Axel Springer SE v. Germany
no. 8964/18
2023. január 17.

A legújabb Axel Springer ügyben azt vizsgálta a Bíróság, hogy a vállalat helyreigazító közlemény közzétételére kötelezése sérti-e az Egyezmény 10. cikke szerinti véleménynyilvánítás szabadságát. Az újságcikk egy politikai tisztviselőnek a Német Demokratikus Köztársaság (NDK) kormánypártjával való kapcsolatáról szólt. A Bíróság friss döntésében áttekintette a magánélet tiszteletben tartásához való jog és a véleménynyilvánítás szabadságához való jog közötti egyensúly megteremtésére vonatkozóan lefektetett elveket és kritériumokat.

79%

Év végéig még

21 125 027 forint

hiányzik a

költségvetésünkből.

Támogasd az Átlátszó

tényfeltáró munkáját!

atlatszo.hu/tamogatom

Az ügy előzményei

A kérelmező Axel Springer SE a „Die Welt” című napilap Berlinben bejegyzett kiadója, amely 2013. október 4-én „A Stasi-nő Gregor Gysi oldalán” (Die Stasi-Frau an Gregor Gysis Seite) címmel közölt egy cikket. Gysi úr akkoriban a német parlament egyik képviselője és a Die Linke (korábban PDS) nevű politikai párt elnöke, míg a szóban forgó hölgy (K.) a párt ügyvezetője volt. A cikk azt állította, hogy K., a párt ügyvezető igazgatója az egykori NDK Állambiztonsági Minisztériumának (Ministerium für Staatssicherheit – közismert nevén „Stasi”) ügynöke volt; a cikk kitért arra is, hogy a kommunista rendszer 1989-es bukását követően a keletnémet kommunista párt (SED) hatalmas vagyona eltűnt, amelyről a következőképpen írt:

„[…] Ráadásul a K. név […] a párt történetének egy különösen kellemetlen fejezetére utal: a SED milliárdos vagyonának kezelésére az NDK-ban a békés forradalom után. […] A SED még 1989 végén is egy szövevényes üzleti birodalommal rendelkezett, kiterjedt ingatlanvagyonnal és 6,2 milliárd keletnémet márka készpénzzel. […] Még mindig létezhettek titkos bankszámlák szerte a világon. […] Jelenleg nincs bizonyíték arra, hogy K. részt vett volna esetleges bűncselekményekben. A birtokunkban lévő dokumentumok szerint azonban közvetlenül vagy közvetve továbbra is kapcsolatban áll számos olyan céggel, amelyek vagyona a Honecker-párt örökségéből származik. A cégnyilvántartás szerint K. magánszemélyként [a fent említett cégekben] részesedéssel rendelkezik. A Berlini Közigazgatási Felsőbíróság azonban 1995-ben megállapította, hogy ez a két társaság, olyan társaság, amely a [PDS] vagyonát vagyonkezelői alapon kezeli. […] A PDS, mint a SED utódja, a legnagyobb bizalmat szavazta meg K.-nak. Az újonnan megválasztott vezetője, Gysi alatt a pártnak nagy problémája volt: a 90-es évek elején a Neues Deutschland (Új Németország, vagy ND) című folyóirat, a párt korábbi szócsöve a szakadék szélére került. […] Hirtelen megjelent az „ND Barátainak Egyesülete”, és nagy összegeket ígért – legalább egymillió márkát. Egyes médiabeszámolók négymilliót is emlegettek. Hogy kinek kellett volna összeszednie a pénzt, és honnan származott, nem tudni. Az „ND Barátai” tiszteletbeli elnöke: K.”

A kérelmező társaság két nappal a cikk megjelenése előtt egy kérdéssort küldött K.-nak, amely többek között az „ND Barátainak Egyesületében” való tagságára vonatkozott, K. azonban megtagadta a kérdések megválaszolását.

A „Die Welt” újság néhány korábbi száma, forrás: bit.ly/3Mv3YQ4

Egy héttel később K. ügyvédje felszólította a kérelmező társaságot, hogy tegyen közzé egy helyreigazító közleményt a fent hivatkozott cikkből származó passzusokkal kapcsolatban. A cikkre reagálva K. válaszában kijelentette, hogy nem volt köze a SED vagyonának eltűnéséhez. Amikor a kiadó megtagadta a válasz közzétételét, K. kérelmet nyújtott be a berlini tartományi bírósághoz, amely megállapította, hogy a kifogásolt cikk nem hozta K.-t ténylegesen összefüggésbe a SED vagyonának eltűnésével, valamint az a tény, hogy a szöveg így is értelmezhető, nem indokolja a helyreigazítást, ezért a bíróság elutasította a kérelmet.

K. a fellebbviteli bírósághoz fordulva fellebbezett a határozat ellen, ami a berlini sajtótörvényre hivatkozva helyt adott a jogsértés megszüntetésére irányuló kérelmének, és kötelezte a kérelmező társaságot K. válaszai alapján az alábbi helyreigazítás közzétételére:

„[a vagyonkezelő cégekkel kapcsolatban] Ön a FEVAC és a Vulkan cégeket nevezi meg. Ezzel kapcsolatban megjegyzem, hogy semmi közöm nem volt a SED pártvagyonának 1989 utáni eltűnéséhez. A FEVAC-ot és a Vulkant 1992-ben alapították a PDS pénzéből a Treuhandanstalt [az NDK kormánya által a német újraegyesítés előtt az állami vállalatok privatizálására létrehozott ügynökség] javaslatára és jóváhagyásával. A FEVAC részvényese 1998-ban lettem. […] [az ND Barátainak Egyesületével összefüggésben] Ezzel kapcsolatban megjegyzem, hogy én csak 2000 körül óta vagyok tagja ennek az egyesületnek, és 2002 óta töltöm be az elnöki tisztséget.”

Az alapügy későbbi szakaszában a berlini tartományi bíróság 2013. december 10-én ismét elutasította K. kérelmét, lényegében ugyanazokra az okokra hivatkozva, mint korábban. K. ismét fellebbezést nyújtott be. Erre válaszul az Axel Springer kiadó többek között azzal érvelt, hogy K. a cikk megjelenése előtt megtagadta a válaszadást a vagyon eltűnésével kapcsolatos kérdéseikre így nincs jogos érdeke a helyreigazításhoz; továbbá a válaszának szövege 2013. október 11-én kelt, míg a helyreigazítás szövegének legutóbbi változatát csak 2013. december 12-én nyújtotta be a kérelmező társasághoz. Ezen túlmenően továbbá azzal érvelt a kiadó, hogy a két fent említett társaságra vonatkozó információk, amelyeket K. a válaszában megadott, szükségtelenek voltak a helyesbítés szempontjából.

A fellebbviteli bíróság 2014. januárjában ismét kötelezte a kérelmező társaságot K. válaszának közzétételére, azonban elutasította K. azon követelését, hogy a helyreigazítást címlapon közöljék. A bíróság úgy ítélte meg, hogy bár a cikk nem állította kifejezetten, hogy K. volt felelős a SED párt vagyonának eltűnéséért, az átlagolvasó ugyanakkor könnyen ilyen következtetésre juthat, mivel a cikk összekapcsolta K. nevét a SED pártvagyonának 1989 utáni eltűnésével. A cikkben szereplő kijelentés, miszerint nincs bizonyíték bármilyen bűncselekményre, nem ellensúlyozta azt a következtetést, hogy K. részt vett a vagyon eltüntetésében, mivel ez azzal az információval együtt jelent meg, hogy K. kapcsolatot tartott (és tart fenn) olyan vállalatokkal, amelyeket pártvagyonból finanszíroztak. A német bíróság megállapította továbbá, hogy K. nem volt köteles válaszolni a kiadó kérdéseire; ennek megtagadása ezért nem kérdőjelezte meg a válasz közzétételéhez fűződő jogos érdekét. Végül úgy foglalt továbbá állást, hogy a szövegben szereplő dátum nem tekinthető nyilvánvalóan tévesnek, hiszen az első helyreigazítási kérelmet 2013. október 11-én küldték meg a kérelmező társaságnak, és bár K. a bíróságok jogi aggályai alapján többször módosította a szöveget, a válasz központi üzenete ugyanaz maradt.

Ezt követően a kérelmező társaság közzétette a kért helyreigazítást, ami alá nyomtatottan a szerkesztő megjegyzése került, miszerint az abban foglaltak helytállóak, és az újságnak nincs tudomása arról, hogy K.-nak köze lenne a SED pártvagyon eltűnéshez. A kérelmező társaság kifogásolta ugyanakkor, hogy helyreigazító közlemény közzétételére kötelezték, így az Egyezmény 10. cikke szerinti véleménynyilvánítási szabadságára hivatkozva a Bírósághoz fordult.

A Bíróság döntése

A Bíróság eljárása során gyakorlatára utalva először is leszögezte, hogy sajtó alapvető szerepet játszik egy demokratikus társadalomban, így az újságoknak és más magántulajdonban lévő médiumoknak szabad szerkesztői mérlegelési jogkörrel kell rendelkezniük a magánszemélyek által benyújtott cikkek, kommentek és levelek közzétételéről való döntés során. A Bíróság úgy ítélte meg, hogy a helyreigazítás közzétételére vonatkozó jogi kötelezettség a média véleménynyilvánítási szabadságának gyakorlását szabályozó jogi keret szokásos elemének tekinthető (lásd Kaperzyński-ügy; valamint Rusu-ügy). A Bíróság ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a sajtó által élvezett magas szintű védelemre tekintettel kivételes körülményekre van szükség, amelyek fennállása esetén egy újság jogszerűen kötelezhető például egy helyreigazítás, egy bocsánatkérés vagy egy rágalmazási ügyben hozott ítélet közzétételére (lásd Melnychuk-ügy). E tekintetben azonban figyelemmel kell lenni a kiszabott szankcióknak a sajtóra gyakorolt esetlegesen visszatartó hatására is (Radio Twist a.s.-ügy).

A berlini tartományi bíróság épülete, forrás: bit.ly/3mrWcvB

A Bíróság gyakorlatában a válaszadáshoz való jog célja, hogy mindenkinek lehetőséget biztosítson arra, hogy megvédje magát a tömegkommunikációs eszközök által terjesztett olyan kijelentésekkel vagy véleményekkel szemben, amelyek alkalmasak arra, hogy magánéletét, becsületét vagy méltóságát sértsék (lásd Ediciones Tiempo-ügy).

A beavatkozás „szükségességének” vizsgálata során a Bíróság figyelembe veszi, hogy a kifogásolt nyilatkozat tartalmából és terjesztéséből fakadóan fennáll-e a jogos érdek a helyesbítéshez, a kérdéses nyilatkozat és a kért helyreigazítás között elegendő kapcsolat áll-e fenn, valamint, hogy ez utóbbi arányos reakciónak tekinthető-e (lásd a fent Melnyicsuk-ügyet). Az értékelés szempontjából lényeges szempont továbbá a válasz tartalma a kifogásolt nyilatkozathoz képest. A jelen ügy körülményei között a Bíróság azt is figyelembe vette, hogy a válasz terjedelme meghaladja-e a pontatlannak állított tényeket tartalmazó információk helyesbítéséhez szükséges mértéket, valamint azt a határidőt, amelyen belül a helyesbítés iránti kérelmet benyújtották.

A jogos érdek kérdését illetően a Bíróság először is megállapította, hogy a nemzeti bíróságok a cikket eltérően értelmezték. A regionális bíróság véleménye szerint a cikk nem hozta K.-t olyan módon összefüggésbe a SED pártvagyonának eltűnésével, amely helyreigazítást igényelne. Ugyanígy a felperes társaság is azzal érvelt, hogy az eredeti szöveg nem tartalmazott ilyen – sem közvetlen, sem közvetett – állítást. A K.-t a SED párt vagyonának eltűnésével kapcsolatba hozó állítás inkább csak értékítélet volt. A fellebbviteli bíróság azonban úgy ítélte meg, hogy az átlagos olvasó úgy értelmezheti a cikket, hogy az azt sugallja, hogy K. részt vett a SED párt vagyonának eltűnésében, és hogy a cikk így ténymegállapítást tartalmaz. (Ezzel összefüggésben a Bíróság rávilágított, hogy a vonatkozó nemzeti jog szerint helyreigazítást csak tényállítások tekintetében lehet kérni.)

A Bíróság elismerte, hogy az elfogadható kritika határai tágabbak egy közszereplőként eljáró politikus tekintetében, mint egy magánszemély vonatkozásában (lásd Lingens-ügy, vagy Oberschlick-ügy). Ez a tűrési kötelezettség azonban nem foglalja magában a ténybeli pontatlanságok eltűrésének kötelezettségét. A Bíróság álláspontja szerint a fellebbviteli bíróság hosszasan és jól megalapozottan értékelte a cikk tartalmát, és értelmezése nem mutatta az önkényesség jeleit, így ennek megfelelően megállapítása, miszerint K.-nak jogos érdeke fűződik a kért helyesbítéshez, nem ad okot aggályokra.

A fellebbviteli bíróság értelmezésének fényében a Bíróság továbbá megállapította, hogy a kért helyesbítés kellő mértékben kapcsolódott a kifogásolt cikkhez. Ami a kérelmező társaság azon érvelését illeti, miszerint a hazai bíróságoknak el kellett volna utasítaniuk K. helyesbítés iránti kérelmét, mivel az megtagadta, hogy válaszoljon a társaság kérdéseire, a Bíróság úgy foglalt állást, hogy egy személynek a közzétételt megelőző magatartása csak meghatározott körülmények között csökkenti a magánéletének hatékony védelmére vonatkozó „jogos elvárását”, ahogy azt az Axel Springer AG-ügyben is kimondta. Általában egy ilyen következményhez az szükséges, hogy az érintett személy maga keresse a rivaldafényt, vagy az a személy saját jogellenes cselekedeteiből – például bűncselekmény elkövetéséből – következik (lásd Mikolajová-ügy).

A Bíróság megjegyezte továbbá, hogy a sajtóorgánumoknak jóhiszeműen kell tudósítaniuk, hogy az újságírás etikájának megfelelően „megbízható és pontos” tájékoztatást nyújtanak, így lehetőséget kell adniuk az érintett személynek a védekezésre, mivel a kifogásolt állítások közlésének ténye nem biztosít korlátlan szabadságot az ellenőrizetlen állítások közzétételére. Figyelembe véve, hogy a kérelmező társaság érvelése nem vonatkozik K. részéről a vitatott cikk megjelenését megelőzően tanúsított jogellenes magatartásra, a kérelmező társaság kérdéseire való válaszadás megtagadása nem szolgálhat érvként a téves tények helyesbítéséhez való jogának korlátozására. A Bíróság rávilágított, hogy a szóban forgó kijelentéseket egy napilapban tették közzé, ezért semmi nem utal arra, hogy a kifogásolt cikk közzététele és a helyesbítés iránti kérelem benyújtása között indokolatlan késedelem állt volna fenn.

Ami a helyreigazítás elrendelésének arányosságát illeti, a Bíróság elöljáróban megjegyezte, hogy lényeges különbség van a pontatlannak állított tények helyreigazítása és a rágalmazási ügyekben hozott értékítéletekre vonatkozó szankciók, mint például a közzétételi tilalom, a büntetőjogi szankciók és a kártérítés megfizetésére való kötelezés között. A helyreigazítási határozat arányosságának megállapítása során a fellebbviteli bíróság figyelembe vette, hogy a kérelmező társaság részletesen bemutatta K. kapcsolatát a SED-hez állítólagosan kötődő társaságokkal. Ennek megfelelően megállapította, hogy a K. válaszában e tekintetben nyújtott tájékoztatás nem lépte túl a kérelmező társaság állításainak elhárításához szükséges mértéket, így a Bíróság nem látott okot arra, hogy ezt az értékelést vitassa, ugyanakkor megjegyezte, hogy a helyesbítést ugyanazon az oldalon kellett volna kinyomtatni, mint amelyen az eredeti cikk megjelent.

Végül a Bíróság arra is kitért, hogy K. válaszán nem a kérelmező társaságot a közzétételre kötelezett végleges változat dátuma szerepelt, hanem az a dátum, amikor K. eredetileg kérte a kérelmező társaságot a helyesbítésre. E tekintetben a fellebbviteli bíróság úgy ítélte meg, hogy az eltérés nem teszi nyilvánvalóan helytelenné a közzétett információkat, bár az eredeti válasz szövegét többször módosították, a hazai bíróságok jogi aggályainak eloszlatása érdekében a válasz központi üzenete azonos volt, így a Bíróság nem lát okot arra, hogy ne értsen egyet ezzel az értékeléssel.

A fenti megfontolások fényében a Bíróság megállapította, hogy a fellebbviteli bíróság a körülmények értékelése során kellően figyelembe vette a Bíróság ítélkezési gyakorlatában a magánélet tiszteletben tartásához való jog és a véleménynyilvánítás szabadságához való jog mérlegelésére vonatkozóan lefektetett elveket és kritériumokat. Következtetésképpen a Bíróság nem látott nyomós okot arra, hogy a nemzeti bíróság döntését felülmérlegelje, így az Egyezménysértést sem állapította meg.

✉ Iratkozzon fel hírlevelünkre, és mi rendszeresen megküldjük Önnek a legfrissebb strasbourgi ügyek összefoglalóját!

Címlapképünk illusztráció, forrása: bit.ly/3ZQRVQc

Ha már egyszer itt vagy…
Az Átlátszó nonprofit szervezet: cikkeink ingyen is olvashatóak, nincsenek állami hirdetések, és nem politikusok fizetik a számláinkat. Ez teszi lehetővé, hogy szabadon írhassunk a valóságról. Ha fontosnak tartod a független, tényfeltáró újságírás fennmaradását, támogasd a szerkesztőség munkáját egyszeri adománnyal, vagy havi előfizetéssel. Kattints ide a támogatási lehetőségekért!