eurót a PwC-nek.

A kérelmező a jogerős elmarasztaló ítélet miatt a véleménynyilvánítás szabadságát garantáló 10. cikk megsértésére hivatkozással a Bírósághoz fordult.

A Bíróság döntése

A Bíróság elsőként rögzítette, hogy a véleménynyilvánítás szabadságának garanciái kiterjednek a munka világára is, olyan esetben is, amikor nem állami szerv a munkáltató. 

Erre figyelemmel a büntetés a kérelmező véleménynyilvánítási szabadságának korlátozását jelentette. Azt kellett az ügyben eldönteni, hogy e korlátozás megfelelt-e az Egyezménynek.

Az egyezmény megköveteli, hogy a korlátozás a nemzeti jogon alapuljon, és legitim, az egyezményben kifejezetten felsorolt célt szolgáljon. A felek között nem volt vita, hogy az intézkedések jogalapja a luxemburgi büntetőjogban rögzítve volt, és abban sem, hogy a titokvédő tényállások legitim célt szolgáltak.

A kérdés tehát az volt, hogy a kérelmező megbüntetésére szükség volt-e egy demokratikus társadalomban (ideértve az arányosság követelményét is). Ennek eldöntéséhez a Bíróságnak először abban a kérdésben kellett állást foglalnia, hogy az ügyben a közérdekű bejelentőkre (whistleblower) vonatkozó szempontrendszer alkalmazása indokolt-e (a whistleblowing lényege Földes Ádám szavaival: bejelentést tenni egy szervezetnél történt visszaélésről vagy veszélyről, azért, hogy fellépjenek ellene).

A Bíróság e körben figyelembe vette a PwC mint munkáltató és a kérelmező között alá-fölérendeltségi viszonyt, amely alapján a kérelmező a munkáltatója felé lojalitást, önmérsékletet és diszkréciót kell, hogy tanúsítson. A másik jelentős szempont, hogy a kérelmező egy újságírót keresett meg a dokumentumokkal. Mindezek alapján a Bíróság kellő hasonlóságot látott a korábbi közérdekű adatszivárogtatásokat elbíráló Guja- és Heinisch-ügyekkel, így az ott kialakított szempontrendszert alkalmazandónak találta ennek az ügynek az eldöntésére is.

i.) A közzétett információhoz fűződő közérdek

A kérelmező által kiszivárogtatott dokumentumok megismerése szolgált közérdeket, mert lehetővé tette a az adószabályokkal kapcsolatos társadalmi vitát nem csak Luxemburgban, de egész Európában. A Luxleaks botrány egy pozitív következményeként elmítette a Bíróság, hogy az Európai Bizottság kidolgozott egy adóelkerülést célzó európai intézkedéscsomagot.

ii.) A közzétett információ valódisága

Az ügyben nem volt vitás, hogy a közzétett adatok valósak voltak (részben éppen ez okozta az érintettek érdeksérelmét).

iii.) A közzététel kapcsán rendelkezésére álló alternatív csatornák

A Bíróság e körben hangsúlyozta, hogy a szivárogtatás csak akkor elfogadható, ha semmilyen más érdemi lehetőség nincsen arra, hogy az érintett az adott problémát a nyilvánosság elé tárja. A jelen ügyben a strasbourgi Kamara úgy ítélte meg, hogy a média megkeresése volt az egyetlen rendelkezésre álló csatorna.

iv.) Jóhiszeműség

A Bíróság megköveteli a közérdekű bejelentő jóhiszemű eljárását. E körben hangsúlyt kap a szivárogtatás célja: a nyilvánossághoz fordulás nem lehet a bosszú, a sérelemokozás eszköze, annak valóban egy társadalmi jelenség őszinte feltárására kell irányulnia. Jelen ügyben a Bíróság nem kételkedett a kérelmező jóhiszeműségében. Megjegyezte ugyanakkor, hogy az első szivárogtató, Antoine Deltour esetében a dokumentumok lemásolásakor nem teljesült a jóhiszeműség követelménye, mert ezeket jó ideig nem adta át az újságírónak. A körülményekből tehát nem lehetett arra következtetni, hogy a szándéka már ekkor kizárólag a közérdekű közzétételre irányult. Maga az átadás már Deltour részéről is jóhiszemű cselekmény volt.

v.) A közérdek és az okozott sérelem egyensúlya

A Bíróság e ponton felméri a szivárogtatással okozott sérelem nagyságát, és összeveti azt a közzétételhez fűződő közérdek mértékével. A Bíróság e körben utalt rá, hogy a luxemburgi fellebbviteli bíróság értékelése szerint a PwC hírnevét rövid távon mindenképpen csorbította a Luxleaks-botrányban játszott központi szerepe. A szivárogtatások nyomán ügyfeleinek a belső adatbiztonsági intézkedések hatékonyságába vetett bizalma is megingott, a cég magyarázkodásra kényszerült. E sérelem a luxemburgi bíróság értékelése szerint meghaladta a szivárogtatással járó közérdeket, arra is figyelemmel, hogy a kérelmező által az újságírónak átadott dokumentumok érdemben nem tettek hozzá újat a már korábban, a volt alkalmazott közreműködésével megismertekhez. A fellebbviteli bíróság a serpenyő másik oldalán viszont figyelembe vette, hogy hosszabb távon a PwC érdemi veszteséget nem szenvedett el, ügyfélköre és árbevétele is intenzíven növekedett a Luxleaks-ügy lecsengése után.

A Bíróság – a tagállami mozgástér (margin of appreciation) és az ezzel rokon szubszidiaritás elvére is figyelemmel – a tagállami bíróság értékelését vette alapul, ezt vizsgálta. Rögzítette, hogy a tagállami bíróság a Bíróság által kidolgozott sztenderdeknek megfelelve végezte el az értékelést, és megfelelően alaposan indokolta meg a döntését. Ilyen esetbekben a Bíróság a fenti elveket követve csak akkor bírálja felül a tagállami bíróságot, ha arra nyomós oka van. Ilyen pedig a jelen ügyben nem volt.

vi.) A szankció arányossága

Utolsó szempontként a Bíróság a kiszabott joghátrány súlyát értékeli az összes fenti körülmény tükrében. A fellebbviteli bíróság az ezer eurós büntetés kiszabásakor enyhítő körülményként értékelte azt is, hogy a kérelmezőt nem haszonszerzés, vagy egyéb, az adatnyilvánosságon túli önző indok motiválta. A kiszabott pénzbüntetést a Bíróság nem találta igazán súlyosnak, így attól sem tartott, hogy a szankció dermesztő hatást (chilling effect) fejtene ki, és a későbbiekben eltántoríta másokat attól, hogy a véleménynyilvánítási jogukat szabadon gyakorolhassák.

Mindezen szempontokra figyelemmel a Kamara 5:2 arányú többségi álláspontja szerint a luxemburgi jogerős ítélet az államnak garantált mozgástéren belül maradt, a megfelelő szempontokra figyelemmel volt, azaz nem sértette meg a kérelmező Egyezményes jogait.

A kérelmező indítványozta, hogy az ügyet a Nagykamara is tárgyalja meg. Erre csak kivételesen ad lehetőséget a Bíróság erre szakosodott bizottsága. Ebben az ügyben mégis indokoltnak látta az ügynek a tizenhét fős testület elé utalását, így a döntés még nem végleges.

 

✉ Iratkozzon fel hírlevelünkre, és mi rendszeresen megküldjük Önnek a legfrissebb strasbourgi ügyek összefoglalóját!

Címlapkéünk a Luxembourg Times illusztrációja. Forrás: https://bit.ly/2WuM9ci

 

Ha már egyszer itt vagy…
Az Átlátszó nonprofit szervezet: cikkeink ingyen is olvashatóak, nincsenek állami hirdetések, és nem politikusok fizetik a számláinkat. Ez teszi lehetővé, hogy szabadon írhassunk a valóságról. Ha fontosnak tartod a független, tényfeltáró újságírás fennmaradását, támogasd a szerkesztőség munkáját egyszeri adománnyal, vagy havi előfizetéssel. Kattints ide a támogatási lehetőségekért!